Aszfaltoznak a Mérleg utcában
Több munkafázis már lezárult, de továbbra is dolgoznak a csíkszeredai Mérleg utca belső udvarának rendezésén. A jelenlegi munkálatokat még idén befejeznék, a teljes rendezést azonban csak 2027 őszére tervezik lezárni.
A garázsok lebontása után rendezetlenül maradt Mérleg utcai területet több szakaszban újítják fel. A beavatkozást az udvarban maradt betonalapok és a megrongálódott, a gépkocsiforgalom szempontjából sem biztonságos burkolatok tették szükségessé.
Mint Bors Béla alpolgármestertől megtudtuk, a korábbi munkálatok során kicserélték és bővítették az esővíz-elvezető rendszert, többek között a játszótértől a Kossuth utca irányába vezető szakaszon is. Egyúttal védőcsöveket fektettek le a majdani villanyvezetékeknek, amellyel a későbbi közvilágítás kiépítését is előkészítették. A trafóház környezetét térkővel burkolták, hogy a kábelekhez a későbbiekben is könnyen hozzá lehessen férni.
A hátralévő feladatok közé tartozik az úttest és a parkolók aszfaltozása, a szegélykövek és a járdák javítása, valamint a kazánház Meteor szálloda felőli oldalának rendezése. A lakók kérésére a szomszédos tömbház mögött új járdát is építenek. A belső udvar közvilágítását a projekt legvégén alakítják ki.
A felújítást a város 7 millió lejes karbantartási keretéből finanszírozzák. Az aktuális munkafázist még idén szeretnék lezárni, a további feladatokat pedig az időjárás függvényében folytatják. A teljes rendezés befejezését 2027 őszére tervezik.
