Hirdetés

Kék hét – rendőrségi hírek

HN-információ
„Állati” balesetek Vasárnap kora hajnalban gazdátlanul bóklászó szarvasmarhának ütközött, az állatról tovább pattanva pedig fának csapódott egy farkaslaki autóvezető. Könnyű sérülésekkel megúszta ugyan az esetet, de a rendőrség közleménye szerint 10 ezer eurós anyagi kár keletkezett. Kedden Csíkcsicsóban megriadt ló „rántotta ki” a szekeret kicsit sem józan 43 éves férfi alól. Könnyebb sérüléseket szenvedett, akárcsak az a parkoló autó, amelynek nekihúzta a ló a szekeret. Menekült volna, de nem tudott  Vasárnap este járdaszegélynek csapta az autóját a 46 éves székelyudvarhelyi E. Z., ennek ellenére folytatta útját. Feltűnt viszont egy járókelőnek, aki értesítette a rendőröket a gyanús viselkedésről. A rendőrök utol is érték a sofőrt, aki autóját bezárva elmenekült volna, de nem tudott. Ebben nyilván az 1,21 mg/l-es légalkohol-szint is közrejátszott. Ittas vezetés bűntényének gyanújával indult eljárás ellene. Meglógott volna a baleset helyszínéről a 47 éves gyergyószentmiklósi B. C. is, aki hétfő délután Csíkszeredában vezetett hajtási nélkül, és úgy vett be egy kanyart, hogy kerítésnek ütközött, onnan pedig villanyoszlopnak verődött. A megrongált kerítés tulajdonosa azonosította őt, így hiába menekült volna. Pórul járt motoros A szemből érkezők sávjára hajtott át kedd este a 22 éves oroszhegyi B. L., és pechére nem tudta elkerülni az autójával szabályosan közlekedő falubeliét, így frontális ütközést okozott Székelyszentkirály területén. A balesetben súlyosan megsérült a motoros. Halálos gázolás Csíkszeredában Átjárón akart átkelni az úttesten egy 71 éves nő szerda délben, a sepsiszentgyörgyi 63 éves J. J. azonban elgázolta őt a Nagyrét utcai Lukoil kút közelében. A nőt kórházba szállították, de estére belehalt sérüléseibe. Meggondolatlanságból elkövetett emberölés gyanújával eljárás indult a sofőr ellen. 18 éves sofőr okozott súlyos balesetet A vizes aszfalt dacára gyorsan hajtott, egy kanyarban pedig megcsúszott és magyarországi autónak ütközött a 18 éves székelyudvarhelyi L. K. tegnap délelőtt. A balesetet okozó sofőr kéztöréssel, utasa pedig könnyű sérüléssel megúszta az esetet, a magyarországi autóban ülők azonban mind súlyos sérüléseket szenvedtek. Ráadásul leginkább egy ötéves kisgyerek, akit belső sérülésekkel szállítottak kórházba. Édesanyja szintén műtéti beavatkozásra szorult. Kovács Hont Imre


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!