Szenes Beri és Rőt Beri nem mindennapi birkák voltak. A neves hegyvidéki berkék ők, akik a legelők fűszálai helyett inkább a kalandokat hajkurászták. Otthonuk a hatalmas hegyi mező és a mesés nyírfaliget volt, ahol a fű mindig zamatos, a patak kristálytiszta, és a bárányfelhők lustán úsznak az égen. Ám ők ketten sosem tudtak megülni egy helyben.
Míg a többi birka békésen legelészett a réten, Szenes Beri és Rőt Beri folyamatosan mókáztak. Az őszapók mesélik, hogy egyszer kifeszítettek egy láthatatlan pókhálóindát két fa közé, amire a farkasok egyáltalán nem számítottak. A birkákra éhező ordasok lesből akarták meglepni a nyájat, de végül az indában megbotolva nagy csattanással vágódtak hasra. A két birka hangosan nevetett, a farkasok pedig dühösen, szégyenkezve, kék-zöld foltosan, morogva kullogtak vissza az erdőbe.

– Látod, Rőt Beri? Nem csak futni lehet előlük! – büszkélkedett Szenes Beri.
– Igaz! A fortély néha jobb, mint a futás! – bólogatott Rőt Beri. Majd mindketten, aznapi huncutságukat ünnepelve, páros lábbal ugrándoztak tovább diadalittasan.
Ám egy nap minden megváltozott. A he­gyek felett vihar támadt. A szél süvített, a fák recsegtek, és az eső olyan erővel csapkodott, hogy a birkák összebújva kerestek menedéket. Szenes Beri és Rőt Beri is próbált fedezékbe húzódni, ám ekkor egy hatalmas széllökés felkapott egy óriási útilapulevelet. A hatalmas levél épp őket találta telibe, és mire észbe kaptak, már a levegőben pörögtek-forogtak, akár két szélfútta hópihe.
– Jaj! Szenes Beri, repülünk, mintha egy varázsszőnyeg kapott volna fel! – kiáltotta Rőt Beri.
– Inkább sodródunk! – kiabált vissza társa, miközben a lapulevél vadul cikázott a szélben.
A két kerge berke tehetetlenül siklott ide-oda, míg végül egy hatalmas zökkenéssel földet értek. Gurulva, bukdácsolva érkeztek meg egy ismeretlen, sík vidékre, az aviatika fellegvárába, Rákosmezőre. Mikor végre feltápászkodtak, elkerekedett szemmel néztek körbe. Nem a megszokott zöld legelők vették körül őket, hanem hatalmas fémszerkezetek, különös, szárnyas masinák és zajos emberek.
– Hát ez meg mi a szösz? – kérdezte Rőt Beri, miközben egy óriási propeller forgására meredt.
– Azt hiszem, ezek azok a röpülő izék, amikről a holló mesélt! – válaszolta Szenes Beri, és egy rozsdásodó kétfedelű repülőgéphez botorkált.
Ekkor a repülőtér egyik embere észrevette őket, és hangosan kiáltott:
– Nézzétek csak, micsoda fura, gyapjús vendégeink vannak!
A szerelők és pilóták először csak furcsállva figyelték a két birkát, de aztán hangos nevetésben törtek ki, mert bundájuk a szélben csapzottan meredt az égnek, mintha egy erős hajszárítóval fújták volna szét. Vicces látvány lehetett, ám a nagy kaland csak most kezdődött igazán…