Hirdetés

Már egy éve, hogy „itt es jobb...”

HN-információ

Egy éve már, hogy Székely­udvarhely városi parkjában egy homokkőből készült sírkő az „Itt es jobb, mint Csíkban” városi legendának állít emléket. A sírkő népszerűsítéséhez eddig is voltak tervek, egy ezek közül várhatóan már a közeljövőben megvalósul.

Szász Csaba szasz.csaba@udvarhely.ma A székelyudvarhelyi Ka­ralá­bé Lovagrend tagjai tavaly június 16-án állították fel Székelyudvarhelyen a városi parkban a városi legendaként kezelt „Itt es jobb, mint Csíkban” feliratú sírkövet. Ezt megelőzően a sajtó tudomására hozták, hogy a lovagrend archeológiai szakosztálya éjjeli őrjáraton bukkant rá a sírkőre, melynek létezését már évtizedek óta gyanították. A lovagrend tagjai elmondták, hogy történészekkel is egyeztettek az ügyben, s bár a kődarabon az évszázadok rajta hagyták nyomukat, se a név, se az elhalálozás dátuma nem teljes, viszont az „Itt es jobb, mint Csíkban” felirat tökéletes állapotban maradt, bizonyítva, hogy a városi legenda nemcsak mendemonda volt. Természetesen minden egyes szavukat fenntartással kellett kezelni. – Jóízű történetnek bizonyult – közölte lapunkkal a lovagrend részéről Jakab Áron Csaba, aki a sírkő felállításában is részt vett. Hozzátette, hogy az anekdota „felélesztéséért” az elmúlt egy évben kaptak hideget és meleget is, érték kemény bírálatok is, „gyalázatosnak” minősítve a kezdeményezést. Ugyanakkor rengeteg visszajelzésből kiderült, hogy a legtöbben „vették a lapot”. Kiderült, hogy sokan hallottak róla, de nem tudják hol található. Jakab Áron Csaba úgy véli, egy jó ötletről és egy jó viccről van szó, melyet azonban jobban kellene reklámozni. A Karalábé Lovagrendnek azonban nincs bevételi forrása, nincs költségvetése, valójában egy, a „mutassunk fricskát a világnak” eszme köré alakult szabadidős csoportosulás, így a sírkő népszerűsítéséhez kapcsolódó több tervüket is meghatározatlan időre halasztani kellett. Egy ötlet azonban várhatóan a közeljövőben megvalósul: képeslapon szeretnék promoválni a városi legenda „bizonyítékát”. A Karalábé Lovagrend 2012-ben alakult szervezet, kezdetben főleg gasztronómiai események szervezésével foglalkozott. Nevükhöz kötődik a Felszabadulás-napi Vinetasütés, az Első Nemzetközi „béhozós” zakuszkaverseny, az első Orosz Est, illetve a Semmittevés Világnapjának megszervezése is.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!