Barátság Kupa, a negyvennégy éve tartó hagyomány
Negyvennégy éve Gyergyószentmiklóson hat városból egykori kosárlabdázók barátságos tornára gyűltek össze, ám akkor nem is gondoltak arra, hogy egy mozgalmat indítanak el. Azóta évente kétszer találkoznak a csapatok, a hétvégén Csíkszeredában pedig az Old Boys Barátság Kupa 82. kiírását tartották. A vándorserleget Székelyudvarhely csapata vitte el.
Elsőként a házigazda csapatának tagjai érkeztek meg szombaton reggel a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium mögötti sportterembe, akik nemcsak az első mérkőzésre készültek, hanem a kétnapos torna rendezésével járó utolsó mozzanatok előkészítésével is foglalatoskodtak, miközben fogadták az ellenfeleket is. Az Old Boys Barátság Kupa kosárlabdatornát immár tizennegyedik alkalommal tartották a megyeszékhelyen, ám a csíkszeredai volt a 82. turné a sorozatban. Negyvennégy éve tart a hagyomány.
A kezdetek
A sorozatban részt vevő hat város – Csíkszereda, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy, Szováta és Szászrégen – egykori kosárlabdázói alkotják a csapatokat, ám ma már kevesen vannak, akik az első tornán is pályára léptek.
– Egyetemistaként kosárlabdáztam, ahogyan a mozgalomban részt vevők többsége is. Csíkszeredában 1979-ben alakult meg többnyire az akkori tervezőintézetnél dolgozókból az Öregfiúk csapata. Hetente rendszeresen jártunk kosarazni, majd 1981-ben a gyergyószentmiklósiak hívtak meg egy tornára. Ott kezdődött el a sorozat – mesélte lapunknak Keresztes Szabolcs. Hozzátette, az első torna olyan jól sikerült, hogy el is határozták, évente kétszer – tavasszal és ősszel – egy-egy csapat felvállalja a rendezést, ám ekkor nem gondolták, hogy hagyományt teremtenek.
– Gyakorlatilag a 2020-as koronavírus-járvány miatt volt egy hosszabb szünet, ekkor ugyanis két találkozás elmaradt: így nem a 84., hanem a 82. torna az mostani – mondta lapunknak Keresztes Szabolcs, aki ugyan Székelyudvarhelyen járt a középiskolába, Kolozsváron végezte egyetemi tanulmányait, majd Csíkszereda lett otthona, és az itteni öregfiúk kosárlabdacsapatának alapító tagjaként a hétvégén is pályára lépett.
– Teljesen kicserélődtek a csapatok, ez természetes is, de a fontos az, hogy a mozgalom tovább éljen – mondta Keresztes Szabolcs. A csíkszeredai tornán négy olyan kosárlabdázó volt jelen, akik az első, 1981-es gyergyószentmiklósi tornán is pályára léptek, igaz, közülük csak egy vállalta a játékot a hétvégén. – Ameddig az egészségem engedi, addig játszom. Nekem a kosárlabda örömet szerez, a fiatalabb öregfiúk között pedig egy-egy pontot érő dobást mindig sikerül véghez vinnem – nyilatkozta lapunknak Keresztes Szabolcs, aki 73 évesen a csíkszeredai tornán is pályára lépett, egyedüliként a mozgalmat elindítók közül, és aki egyetlen tornát sem hagyott ki.
Noha egy-egy torna szervezése nem kis költséggel jár, mindig sikerült támogatókat találni, legtöbbször a házigazdák „dobták össze a pénzt” ahhoz, hogy ne szakadjon meg a sorozat. Az idei tornát többek között Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata, Hargita Megye Tanácsa és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa támogatta.
Cél a századik torna
Csíkszereda tizennégy alkalommal adott otthon a tornának, ám Keresztes Szabolcs már előre tekint és tervez.
– Az első tornát követően senki nem gondolta, hogy ilyen hosszú életű lesz a Barátság Kupa. Az évenkénti két találkozás viszont összekovácsolt bennünket, igazi barátságok kötődtek. Sőt, mivel általában mindenki hozta a párját, előfordult, hogy a hölgy végül a csapattárs vagy ellenfél felesége lett. Aztán a tornákon a hölgyek is szerephez jutottak, hiszen az első nap ők is pályára lépnek – mesélte Keresztes Szabolcs.
Az újoncokat mindig gondosan kiválasztják saját szabályzatuk szerint.
– Ezt a mozgalmat úgy lehet továbbvinni, ha frissül a csapat: egykori amatőr vagy profi kosárlabdázókat ajánlanak a csapattagok, a vezetők pedig eldöntik, befogadják vagy nem az illető játékost – ismertette az utánpótlás kiválasztásának módját Keresztes. Hozzátette, van aki csak egy-két tornát vállal, van, aki évekig a csapat tagja, van, aki önként távozik, van aki családi, munkahelyi vagy egészségügyi okok miatt hagyja el a csapatot, de mindig sikerül a távozót pótolni. – Barátság, sportszerűség, jókedv – nagyjából ez jellemzi a csapat tagjait.
Keresztes Szabolcs a Barátság Kupával is tervez, mint egykoron a munkahelyén.
– Ez a 82. torna, a következő kilenc év alatt 18 torna lesz, ebből kettő Csíkszeredában. Ha minden a tervek szerint halad, nem szakad meg a sorozat, minden évben meg tudják tartani a soros házigazdák tavasszal és ősszel a tornákat, akkor 2034 őszén Csíkszereda ad otthont a századik Barátság Kupának. És azon a tornán is szeretnék pályára lépni – mondta mosolyogva Keresztes Szabolcs.
Eredmények
Csoportkör: Csíkszereda – Gyergyószentmiklós 38:44; Szováta – Székelyudvarhely 40:70; Gyergyószentmiklós – Sepsiszentgyörgy 50:54; Székelyudvarhely – Szászrégen 77:40; Csíkszereda – Sepsiszentgyörgy 37:55; Szováta – Szászrégen 41:68.
Helyosztók: az 5. helyért: Csíkszereda – Szováta 47:35; a 3. helyért: Szászrégen – Gyergyószentmiklós 37:64; döntő: Székelyudvarhely – Sepsiszentgyörgy 50:44.

