Hirdetés

Meleg ebéd a nélkülözőknek

A Gyulafehérvári Caritas Meleg ebéd programjának támogatására jótékonysági koncertet szervez a csíkszeredai Jó Arcok Egyesület december 9-én 18 órától a Művészetek Házában. A koncertről és további törekvéseikről kedd délelőtti sajtótájékoztatójukon számoltak be.

Kovács Andrea
Meleg ebéd a nélkülözőknek
Törekvéseikről beszéltek a Caritas és a Jó Arcok Egyesület munkatársai Fotó: Kovács Andrea

A Gyulafehérvári Caritas, a Jakab Antal Tanulmányi Házzal együttműködve, idén több mint ötszáz rászorulónak, idősnek, fogyatékkal élőnek, szegénynek juttatott el hetente egyszer egy levesből és két főételből álló ebédet. A jövő évben ezt heti több alkalomra emelnék – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet kedd délelőtt, a Csíksomlyón működő Jakab Antal Házban tartottak meg a Gyulafehérvári Caritas és a Jó Arcok Egyesület munkatársai. A téma a Jó Arcok Egyesület által szervezett karácsonyi jótékonysági koncert volt, amelyet december 9-én 18 órától tartanak a Művészetek Házában. Mint részletezték: a koncert célja az, hogy adományozás, illetve festmények és könyvek elárverezésével pénzt gyűjtsenek. Az így összegyűjtött adományokat a Gyulafehérvári Caritas Meleg ebéd programjának ajánlják fel. Ugyanakkor tartós élelmiszercsomagokat is összeállítanak, amelyeket nélkülöző családoknak osztanak ki.

Péter György, a Gyulafehérvári Caritas ágazati igazgatója emlékeztetett: a Jakab Antal-ház konyhája már harmadik éve üzemel szociális konyhaként. Kifejtette: a koronavírus kitörésének elején a kormány a kisnyugdíjasoknak egyfajta ételjegykártyát adott, amelyet havonta feltöltöttek, és abból tudtak élelmiszert vásárolni. Ellenben sok településen nem volt, ahol levásárolják, oda a Jakab Antal-ház ebédjeit juttatták el. Miután ez a program megszűnt, párhuzamosan már szállították az ebédet időseknek, köztük olyanoknak is, akik nem rendelkeztek a fent említett ételjegykártyával, de szükségük volt ebédre. Ekkor döntöttek úgy, hogy szociális konyhaként továbbra is kiveszik a részüket a rászorulók megsegítéséből.

– Akinek a heti egy ebéd nem volt elégséges, igyekeztünk más forrásokat is felhasználva többször is adni. A tervek szerint jövő januártól, hétfőtől péntekig, mindennap juttatunk majd el ebédet. Több támogatási kérelmünket jóváhagyták már, ezekből bővítjük majd eszköztárunkat. Ilyenkor jól jön minden anyagi forrás, ami hozzásegít bennünket, hogy eleget tudjunk tenni a vállalásnak. Ezen a ponton társult be a programba a csíkszeredai Jó Arcok Egyesület, hogy közösen segítsük a rászorulókat. Azért előnyös, hogy együttműködünk, mert így azok a személyek is meleg ebédhez juthatnak, akiket korábban már támogatott a Jó Arcok Egyesület tartósélelmiszer-csomaggal az ünnepekkor. Őket felvesszük az adatbázisba, így egész évben, hosszú távon segíthetünk nekik – fejtette ki Péter György.

A sajtótájékoztatón elhangzott: Péter Loránd, a Jó Arcok Egyesület tagja és kommunikációs referense kereste meg az ötlettel a Gyulafehérvári Caritast, hogy együtt támogassák a nélkülözőket, működjenek együtt ezen a területen.

– Én az egyesület által látom, hogy kik a rászorulók, és mivel a Jakab Antal-ház konyháján dolgozom, így azt is látom, hogy mi készül. Figyelemmel követem, hogy hova, kihez kerül élelmiszercsomag és meleg ebéd. Elősorban az időseket, betegeket szeretnénk támogatni. A karácsony akkor szép, ha másnak is örömet tudunk okozni – fűzte hozzá Péter Loránd.

A Caritas munkatársai sok helyre járnak, működik otthoni beteggondozó szolgálat is, kollégáik bejárnak az idősek, betegek, rászorulók otthonába, és ellátják, támogatják őket. Sokan hozzájuk fordulnak, ha tudomást szereznek valakiről, aki segítségre szorul, mert tudják, hogy lehetőségeikhez mérten igyekeznek segíteni. Mint Péter György elmondta, mindenkivel szívesen együttműködnek, hogy még több embert tudjanak támogatni. Örülnek, ha mások is gondolnak olyan embertársaikra, akik nincsenek szerencsés helyzetben. Több szervezettel is együttműködtek idén is, a jótékonysági tevékenység erősítéséért.

Hozzáfűzte: a december 9-én, 18 órától tartandó karácsonyi jótékonysági koncertre szeretettel várnak mindenkit, aki segítene szeretne nekik szebbé varázsolni az ünnepet a nehéz körülmények között élő idősek számára. A jótékonysági esten fellép az Insect együttes, a Fortepiano kvartett és további meglepetésvendégek is.  Az adományokat a Gyulafehérvári Caritas Meleg ebéd programjának ajánlják fel.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!