Indulás előtt a program

HN-információ
A 2014–2020-as Regionális Ope­racionális Program moni­to­ri­zá­lási bizottságának elnöke, So­rin Maxim a Régiófejlesztési és Közigazgatási Minisztérium ál­lam­titkára a minap jelentette be, hogy a mikrovállalkozások esetében az uniós alapok lehí­vása még e hónapban megkez­dődhet. Közölt azonban egy új­donságot is, nevezetesen azt, hogy a POR 2014–2020 keretében a mikrovállalkozások leg­feljebb 200 000 euró értékű pénzalapra pályázhatnak, de ugyanakkor kötelezettek lesznek a társfinanszírozásra is, nevezetesen rendelkezniük kell a benyújtott projekt értékének a tíz százalékával. [caption id="attachment_25619" align="aligncenter" width="600"]Sorin Maxim: készülődhetnek a mikrovállalkozások... Sorin Maxim: készülődhetnek a mikrovállalkozások...[/caption] Ezek szerint a szaktárca előzetes javaslataihoz képest megváltozott a helyzet, ugyanis eddig azt lehetett tudni, hogy a mikrovállalkozások esetében a projekt finanszírozása 100 százalékos. Amikor a szóban forgó programról beszélünk, ez esetben a 2.1A pályázatokról van szó, amely a vállalkozói szellemet hivatott serkenteni, különösképpen az új elképzelések gyakorlatba ültetésének megkönnyítése és az új cégek létrehozásának bátorítása révén, beleértve az inkubátorházakat is. Az államtitkár szerint azért volt indokolt a társfinanszírozási kritérium bevezetése, mert az nagyobb felelősségre késztetheti a vállalkozókat, kezdve a projekt kidolgozásától annak benyújtásáig, el egészen az adott beruházás végrehajtásáig. Ugyanakkor ily módon lehetőség teremtődik arra is, hogy a rendelkezésre álló költségvetésből több projektet is finanszírozni lehessen, ez pedig azt is jelenti, hogy hatékonyabban használódik fel a költségvetésből kiutalt pénzalap. Mikor is kezdődik a finanszírozási program? Az érdekelt mikrovállalko­zá­so­kat főleg az érdekli, hogy mikor nyújthatják be pályázataikat. A szak­tárcától származó értesülések szerint a POR 2014–2020 keretében a mikrovállalkozások előreláthatólag még e hónap végéig megkezdhetik a pályázatok benyújtását. Tulajdonképpen erről a hat beruházási prioritásról van szó, amelyek esetében a pályázati kézikönyvek már túljutottak a közvitán. Az államtitkár azt is hozzáfűzte, hogy a naptár egyelőre nincs véglegesítve, s annak egyik előfeltétele az informatikai rendszer (amely egyébként a MYSMIS elnevezést viseli) tesztelésének befejezése. Ugyanakkor azonban az sem kizárt, hogy a kezdeti időszakban majd papírhordozón is be lehet nyújtani a pályázatokat. Ami ezt a rendszert illeti, annak tesztelése március 8-án kezdődött meg, s előreláthatólag március 19-én befejeződik, az IT aplikációt pedig az európai alapokért felelős minisztérium dolgozta ki, együtt a különleges telekommunikációs szolgálat (STS) szakértőivel. Az online pályázással kapcsolatosan a múlt hónap végén az európai alapokért felelős minisztérium tárcavezetője, Aura Răducu bejelentette, hogy a rendszer remélhetőleg március 19-től „üzemképes” lesz, s annak júniusig nyolc modulja is lesz. Amúgy a pályázatokat a www.fonduri-ue.ro honlapon lehet majd benyújtani. Ki pályázhat? A rendelkezésünkre álló infor­mációk szerint azok a mikro­vál­lal­kozások pályázhatnak 25 000 és 200 000 euró közötti európai alap lehívására, amelyeknek legfeljebb 9 alkalmazottjuk van. Ugyanakkor éves nettó üzleti forgalmuk legfeljebb kétmillió euró lehet vagy ugyanennyi az összaktívájuk értéke. Továbbá teljesíteniük kell pótlólagos feltételeket is, ezek között említhetjük, hogy vagy kereskedelmi társaság (kft.), vagy szövetkezeti társaság kell hogy legyen, legalább egy fiskális év során tevékenységet kellett kifejtenie. Az érdekesség kedvéért utalhatunk arra is, hogy a mikrovállalkozások számára kiírt pályázatokon nem vehetnek részt a fővárosi és az Ilfov megyei mikrovállalkozások, ugyanis az Európai Bizottság megállapítása szerint gazdaságilag fejlett régiókat képeznek. Ugyanakkor csak olyan tevékenységek esetében lehetséges pályázni, amelyek fel vannak tüntetve az Országos versenyképességi stratégiában (SNC), valamint a régiófejlesztési tervekben. Az export serkentéséért Nem tartozik közvetlenül a fentebb vázoltakhoz, de utalhatunk arra is, hogy a kormány múlt heti, március 10-i ülésén memorandum révén jóváhagyták három minimis-segély sémáját. Mindhárom azon gazdasági szereplők támogatására vonatkozik, akik bővíteni szeretnék exporttevékenységüket. A szóban forgó három támogatási séma 2018. december 31-ig lesz érvényben, s annak keretében a szaktárca becslései szerint több mint 4000 vállalkozás részesülhet különböző támogatásban. Így 113,27 millió lejt irányoztak elő a külföldön megszervezett kiállításokon és vásárokon való részvétel támogatására, 4,2 millió lejt külföldi gazdasági missziók megszervezésére és további 0,8 millió lejt piackutatásra. A szóban forgó finanszírozásokra egyébként az állami költségvetésből kerül sor, összhangban a 2007/296-os kormányhatározat előírásaival. Hecser Zoltán  


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!