Hirdetés

Sörözhetnek a nézők a lelátókon?

A képviselőház döntő házként kedden elfogadta a 2008/4-es, a sportrendezvények során előforduló erőszak megelőzéséről és leküzdéséről szóló törvény módosítását, amelyet a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) egykori elnökének, Dumitru Dragomirnak az előterjesztésére hozott a parlament. A Dragomir-törvényt sok bírálat érte főleg a sportrendezvényeken való alkoholfogyasztási tilalom miatt. A keddi módosítás gyakorlatilag ezt a tilalmat is eltörli.

Kopacz Gyula
Becsült olvasási idő: 2 perc
Sörözhetnek a nézők a lelátókon?
Söröző néző a csíkszeredai stadionban. Tavaly ezért 30 ezer lej bírságot fizetett az FK Fotó: László F. Csaba

A Dragomir-törvényként elhíresült jogszabály módosítására először Ionuț Stoe tett javaslatot, de ez nem kapott kellő támogatást. Tavaly Ciprian Paraschiv egykori focis és klubvezető nyújtott be törvénymódosító javaslatot – az előterjesztés támogatói között voltak Vass Levente és Kántor Boglárka RMDSZ-es képviselők is –, ezt a szenátus november 3-án elfogadta. A képviselőház döntő házként 242 igen, 9 nem és 34 tartózkodás mellett kedden elfogadta a 2008/4-es törvény módosítását, amely csak az államfő aláírására, illetve a Hivatalos Közlönyben való megjelenésre vár. Ha az államfő is láttamozza a törvényt, úgy a sportrendezvényeken a szervező klub a stadion területén fedél nélküli műanyag vagy papírpohárban legfeljebb 5%-os alkoholtartalmú sört árusíthat. Viszont továbbra sem szabad beengedni a nézőtérre azokat a személyeket, akik alkohol befolyása alatt állnak.

A sportarénák lelátóin a férőhelyek 10%-át szabadon kellett hagynia a rendező klubnak, ezt a korlátot is eltörölték a törvénymódosításban, azaz nem lesz kötelező ütközőzónát fenntartani a hazai és a vendégszurkolók által elfoglalt lelátórészen. 
A Dragomir-törvény tiltotta mindennemű pirotechnikai eszköz használatát a stadionokban és sportarénákban. A törvénymódosítás ezen a tiltáson is enyhített: csak szakcégek által megtervezett és kivitelezett pirotechnikai eszközöket lehet használni sportrendezvényeken.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!