Újabb támogatások műemlékek felújítására

Bár a gazdasági nehézségek és a szakemberhiány továbbra is kihívást jelentenek, Hargita Megye Tanácsa idén is folytatja műemlékvédelmi programját, amely az elmúlt években számos templom, történelmi épület és székelykapu megmentéséhez járult hozzá. A program célja nemcsak az épített örökség állapotának javítása, hanem a helyi közösségek identitásának erősítése is. A 2026-os pályázati kiírás részleteiről, a támogatási prioritásokról és a legsikeresebb felújításokról Fülöp Otilia főépítészt kérdeztük.

Nagyálmos Ildikó
Újabb támogatások műemlékek felújítására
Fotó: Fülöp Otilia archívuma

– A 2026-os műemlékvédelmi program keretösszege 1,4 millió lej. Ez növekedést jelent az előző évhez képest?

– A program 2026-os keretösszege 1,4 millió lej, amely a 2025-ös 1,7 millió lejes költségvetéshez képest csökkenést jelent. Ennek oka a rendelkezésre álló források szűkössége, valamint az, hogy az intézmény által benyújtott pályázatok önrésze az elmúlt időszakban jelentősen megnövekedett. Mindezek ellenére kiemelt célunk, hogy a rendelkezésre álló összeget a lehető leghatékonyabban használjuk fel, és minél több műemlék épület megmentéséhez, állapotának javításához hozzájáruljunk.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


– Milyen tapasztalatok alapján alakították ki a 2026-os pályázati feltételeket?

– A pályázati feltételeket alapvetően a hatályos jogszabályok rögzítik. A kialakítás során a fő szempont az, hogy Hargita megye gazdag épített örökségének védelmét minél hatékonyabban tudjuk támogatni.

– A pályázati jogosultak köre széles (egyesületek, egyházak, magánszemélyek). Melyik csoport a legaktívabb, és kiket szeretnének még inkább megszólítani?

– Általában az egyházak a legaktívabbak, mivel ők kezelik a műemlék épületek jelentős részét. A jövőben szeretnénk ösztönözni azon magánszemélyek részvételét, akiknek szívügyük a műemlékek felújítása, azonban nincs elég anyagi fedezetük rá.

Újabb támogatások műemlékek felújítására

– Milyen típusú projekteket szeretnének elsősorban támogatni 2026-ban: restaurálás, sürgősségi beavatkozás vagy inkább tervezési dokumentációk?

– A támogatási prioritások között kiemelt helyet foglalnak el a sürgősségi beavatkozások és a felújítási munkálatok, különösen azokban az esetekben, ahol az épületek állapota gyors beavatkozást igényel. Ugyanakkor továbbra is fontosnak tartjuk a tervezési dokumentációk elkészítésének támogatását, mivel ezek alapfeltételei a későbbi szakszerű kivitelezésnek, illetve más külső források (kormányzati, EU-s) bevonásának is, ugyanakkor sürgősségi beavatkozások elvégzéséhez is szükség van a tervekre.

– Van-e prioritási lista (pl. veszélyeztetett műemlékek, ikonikus épületek)?

– A pályázatok elbírálásakor pontozásos alapon nagyobb pontszámot kapnak a veszélyeztetett állapotban lévő műemlékek, valamint azok az épületek, amelyek kiemelt történeti vagy közösségi jelentőséggel bírnak.

Újabb támogatások műemlékek felújítására

– A határidő 2026. június 30. – várható-e többfordulós pályázat, vagy ez az egyetlen beadási időpont?

– A pályázati kiírás benyújtási határidejét is a törvény rögzíti, az év első felének az utolsó napja kell legyen. Ez visszatérő nehézséget jelent, ugyanis a jogszabályban rögzített késői leadási határidők miatt a szerződéskötésekre jellemzően csak az év második felében kerül sor, ami jelentősen szűkre szabja a kivitelezési időszakot. Ez a helyzet egyaránt komoly kihívás a tervezési folyamatok, az engedélyeztetés, valamint a felújítási munkálatok megvalósítása során is.

– Milyen gyakori hibákat követnek el a pályázók, amiket most szeretnének elkerülni?

– A korábbi évek tapasztalatai alapján a leggyakoribb problémák közé a hiányos vagy pontatlan dokumentáció, a kellően nem alátámasztott költségvetés, valamint a formai követelmények be nem tartása. Információszolgáltatással, telefonos egyeztetésekkel, tanácsadással igyekszünk minél teljesebb dokumentáció benyújtására ösztönözni a pályázókat.

– A korábbi évek pályázatai közül mely projektek bizonyultak a legsikeresebbnek?

– Tapasztalat alapján a legsikeresebb projektek azok voltak, ahol a tulajdonosok szívügyüknek tekintették a műemlék épületek szakszerű felújítását, hiszen az ő munkájuk, melléállásuk pótolhatatlan az épületek állagmegőrzésében, felújításában. 

Ugyanakkor igyekeztek több forrást bevonni a megyei tanács támogatása mellé.
Jó példa erre a felső­bol­dogfalvi református templom felújítása, ahol a tervek elkészítésétől évente pályáztak nemcsak a megyei tanácshoz, de más, külső forrásokat is lehívtak, és fokozatosan, szépen újul meg a templom. De fontos kiemelni a gyergyószentmiklósi Szent Miklós római katolikus templomot, amelynek felújítására több évben is sikeresen pályáztak, akárcsak a gyergyószentmiklósi örmény templomra. Az agyagfalvi templom esetében a tervezést támogattuk, ami lehetővé tette, hogy nagyobb pályázati pénzt hívjanak le a felújításra. Máréfalvi székelykapuk felújítását is támogatni tudtuk, ami nagyon fontos a kapuk, a település arculatának megőrzésében. A műemlékvédelmi program keretében 2025-ben finanszírozott projektek értéke elérte az 1,76 millió lejt. A támogatások elsősorban történelmi egyházi épületekre – római katolikus, református és unitárius templomokra –, valamint civil örökségi elemekre, így kúriákra, székelykapukra és történelmi lakóépületekre irányultak Csík, Udvarhely és Gyergyó térségében. A programban megvalósult munkálatok között szerepel a kászonaltízi Krisztus Király római katolikus templom kriptával együtt történő felújításának megtervezése; sürgősségi beavatkozások a csíkdelnei Keresztelő Szent János-templom tornyánál; sürgősségi jellegű szerkezeti megerősítési munkálatok a csíkszentmiklósi Szent Miklós-templomnál; a székelyudvarhelyi Szent Miklós római katolikus plébániatemplom restaurálásának tervezése; a bikafalvi református templom rehabilitációja; a kecseti református templom megerősítése és felújítása, javítási munkálatok a medeséri unitárius templomnál, illetve a gyergyószentmiklósi Bocsánczy-ház külső meszelése. Ugyanakkor felújítottak két máréfalvi székelykaput, támogattuk a csíksomlyói Erdély Péter-ház zsindelyének cseréjét, illetve a menasági Adorján-kúria karbantartását is. A régészeti kutatások terén Hargita Megye Tanácsa 2025-ben a megye múzeumaival együttműködésben kiterjedt programot valósított meg Csík, Udvarhely és Gyergyó térségében, amelynek a költségvetése 54,2 ezer lej volt, ebből 50 ezer lejt a megyei tanács biztosított.

Újabb támogatások műemlékek felújítására

– Mennyire mérhető a program hatása a műemlékek állapotának javulásában?

– Jól mérhető: az elmúlt években számos műemlék állapota javult, és több esetben sikerült megakadályozni az épületek további pusztulását. Csak az elmúlt öt évben több mint száz sikeres pályázatunk volt: 2025-ben például 24 projektet finanszíroztunk, 2024-ben 17-et, 2023-ban 8-at, 2022-ben 20-at, 2021-ben 18-at, míg 2020-ban 21-et. További részletekről, a nyertes pályázatokról a következő webcímen lehet tájékozódni: https://hargitamegye.ro/palyazatok/

– Van-e elegendő kivitelező és restaurátor a megnövekedett igények kiszolgálására?

– Ez kihívást jelent: a restaurátorok és szakképzett kivitelezők száma korlátozott, ami időnként lassíthatja a projektek megvalósítását.

– Hogyan segíti a program a helyi identitás és közösségi tudat erősítését?

– A program nem csupán épületek felújítását szolgálja, hanem hozzájárul a helyi identitás és közösségi tudat erősítéséhez is. A műemlékek megőrzése révén a közösségek jobban kapcsolódnak saját történelmükhöz és kulturális örökségükhöz, hiszen ezek az épületek a helyi történelem fontos részei.

– Tervezik-e digitális eszközök (pl. adatbázisok, térképek) bevonását a műemlékek nyomon követésére?

– A jövőben célunk digitális eszközök – például adatbázisok és térinformatikai rendszerek – fejlesztése, amelyek lehetővé teszik a műemlékek állapotának hatékony nyomon követését és a döntéshozatal támogatását. Célunk az epitettorokseg.ro és a Székelyföld 360 weboldalak továbbfejlesztése is, annak érdekében, hogy elősegítsük a kulturális örökség szélesebb körű bemutatását mind a szakmai közönség, mind a nagyközönség számára.

– Hogyan történik a támogatások felhasználásának ellenőrzése?

– A támogatások felhasználását szigorú ellenőrzési mechanizmusokkal követjük nyomon, a kedvezményezettek pénzügyi és szakmai beszámolási kötelezettséggel tartoznak. Célunk a szabálytalanságok megelőzése, valamint a források átlátható és felelős felhasználásának biztosítása. Ehhez jelentősen hozzájárul a megyei tanács csapata, illetve hatalmas köszönet illeti a tervezőket és a kivitelezőket, akik részt vesznek a projektek szakszerű lebonyolításában.





Hirdetés

Kövessen a Facebookon!