Hirdetés

Őszre tervezi csíkszeredai miniévadát a Kolozsvári Magyar Opera

Világszerte ismert alkotásokkal örvendezteti meg Csíkszereda közönségét a Kolozsvári Magyar Opera: idén harmadszor tart miniévadot a megyeszékhelyen. A korábbi évektől eltérően nem nyáron, hanem ősszel várják majd a műfaj kedvelőit – közölte kedden a csíkszeredai önkormányzat.

Hírszerkesztő: Kiss Előd-Gergely
Becsült olvasási idő: 3 perc
Őszre tervezi csíkszeredai miniévadát a Kolozsvári Magyar Opera
Korodi Attila és Szép Gyula. A kulturális rendezvényről tájékoztattak Fotó: Csíkszereda Városháza

Mint részletezték, a kolozsvári társulat majd előadja Kacsóh Pongrác János vitézét, A cirkuszhercegnőt és a Hunyadi Lászlót, valamint műsorra kerülnek a magyar rockzene legnagyobb alkotásainak szimfonikus feldolgozásai is. Közleményében a városvezetés úgy fogalmazott: „a fellépők között újra köszönthetjük Miklósa Erikát, korunk kiemelkedő szopránját is”.

Ugyanakkor emlékeztettek: a 2019-ben először megszervezett Székelyföldi Operahét két egymást követő évben is meghiúsult a koronavírus-járvány miatt. Hozzáfűzték: mivel Csíkszereda Városháza és a Kolozsvári Magyar Opera is egyformán elkötelezett a folytatás mellett, idén is Csíkszeredába „költözik” Románia egyetlen magyar operája szeptember 28. és október 1. között.

Csíkszereda Városháza
– Örömteli, hogy ezt a megteremtett hagyományt tovább tudjuk vinni, és a kiváló adottságokkal rendelkező Szakszervezetek Művelődési Házában fogadhatjuk a Kolozsvári Magyar Opera előadásait, amelyre – nagy örömünkre – nemcsak Csíkszeredából, hanem a székelyföldi városokból, településekről is érkeznek nézők – fogalmazott Korodi Attila polgármester a Szép Gyula operaigazgatóval tartott keddi sajtótájékoztatóján. Az elöljáró rámutatott arra is, hogy Csíkszereda Városháza a partnereivel együtt tudatosan szervez olyan zenei eseményeket egész évben, amelyek nemcsak a könnyűzenei műfajban, hanem a rétegzenében, a minőségi zene világában is megjeleníti azt az örömet, amelyet mindannyian meg szeretnénk tapasztalni.

Csíkszereda Városháza

„A morális akarat a legfontosabb érv a csíkszeredai látogatásunk mellett. Itt mind a közönség, mind pedig az önkormányzat szívesen vár bennünket” – hangsúlyozta Szép Gyula igazgató.

Idén is változatos programmal érkezik a társulat Csíkszeredába. Visszatér a The Symphonic Rock Show produkció, ám most nem az egyetemes, hanem kimondottan

a magyar  legendás rockslágerek szimfonikus feldolgozásait hallhatják a könnyebb műfaj kedvelői a Magyar Rock Szimfonik című előadásban.

Csíkszereda Városháza

Kacsóh Pongrác János vitéz című daljátékával elsősorban a fiatalok felé fordulnak, de a választást Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója is indokolja. Emellett a társulat elhozza még Kálmán Imre A cirkuszhercegnő című nagyoperettjét, illetve a Hunyadi László című nagyoperát. Ez utóbbi előadásban viszontláthatjuk Miklósa Erika szopránt is – olvasható a közleményben.

A csíkszeredai miniévad programja:
Szeptember 28., csütörtök, 19 óra:    
MAGYAR ROCK SZIMFONIK. Zenei rendező Kondrát Csaba. Vezényel Kulcsár Szabolcs.
Szeptember 29., péntek, 18 óra:
Kacsóh Pongrác: JÁNOS VITÉZ – daljáték három felvonásban. Rendező Szabó Emese. Vezényel Jankó Zsolt.
Szeptember 30., szombat, 19 óra:
Kálmán Imre: A CIRKUSZHERCEGNŐ – operett három felvonásban. Rendező Szabó Emese. Vezényel Kulcsár Szabolcs.
Október 1., vasárnap
Erkel Ferenc: HUNYADI LÁSZLÓ – opera három felvonásban. Gara Mária szerepében Miklósa Erika. Felújította Gombár Annamária. Vezényel Horváth József.
Jegyek az eventbook.ro jegyértékesítő portálon, valamint a Szakszervezetek Művelődési Házában vásárolhatók augusztus 1-jétől.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!