Hirdetés

Napközis bábtáborok

HN-információ
Két korosztálynak szervez bábtábort augusztus végétől a gyergyószentmiklósi Halvirág Bábszínház. A társulat a 6–9, valamint a 9–12 éves korosztályt szólítja meg, hogy kézügyességüket, kreativitásukat és történetmesélő képességeiket kamatoztassák a hétfőtől péntekig tartó alkotóműhelyben. Az augusztus 23–27., valamint augusztus 30.– szeptember 3. közötti táborainkban a hangsúly a bábkészítésen és a bábmozgatáson lesz – mondta el érdeklődésünkre Borsos Virág, a bábszínház vezetője. Hozzáfűzte: a táborok ideje alatt a részt vevő gyermekek egy 5-6 perces előadást is létrehoznak, amely a társulat közösségi oldalán megtekinthető lesz majd mindenki számára. A kisebbekkel az Iciripiciri kis mesét dolgozzák fel a napközis tábor ideje alatt, a 9–12 éves korosztállyal pedig a Szegény ember vására című mókás népmesét, hogy ezáltal is vakációs hangulat uralkodjon a bábudvarban. A napközis táborokba 20-20 gyermeket tudnak fogadni: a tevékenységek népszerűségét mutatja, hogy a meghirdetett helyek nagyon gyorsan beteltek, már csak a 9–12 éveseknek szóló, augusztus 30. és szeptember 3. között tartandó eseményre van néhány hely. Ezekre a Halvirág Bábszínház közösségi oldalán lehet jelentkezni – tájékoztatott Borsos Virág. A jövő héten kezdődő foglalkozás a tizennegyedik alkalommal szervezett bábos tábor, amelynek megvalósításában Hargita Megye Tanácsa nyújtott anyagi segítséget. A társulat idén nyáron két bemutatóval kedveskedett a gyermekeknek: a magyar népmese alapján készült Macskacicót, valamint A tékozló fiú című bibliai történetet játszották. A mozgalmas nyár után hasonlóan aktív őszi időszaknak néz elébe a társulat: megyei turnéra indulnak, hogy minél több gyermek megismerhesse a bábokkal elmesélt történeteket.

Boncina-Székely Szidónia



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!