Hirdetés

Epertorta

HN-információ
Ez a torta közel sem mindenmentes, igazi hedonista darab, de próbáljuk megnyugtatni magunkat azzal, hogy sok-sok friss eper bújik meg a krémben, a piskóta rétegei között. Én a piskótából mindig többet készítek, szeretem a magas tortákat, olyan kecsesek és szépen dekorálhatóak. Ha marad egy lap piskóta, mert túl magasnak ítélnénk, azt pohárkrémekhez is felhasználhatjuk, de a gyerekek lekvárral vagy csak simán is szívesen elfogyasztják. A képen látható torta 18 cm átmérőjű, de a piskótát tetszőleges méretű tortakarikában is süthetjük - ami van otthon. A legfontosabb, hogy a hozzávalókat mindig igazítsuk a forma méretéhez. Hozzávalók a fehér piskótához (20-22 cm):
  • 6 db közepes méretű tojás
  • 120 g cukor
  • 130 g liszt
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • csipet só
A lisztet a csipet sóval szitáljuk át. A habhoz használjunk szobahőmérsékletű tojásokat. Válasszuk szét a fehérjét és a sárgáját. A fehérjét elkezdjük közepes fokozaton kihabosítani, amikor kezd a hab kialakulni, akkor öntjük hozzá a cukrokat és kemény habbá verjük, de arra figyeljünk oda, hogy ne legyen törős az állaga. A tojások sárgáját is kihabosítjuk és a fehérjéhez forgatjuk. Én felváltva szoktam a lisztet és a sárgáját hozzákeverni, nagy mozdulatokkal. Vigyázzunk a fehérjehabra, de alaposan keverjük össze, ne maradjanak benne lisztcsomók. A tortakarika aljába sütőpapírt teszünk, beleöntjük a tésztát, szépen elkenjük az oldala felé, hogy a teteje ne púposodjon fel sütés közben, és 160 fokon, légkeverésen sütjük nagyjából 40 percig. Szépen megbarnul a teteje és felemelkedik. Sütés közben semmiképp ne nyitogassuk a sütő ajtaját. Amikor elkészül, megfordítjuk és rácson hagyjuk kihűlni. Ezt a lapot töltés előtt ketté tudjuk vágni, így kétrétegű lesz a torta. Ezért javaslom a dupla adagot, vagy másfelet, amit két karikában úgy oszlatunk el, hogy az egyikbe kétharmad, a másikba egyharmad jusson. A piskótát előző nap is elkészíthetjük, majd töltésig átlátszó fóliába csomagolva hűtőben tároljuk. Eperöntet:
  • 500 gr eper
  • 20 dkg cukor
  • fél citrom leve
Az eperöntet nagyon egyszerű: megpucoljuk az epret, majd a cukorral, citromlével visszaforraljuk és hagyjuk kihűlni. Ezt előző nap is elkészíthetjük, akár csak a piskótákat. Egyszerű mascarponekrém:
  • 500 g mascarpone
  • egy csésze tejszín
  • 5 evőkanál porcukor (vagy ízlés szerint)
  • citrom reszelt héja
  • 1 kk vaníliakivonat vagy egy vanília kikapart magja
A mascarpone sajtot krémesre keverjük a porcukorral, tejszínnel, vaníliával és a reszelt citromhéjjal. Nagyon gyors és könnyű, jól illik majd az eperhez. Epres vajkrém:
  • 110 g friss eper
  • 4 közepes tojásfehérje
  • 180 g cukor
  • 250 g vaj
  • 1 tk vaníliakivonat
Mossuk, pucoljuk meg az epret majd turmixoljuk le. Aki nem szereti a magokat, nyomja át a pürét egy szűrőn. Keverjük össze a tojásfehérjét és a cukrot egy tiszta, hőálló tálban. Helyezzük a tálat gőzfürdő fölé. A tálnak szorosan illeszkednie kell, a forró víz ne érjen hozzá a tál aljához. Folyamatosan keverjük a cukor és tojásfehérje keveréket, amíg el nem éri a 65-70 fokot. Ha nincs cukorhőmérőnk, akkor az ujjainkkal is ellenőrizhetjük. Dörzsöljük össze az ujjaink között, és ha érezzük, hogy a cukor elolvadt és a keverék megcsípte az ujjunkat, akkor tökéletes. Vegyük le a tálat, majd robotgéppel keverjük pihe-puha habosra, ami kb. 10-15 perc keverést igényel. Amikor a tál tapintásra hűvösnek tűnik, kezdjük el darabonként hozzáadni a szobahőmérsékletű, de nem túl puha vajat. Ne aggódjunk, ha a keverék túrósnak, levesnek tűnik, csak keverjük tovább - végül sima lesz! Hozzáadjuk a vanília- és eperpürét, és addig keverjük, amíg teljesen sima nem lesz. Torta összeállítása: Ez a legjobb része a dolognak. Három vagy négy lapot töltünk be, ehhez mérten osszuk el a krémeket a lapok között. Én négy lapot szoktam használni. A legalsó piskóta és a kartonlap közé kenjünk egy kis vajkrémet, így nem csúszik le róla a torta. Az alsó lap szélére habzsákból nyomjunk az epres vajkrémből egy védőfalat, majd a közepére tegyünk az eperöntetből, kenjünk rá a mascarpone krémből, majd vágjunk a tetejére friss epret és helyezzük rá a második piskótalapot. Ezt a folyamatot addig ismételjük, amíg van lapunk és krémünk. A tetejére a legszebb tortalapot tegyük. Mielőtt a vajkrémmel körbekennénk a tortát, tegyük be fél órára a hűtőbe. Miután szépen körbekentük a tortát az epres vajkrémmel, tetszés szerint díszíthetjük eperrel vagy akár csokoládéöntettel. Ha friss virágot választunk, akkor a szárát mindig tekerjük fóliába Sok tavaszi virág mérgező, fogyasztásra nem alkalmas! Sok sikert és jó étvágyat hozzá!


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!