Lelki jóllét és közösségépítés
Krízishelyzetben lévők támogatása, szenior népfőiskola, kreatív tanfolyamok és közösségi klubok – a KALOT Egyesület idei programkínálatát ismertették.
Tizenkét, a közösség életét és lelki egészségét gazdagító, összetartozását erősítő programot indít idén ősszel a csíkszeredai székhelyű KALOT Egyesület. A sokszínű programkínálatot az egyesület munkatársai sajtótájékoztatón mutatták be pénteken az intézmény székhelyén, Csíksomlyón.
A KALOT Egyesület évek óta meghatározó szereplője a helyi közösségi és mentálhigiénés életnek. Őszi programjaik között akkreditált számítógépesgrafikus-képzés, támogatócsoport-vezetői alapképzés, férfi lélekműhely, home barista képzés, varrótanfolyam, interdiszciplináris olvasókör, fotótanfolyam, nők iskolája, szenior népfőiskola 65 év felettieknek, lelki egészségklub, Hangöröm úklasszikuszene-klub, valamint olvasóklub és annak szakmai találkozója szerepel. Mindezek célja, hogy erősítsék a közösség lelki jóllétét, és teret adjanak a találkozásnak, tanulásnak, fejlődésnek minden életkorban.
Dr. Fejes Ildikó szociológus, irodavezető kiemelte: folytatják az erőszakmegelőző, valamint a pályaorientációs foglalkozások szervezését – elsősorban középiskolás diákok számára –, ugyanakkor több új projekt is indul. Ilyen a támogatói csoporthálózat létrehozása és működtetése krízishelyzetben lévők számára Csíkszeredában, amelynek célja, hogy biztonságos környezetet kínáljanak tapasztalataik és érzelmeik megosztására azon felnőttek számára, akik valamilyen krízishelyzettel küzdenek, például gyász, betegség, problémaspecifikus szülői feladatok vagy életközepi válság. Szintén újdonság a tudás- és fejlődésközpontú népfőiskola, amely a 65 év feletti korosztály számára biztosít lehetőséget a fejlődésre: a programban a digitális készségek és a társadalmi, kulturális témák széles spektrumán keresztül ösztönzik a tanulást, a személyes fejlődést, és a közösségi szerepvállalást.
– Fontosnak tartom, hogy a közösség tagjaiban tudatosítsuk: a mentálhigiénés jóllétünkkel mindennap foglalkozni kell. Olyan világban élünk, amelyben a kihívások gyakran meghaladják a természetes megküzdési készségeinket, hiszen folyamatosan újuló, nehezedő feladatokkal kell szembesülnünk. Meg kell mutatnunk, hogy hová lehet segítségért fordulni, akár megelőzésként is, ugyanakkor reagálnunk és válaszokat kell adnunk a kialakult problémás helyzetekre. A KALOT Egyesület munkássága kiemelkedő ezen a területen
– mutatott rá Sógor Enikő alpolgármester.
A tanfolyamokról, klubfoglalkozásokról és a jelentkezés feltételeiről bővebb információ elérhető az egyesület honlapján. Érdeklődni a kepzesek@kalot.ro e-mail-címen vagy a 0758–840279-es telefonszámon lehet.

