Okostojás
Évente visszatérő motívum a harsány közfelbőgés az érettségi és a kisérettségi alkalmával, vagy akár a PISA-felmérések eredményeinek közzétételekor is. Az eredményekből első lépésben leszűrik a „gyermekeink egyre butábbak” következtetést, majd a szokás úgy diktálja, hogy bűnbakot keres mindenki. A bűnbak pedig a mindenkori kormány és a csapnivaló oktatáspolitikája, a pedagógusok, a szülők, a gyermekek. Majd miután kiderült, hogy mindenki vétkes, mindenki azzal próbálja vigasztalni a megtört szívét, hogy a rosszban is valami jót keressen. Így aztán Föld körüli pályára állnak azok a meglátások is, miszerint a gyermekeink nem is annyira buták, csupán éppen nehéz tételt húztak ki, éppen hisztisek voltak a felkészítő tanárok, éppen akkor tombolt a diszkó, amikor tanulni kellett volna, és a szülők is éppen ekkor – de csak ekkor! – engedték el őket bulizni.
Az érvek és ellenérvek között viszont ott bujkál minimum egy nagyon is objektív, véleményem szerint megkérdőjelezhetetlen lázmérője ennek a betegségnek: a Kinder-tojás.
A Kinder-tojás tulajdonképpen a társadalom fejlődésének tükre. Az idős és középkorú generációt az angyal még nem kényeztette ilyen nyalánkságokkal, mert egyrészt csak 1967 óta gyártják, másrészt pedig büdös kapitalisták találták ki. Ez egy ilyen világ volt. Aztán változott az istenjárás, és a huszon-, harmincévesek már megkóstolhatták ezt a csodadolgot, a non plus ultra pedig az volt, hogy a tojásba rejtett kapszula izgalmas, olykor igenis bonyolultan összerakható elemeket rejtett. Hosszú percekbe telt a kisgyermeknek, amíg a sok kis darab felvette azt a formát és külalakot, amilyent az útmutatón láthattunk. Most pedig itt vannak az újabb Kinder-tojások, amelyek sokkal finomabbak, mint a régiek, a kapszulában viszont legfeljebb két-három darabka található, és a hülye is látja útmutató nélkül, hogy mit hogyan kell összeilleszteni.
Hagyjuk a bűnbakkeresést, mert ez most pusztán csak üzlet: erre van kereslet, mert ez a színvonal, ez az, ami nem haladja meg a gyermekeinket.
Kovács Hont Imre

