Hirdetés

Kertésznapok, ribizliborverseny és üzemátadás

HN-információ
Idén is előszeretettel, immár ötödik alkalommal szervezi meg a kertészeti szakmai napokat a csíkmadarasi Garden Proiect Kft. Az V. Kertészeti Szakmai Napok és Konferencia sok újdonságot hoz, mint például a RibON ribizliborversenyt, nem utolsósorban pedig átadják a környékünkön egyedülálló gyümölcsfeldolgozót is. Az V. Kertészeti Szakmai Napok és Konferencia március 3. és 5. között, tehát csütörtöktől egészen szombatig, Csíkmadarason, a Garden Proiect Kft. székhelyén várja az érdeklődőket. János Ferdinánd kertészmérnök, a cég vezetője ismertette az esemény programját, illetve örömmel jelentette be az idei újdonságokat. – Ezt az eseményt pár szóval úgy jellemezném, mint a szakma találkozóhelyét. Számos szakember előadása gazdagítja majd a szakmai napokat, amelyek során leginkább a résztvevők már meglévő tudását szeretnénk bővíteni. Már az is, hogy az ember valamit ötödik alkalommal szervez meg, azt jelenti, hogy van értelme a befektetett időnek és munkának – részletezte János Ferdinánd. Számos tematikát fognak érinteni a szakmai napokon, mint például az ökogazdálkodás, tájépítészet, tájkertészet, gyümölcstelepítések, és a modern technológiákat is igyekeznek bemutatni. Idén sem marad el a magbörze, ahol csereberélni lehet a kultúrák között, ezáltal is újabb kapcsolatokat alakítva ki. Ferencz Lehel kertészmérnök gyümölcstermesztő- és metszőképzést tart majd, amely már kedden elkezdődik, erre a tanfolyamra pedig előzetes jelentkezés szükséges. [caption id="attachment_147473" align="alignnone" width="2560"] Elkészült a gyümölcsfeldolgozó. Üzembe is helyezik[/caption] A csütörtöki nap leginkább az ökogazdálkodás világát kívánja bemutatni, illetve részletezni azon lehetőségeket, értékeket, természeti kincseinket, amelyekre érdemes lenne nagyobb figyelmet fordítanunk. Becze István, a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének (SZGE) elnöke beszámol a Bio Székelyföld program jelenlegi helyzetéről és lehetőségeiről, Mika Dezső, az SZGE falugazdásza a biogazdálkodásra való átállás ügyintézésének menetéről tudósít, illetve Both Sándor, a Sere Transilvania értékesítője tart bemutatót a termesztőberendezések választásáról műszaki és gazdaságossági szempontok alapján. Továbbá Fejes Péter arról fog értekezni, hogy hogyan tudjuk egyszerűen nyomon követni a hőmérsékletet, Kónya Botond Rudolf kertészmérnök az organikus, szerves-ásványi műtrágyákat fogja ismertetni, faiskolákban, bogyós gyümölcsök és fűszernövények esetében. Balázs Márta biotechnológus a mikroszaporítással ellátott növényekről, Tamás Loránd kertészmérnök pedig a málnatermesztési tapasztalatokról számol majd be, amely a 700 és 1000 méter tengerszint feletti magasságokat érinti. A nap lezárásaként János Előd tart előadást Gyümölcstől a lepárlásig címmel. Pénteken szintén számos szakember előadását hallhatják majd az érdeklődők, terítékre kerül a növényvédelmi módszerek, modern technológiák felhasználása a mezőgazdaságban, a kertészetben, nem utolsósorban pedig az új pályázási rendszerekről is beszámolnak a szakértők. Szabó József a GREEN Mérnök Kft. ügyvezetője megtartja a Ki a kakas a szemétdombon? Avagy a „zöld műszaki ellenőrzés” szerepe és fontossága a gyakorlatban című előadását, Hatos György, az SZGE falugazdásza a növényvédelmi előrejelzésről és olyan módszerekről beszél majd, hogy hogyan tudjuk optimálisan időzíteni a védekezést bizonyos esetekben. Szabó József, a XAG Hungary Kft. munkatársa számol be a drónok szerepéről a mezőgazdaságban, Tamás Ervin pályázatíró a lehetséges támogatási lehetőségekről beszél majd, Ferencz Lehel kertészmérnök pedig bemutatja, milyen gyümölcstermesztési lehetőségek vannak Székelyföldön. Nem utolsósorban ezen a napon is beszámol Balázs Márta a mesterfokú gyümölcsfeldolgozásról, valamint dr. András Csaba Dezső a növényi hatóanyagok modern kivonási módszereiről értekezik. Mindemellett pedig egész napos programként zajlani fog a magbörze is. A szombati nap gasztrokulturális eseményt foglal magában, valamint a RibON ribizliborverseny díjátadó gáláját. Ez az esemény nemcsak a szakmai napokon számít újdonságnak, hisz környékünkön még nem volt példa effajta borversenyre. ─ Már több éve felvetődött az a gondolat, hogy egy ehhez hasonló ribizliborversenyt kellene szervezni. Találtunk egy szuper csapatot, amely vállalta a minták elbírálását. Még sosem szerveztünk ehhez hasonlót, így sok a hibalehetőség, de reméljük, hogy a lehető legjobban sikerül, hisz a barátaink, kollégáink, családunk mind megtették a tőlük telhetőt ezért az eseményért ─ vélekedett János Ferdinánd. A verseny elsődleges célja a ribizliborok népszerűsítése. A megmérettetés résztvevői részletes visszajelzést kapnak az általuk nevezett minták érzékszervi tulajdonságairól, amelyet a bírálatban kiemelten tapasztalt minősítők készítenek el. Több minta is érkezett a szervezőkhöz, nemcsak Székelyföldről, hanem Magyarországról és Szlovákiából is. A RibON borversenyre érkezett borminták érzékszervi bírálatára pedig február 26-án és 27-én került sor. [caption id="attachment_147474" align="alignnone" width="2560"] A gyümölcsöket teljes egészében felhasználják[/caption] – Azért nevezem gasztrokulturális eseménynek, mert a szombati nap már nemcsak a nyersanyagról és termelésről fog szólni, hanem a késztermékekről is. A díjátadó gála mellett a szakemberekkel közösen igyekszünk a vörösbor hagyományát építeni és összeállítani olyan menüsorokat, amelyekkel találónak bizonyulnak ezek a jellegzetes ribizliborok – hangsúlyozta János Ferdinánd. Nem utolsósorban március 5-én adják át a RibON Natúr Szövetkezet által létrehozott üzemet, amelyet bogyós gyümölcsök tárolására, feldolgozására és csomagolására alakítottak ki. ─ Ezelőtt kilenc évvel építettünk egy mikroszaporító laboratóriumot, és olyan fiatal biológusok, élelmiszertechnológusok és vegyészek gyűltek össze, hogy azt kell mondanom, szürkeállomány-túltengés következett be. Innen jött az ötlet, hogy ezt a tudást, ami házon belül kialakult, használjuk ki és kamatoztassuk más szempontból is. Tudjuk, hogy olyan természeti kincsekkel rendelkezünk, amelyeket nem használunk ki eléggé. A RibON Natúr Szövetkezet lényege pedig az, hogy befogadjunk környékbeli gazdákat, akik nem tudják a teljes termésüket értékesíteni. Számukra is biztonságot nyújthat, hogy van, hol értékesíteni a munkájukat, és számtalan dologban, munkafolyamatban tudunk még együttműködni ─ részletezte a cégvezető. A célra vásárolt gépsor mellett az épületben hűtőházak, raktárak és csomagolóegységek, illetve egy közel kétszáz négyzetméteres konferenciaterem is helyet kap, amit a téli gazdarendezvények, szakmai felkészítők helyszínének szánnak. A csíkmadarasi feldolgozó nyersanyagszükségletét nemcsak a fekete ribizli képezi, hanem minden olyan bogyós gyümölcsre szükségük lesz, ami gazdag vitaminokban, ugyanakkor szedése, betakarítása gépesíthető.

Szilágyi Dalma-Orsolya



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!