Hirdetés

Nyílt kapuk a tűzoltóságon

Megünnepelte a Hargita Megyei Tűzoltóság a romániai tűzoltók napját a csíkszeredai Hunyadi János utcai székhelyen: reggeltől kora délutánig nyitva álltak a kapuk az érdeklődők előtt.

Péter Ágnes
Becsült olvasási idő: 2 perc
Nyílt kapuk a tűzoltóságon
Fotó: László F. Csaba

Bárki betekinthetett a hivatásos tűzoltók udvarára, ahová speciális járműveket, műszaki eszközöket állítottak ki. Délben ünnepélyes felvonulást tartottak, amelyen részt vettek az önkéntes tűzoltók képviselői, a tűzoltóság elöljárói, a rendőrség és csendőrség képviselői.

László F. Csaba

László F. Csaba

Az ünnepségen két tisztet és hat altisztet soron kívül előléptettek, mert bizonyították rátermettségüket, szakmai felkészültségüket. Gyermekek is látogattak az eseményre, habár idén kevesebben érdeklődtek, mint a korábbi években. Ezt Tankó András Levente váltásvezetőtől tudtuk meg, aki elmondta, hogy a nap folyamán mintegy harminc civil látogató járt a tűzoltóság udvarán: egy gyermekcsoport felnőtt kísérőkkel, illetve pár család használta ki a lehetőséget, hogy közelről megnézze, milyen járműveket és eszközöket használnak a tűzoltók. „Hasznos ez a nyílt nap, mert a látogatók betekintést kapnak a hivatásos tűzoltók hétköznapjaiba” – mondta Tankó András Levente.

László F. Csaba

László F. Csaba

László F. Csaba



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!