Hirdetés

Összeomlás a hajrában

Látványos, a szurkolóknak tetszetős és izgalmas játékot hozott péntek este a férfi kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásának első csíkszeredai meccse – mindez a harmadik játékrész végéig. Az utolsó negyedben összeomlott a VSK Csíkszereda, és egy nyerhető meccsen hajtott fejet a Bukaresti Steaua előtt.

Kopacz Gyula
Becsült olvasási idő: 3 perc
Összeomlás a hajrában
Sok hibával, de látványos dobásokkal játszott mindkét csapat Fotó: László F. Csaba

Az Erőss Zsolt Arénában ugyan magabiztosan kezdte a meccset a Steaua, és négy perc alatt hétpontos előnyre tettek szert a fővárosiak, ám a hazaiak hamar felzárkóztak, és az első játékrész végére egy pontra faragták a hátrányukat. A második negyed első dobása célba ért, és a házigazda át is vette a vezetést, az előny viszont sosem volt nagyobb nyolc pontnál annak ellenére, hogy a vendégek nagyon sok hibával játszottak. A nagyszünetre nyolcpontos csíki előnnyel mentek pihenni a gárdák, és ekkor még hinni lehetett, hogy a házigazdáknak esélyük van megnyerni a meccset.

A harmadik negyed elején a vendégek két pontra faragták hátrányukat, ugyanis zsinórban hét támadást nem tudtak befejezni a házigazdák, ám ennek ellenére jött egy újabb csíki lendület, és újra hétre nőtt az előny, ami a harmincpercnyi játék után négyre olvadt.

A mintegy 250 fős csíki tábor szoros utolsó játékrészben reménykedett, ehelyett a házigazda összeomlott: 6 perc 42 másodperc úgy telt el, hogy zsinórban 12 (!) támadást fejeztek be pont nélkül a csíkiak, ezalatt viszont a vendégek – sok hibával játszva ugyan, de – szórták a pontokat, és már tizenöt ponttal ők vezettek. A 0:22 pontos széria után esélye sem volt a VSK Csíkszeredának a győzelemre, noha az első harminc perc játékát látva legyőzhető csapatnak tűnt a Steaua, amely rengeteg hibával játszott, ám ezt Lászlófy Botond tanítványai nem tudták kihasználni.

Eredmény

VSK Csíkszereda – Bukaresti Steaua 71:86 (19:20, 25:16, 17:21, 10:29).



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!