Hirdetés

FK Csíkszereda: Megérkeztek Törökországba

HN-információ
A hazai edzéseket és felkészülési meccseket követően az FK Csíkszereda második ligás labdarúgócsapata Törökországban tölti. Az elkövetkezendő bő két hétben az edzések mellett újabb találkozók vannak kinézőbe. Újabb edzésen van túl az FK Csíkszereda második ligás labdarúgócsapata, amely ezúttal már nem Csíkszeredában, hanem Törökországban készül. A csapat 13 órás utazást követően, megérkezett az edzőtábor központjának számító Boluba. Valentin Suciu, az FK trénere az eddigiekről szólva a klub honlapjának megjegyezte, hogy minden a terv szerint zajlott, kemény edzések voltak, és a neheze még hátravan. Törökországban is napi két edzést tartanak és több török első és második ligás együttessel is összemérik erejüket. „Aki vállalta, hogy hozzánk jön, az keményen kell dolgozzon, és remélem, hogy azt a pluszt, amire számítunk, az új játékosok meg is fogják adni a csapatnak. Nevük alapján és amilyen csapatoktól érkeztek, arra kötelezné őket, hogy többet nyújtsanak, mint az eddigiek, én azt várom tőlük, hogy ez a bajnokságban és a mérkőzéseken is beigazolódjon. Itt harcolni, dolgozni, focizni kell!” – fogalmazott Valentin Suciu vezetőedző, aki a liga2.ro-nak nyilatkozva azt is megjegyezte, hogy minden idők legjobb csíki csapata formálódik a soron következő idényre. Egyelőre viszont még csak a nevek alapján, és reméli, hogy ez majd az eredményeken is meg fog látszani. Az FK Csíkszereda eddig három felkészülési mérkőzést tudott le. Mindhármat első ligás alakulat ellen. A Konstancai Viitorullal és a Chindia Târgoviștevel egyaránt döntetlent játszottak (1–1 és 0–0), míg a Medgyesi Gaz Metantól egygólos – 2–3 – vereséget szenvedtek. A csíkiak hét új játékost hoztak a keretebe: Kovács Lóránt (Sepsi OSK, középpályás), Peter Gál Andrezly (Sepsi OSK, középpályás), Petre Ivanovici (Temesvári ASU Poli, középpályás), Srdan Grabez (Bácska Topolya, hátvéd), Rodrigo Hernando Orte (Huesca 2, csatár), Rokas Krusnauskas (FC Hegelmann Litauen, csatár) és Hodgyai László (Jászberényi FC, csatár). A második liga a tervek szerint július 31-én rajtol, ám annak összetételét még nem lehet tudni. Egyelőre annyi biztos, hogy 20 csapat fog küzdeni egymással ugyanolyan lebonyolítás szerint, mint a legutóbbi idényben. Az-az egy odavágó kört rendeznek az alapszakasz során, amely végén az első hat helyezett a felsőházba kerül, míg a többiek az alsóházba. A felsőházból az első két helyezett jut majd egyenes ágon a Liga 1-be, míg a harmadik és negyedik helyezett selejtezőt játszik majd. A másodosztályból öt csapat esik ki az idény végén.

HN-összeállítás



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!