Időbe zárt üzenet
„Ha egy nap bajba kerültök, ha szükségben lesztek, tudjátok, hogy én mindig itt vagyok. Kapum szélesre tárva éjjel-nappal nyitva áll nektek. Jöhettek bármikor. Nálam otthon érezhetitek magatokat, és én mindent megteszek, hogy segítsek rajtatok” – olvasható a csíksomlyói kegytemplom toronygombjába helyezett új időkapszulákba került dokumentumokban. A jövőnek szóló üzeneteket csütörtök délelőtt helyezték el, ekkor állították vissza a kereszteket is a kegytemplom tornyaira.
Egy hónappal ezelőtt, július 13-án bontották fel a csíksomlyói kegytemplom jobb oldali tornyában talált két időkapszulát a Gyulafehérvári Főegyházmegye levéltárosai és művészettörténésze, a ferences szerzetesek és a kegytemplom felújítását végző cég képviselőinek jelenlétében. Az időkapszulákban talált iratokat azóta restaurálták. Mostanra elkészültek az új toronygombok és a keresztek is, és tegnap új időkapszulákat helyeztek el bennük. Tartalmukat Albert Leander ferences szerzetes, a csíksomlyói kolostor házfőnöke ismertette lapunkkal. Mindkét időkapszulába bekerült a korábban talált iratok egy-egy másolata, valamint a kolostorban élő ferencesek által aláírt levél, egy Csíksomlyó Magazin, a 2026-os pünkösdi búcsú programfüzete és egy csíksomlyói búcsús jelvény.

A ferences szerzetesek által alírt új dokumentumban a kegytemplom és a kolostor jelenlegi állapotát, az elmúlt időszak felújításait, a közösség életét és a rendtartomány helyzetét is megörökítették. Arról is írnak, augusztus 20-án ünneplik a kegytemplom felszentelésének 150. évfordulóját, és ezen a napon két testvér: Ágoston és Márk leteszi első fogadalmát.
Részletezik, hogy a kegytemplom és a kolostor átfogó felújítása 2024 őszén kezdődött a tetőzet és a csatornák rossz állapota miatt. 2025-ben a szentély és a templomhajó tetőzetét, valamint a homlokzatot újították fel, idén pedig a homlokzatok és a tornyok javításával folytatódott a munka. A kolostor újrafedése és homlokzatainak felújítása szintén folyamatban van. Mint írják, a munkálatok költségeinek legnagyobb részét a hívek adományaiból fedezték, de jelentős támogatást biztosított a Magyar Kormány, Románia Kultuszminisztériuma, illetve Csíkszereda Polgármesteri Hivatala és Hargita Megye Tanácsa.

A levélben arról is írnak, a csíksomlyói kegytemplom továbbra is fontos lelki központ: a vasárnapi szentmiséken és az első szombati gyertyás körmeneteken rendszeresen több ezren vesznek részt, míg a pünkösdi búcsúra évente több 300-400 ezer zarándok érkezik. A dokumentum a csíksomlyói ferences közösség jelenlegi tagjait és feladataikat, illetve a Szent Istvánról nevezett Erdélyi Rendtartomány helyzetét is bemutatja, eszerint a rend vezetésének döntése nyomán a csökkenő létszám miatt a provincia jövőbeni struktúrájának átalakítására készülnek.
×
×
×
×
×
×
×
×A jövő nemzedékeinek P. Eloi Leclerc gondolatával üzennek: „Isten hasonló a családapához, aki így szólt függetlenségre vágyó felnőtt fiaihoz: El akartok menni? Türelmetlenek vagytok, hogy végre a magatok életét élhessétek? Hát jó, de én szeretnék még nektek valamit mondani, mielőtt elmennétek: Ha egy nap bajba kerültök, ha szükségben lesztek, tudjátok, hogy én mindig itt vagyok. Kapum szélesre tárva éjjel-nappal nyitva áll nektek. Jöhettek bármikor. Nálam otthon érezhetitek magatokat, és én mindent megteszek, hogy segítsek rajtatok. Ha minden ajtó zárva is lesz, az enyémet nyitva találjátok. Isten így cselekszik,
Tankréd testvér. Senki nem szeret úgy, mint ő. Nekünk azonban próbálnunk kell utánozni. Mindeddig még semmit sem tettünk. Kezdjünk el hát tenni valamit.”
Az új időkapszulákat és kereszteket megáldás után emelődarukkal helyezték vissza a kegytemplom tornyaira.

