Hirdetés

Nosztalgiázás Drezdában

1982-ben egy – sikeres KISZ-vetélkedőt követően – úgynevezett barátságvonattal utazhattam Drezdába. Négy évtized után ismét eljutottam feleségemmel Szászország fővárosába.

Csermák Zoltán
Becsült olvasási idő: 3 perc
Nosztalgiázás Drezdában
A Brandenburgi kapu, 1958 Fotó: Fortepan/Sattler Katalin

Sváb családunk – a kommunista érában, praktikus okokból – titkolta származását. Ennek szellemében a Nyugat-Németországba elhurcolt rokonok is ritkán kerültek szóba, így jómagam is a baráti Német Demokratikus Köztársaság iránt érdeklődtem. Ez az irányultság csak fokozódott, mikor pedagógus édesanyám egy keletnémet osztálykirándulásról hazaérkezvén egy Ernst Thälmann pionír-nyakkendővel ajándékozott meg, amit valószínűleg Berlinben kapott ajándékba. A kisdobos nyakfekvenc különleges kék színben pompázott, s közepét – ráfért a németekre – egy békegalamb díszítette. A becses holmit irigyelte is minden osztálytársam, mivel többszöri tisztítás után sem vesztette el színét, míg a többieké a mosott rongyra emlékeztetett.
Az idő múlásával megjelentek az NDK-s viccek, az emberek különösen Walter Ulbrichton, a párt első emberén, gúnynevén, „Wu bácsin” köszörülték nyelvüket. Az ellenség hangja elterjesztette például, hogy a politikus a Harmadik Birodalomban egy nyilvánosházat működtetett. Valószínűleg ennek nem volt alapja, de az emberek jót szórakoztak a sztorin. Az adomák közül – az ízléstelen poénokat mellőzve – egy szalonképes bohóságot idéznék. Wu bácsi beleszeret egy csinos fiatal hölgybe, s mindent megtenne a kedvéért. A válasz nem is késik: „Walterem, nyisd ki a Brandenburgi kaput (Kelet- és Nyugat-Berlin határát), hadd legyünk egyedül.” Két híres magyar színész berlini látogatásának története is közszájon forgott. Mikor Thália papjai egy kicsit felöntöttek a garatra, megakadt a szemük a pártvezető fali portréján, s nem is hagyták szó nélkül: „Miért itt lóg, miért nem kinn a fán?” A bonmot-nak diplomáciai bonyodalom s a szellemeskedők szilenciumra való ítélése lett a következménye.
Külön szót érdemelnek az NDK-s úszóhölgyek. Mint megannyi szekrény álltak fel egykor az uszodák startkövére, s végig is verték a világot. A rosszindulatú nyugatiak doppingot emlegettek, de a keletnémet korifeusokat már a gondolat is felháborította.
Változtak az idők, már KISZ-es korba kerültem, s felcsillant a remény, hogy magam is kijussak a világbéke letéteményesének tekintetett Német Demokratikus Köztársaságba. Az odavezető vonatút kissé göröngyösre sikerült, de megérte. Egy vetélkedőnek köszönhettem kijutásomat, aminek részleteivel nem untatom a nyájas Olvasót, mivel már korábban a megmérettetésről részletesen írtam.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!