Megújult egy tucat utca a községben

Tizenhárom köves utca korszerűsítését fejezte be a csíkszentimrei önkormányzat az Anghel Saligny kormányprogram keretében – közölte lapunkkal Kencse Előd polgármester. Ezekre a napokban festi fel a kivitelező az útburkolati jeleket, a forgalmi táblák kihelyezésével pedig ténylegesen zárul a projekt.

Pál Bíborka
Megújult egy tucat utca a községben
Frissen aszfaltozott utca Csíkszentimrén. Lezárják a projektet Fotó: Csíkszentimre PH

A csíkszentimrei községi köves utcák aszfaltozását befejezte a kivitelező, az esővíz-elvezető árokrendszer is kiépült, pár napon belül tehát átveszik a munkálatokat, és ezzel lezárják a tavaly elkezdett projektet – tudtuk meg Kencse Előd polgármestertől.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


A helyi önkormányzat – amint arról már korábban beszámoltunk – az Anghel Saligny kormányprogram támogatásával összesen 3,1 kilométer útszakasz aszfaltozására, illetve az utak melletti esővíz-elveztő árokrendszer kiépítésére kapott 3,77 millió lej támogatást.

– Tizenhárom kisebb köves utcát sikerült ebből a pénzből korszerűsítenünk. Múlt héten a kivitelező elkezdte az útburkolati jelek felfestését, az időjárás függvényében ezzel a feladattal hamarosan végez. Ezt követően már csak a forgalmi táblákat kell visszahelyezni, és kész vagyunk

– részletezte a polgármester.





Hirdetés

Kövessen a Facebookon!