Nem tudom, miért vannak egyesek úgy eltelve magukkal. Akkora az arcuk, hogy komolyan azt hiszik: ha egyszer a Nap helyett az ő fizimiskájuk bukkanna fel hajnalban a horizonton, az majd beragyogja a fél világot. Hát… egy fenét.
Az igazság az, hogy porszemek vagyunk. Ráadásul pontatlan porszemek.
Miközben itt lent azon vitatkozunk, ki mennyire fontos, meg ki mit tett hozzá a világhoz, közben olyan erők dolgoznak körülöttünk, amiket még elképzelni is nehéz. Ott van például a Föld – a mi kis bolygónk, amit mindenki nagy lelkesedéssel próbál megmenteni szívószálakkal és kupakokkal. Szép dolog, persze… csak közben érdemes néha felnézni.

Ugyanis ez a „kis” bolygó nagyjából 107 000 km/órás sebességgel száguld a Nap körül. Igen: miközben te békésen kortyolod a reggeli kávédat, valójában egy űrbéli gyorsvonaton ülsz.
És hogy mekkora utat tesz meg? Évente körülbelül 940 millió kilométert. Egyetlen kör. Egyetlen év. És ezt nem úgy, hogy „nagyjából odaérünk”, hanem elképesztő pontossággal: mindig ugyanarra a pályára tér vissza. Nem öt méterrel arrébb. Nem „majd valahova”. Pont oda.
Miközben mi… hát, mi néha a saját napirendünket sem tudjuk betartani.
És milyen érdekes: nálunk a „nap” szó egyszerre jelenti az égitestet és az időegységet is. Sőt, a „naptárunk” is ebből él – a napok tárháza. Valahol mélyen mégiscsak érezzük, hogy minden ehhez az egyetlen, hatalmas rendszerhez igazodik.
Szóval itt van ez a precízen működő világegyetem, ez a brutális sebesség, ez a felfoghatatlan távolság… és közben mi azon pufogunk, ki mennyire fontos.
Na, én ezt a fajta pontosságot szeretném egyszer látni… mondjuk a román vasúti menetrendben.
Az lenne az igazi kozmikus csoda.