Hirdetés

Veterán járművek a városnapokon

Nagy volt az érdeklődés a Retromobil kiállításon Csíkszeredában, amelyet a városnapokon rendeztek meg, a Mikó-vár előtti téren. Ez már a hetedik ilyen kiállítás volt, idén négy megyéből érkeztek résztvevők.

Péter Ágnes
Becsült olvasási idő: Kevesebb mint egy perc
Veterán járművek a városnapokon
Oldtimerek Csíkszeredában. Egyediek, népszerűek Fotó: László F. Csaba

Közel hetven veterán jármű sorakozott fel a Retromobil kiállításon a csíkszeredai városnapokon. Hargita, Kovászna, Maros és Brassó megyéből is érkeztek résztvevők, akik büszkén állították ki autójukat a Mikó-vár előtti téren. A legidősebb autó egy 1964-ben készült Wartburg 1000 volt, és a közönség szavazatai alapján díjat kapott egy 1967-ben készült Volvo Amazon, egy világoszöld 1300-as Dacia és egy Porsche.

László F. Csaba
Több mint háromszáz szavazat alapján döntötték el, hogy mely autókat díjazzák, ez alapján elmondható, hogy nagy volt az érdeklődés a kiállítás iránt. 

A szervezők, Bene Levente és Olteanu Alexandru érdeklődésünkre elmondták, hogy a díjazáskor rendszerint az eredetiség a legfontosabb, vagyis az, hogy a járműnek minden alkatrésze eredeti legyen, és ne legyen rozsdás az autó.

László F. Csaba

Mint mondták, az általuk szervezett kiállításokon nem ilyen szigorúak a szabályok, mert nekik a közösségépítés a fontos. Ahogyan fogalmaztak, a veterán autók gyűjtői egy családhoz tartoznak, és ők ezt a családias hangulatot szeretnék megőrizni.

‒ Nevezhetjük hobbinak is, vagy betegségnek, szenvedélynek. Sokan vagyunk, akik ezzel foglalkozunk, és azért jók ezek az események, mert személyesen is tudunk találkozni, beszélgetni – tették hozzá a szervezők.

László F. Csaba

László F. Csaba

László F. Csaba

László F. Csaba



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!