Hirdetés

Gyönyörű táj, „majdnem kész” szakaszok

A hivatalos befejezési határidő előtt végigjártuk a Felcsík és Alcsík között épülő – Madéfalvát Tusnád községgel összekötő – Olt menti kerékpárutat. Több szakasza már kellemes kerékpáros élményt nyújt, de munkagépekkel, zsákutcába vezető szakaszokkal is találkozni még.

Vlaicu Lajos
Gyönyörű táj, „majdnem kész” szakaszok
Kerékpárút és utasai az Olt árvízvédelmi töltésén. Bár a vízügy június 30-cal befejezettnek tekinti a beruházást, munkagépekkel augusztusig még biztosan találkozni Fotó: Vlaicu Lajos

Madéfalva és Újtusnád között mintegy 45 és fél kilométer hosszan épül az Olt partján haladó kerékpárút. A tavaly szeptember végén rajtolt, 26 millió lejbe kerülő beruházás fő kivitelezője az Olt Vízügyi Igazgatóság, a munkálatok befejezésének határideje hivatalosan június 30-a, bár a sajtóközleményekben augusztus hónap jelenik meg a teljesítés dátumául. Két alkalommal – vasárnap és kedden – is végigjártuk az útvonalat, hogy megnézzük, milyen készültségi szinten áll, milyen élményt nyújt, és milyen hiányosságokkal találkoznak azok, akik kerekeznének rajta.

Egyenletes tekerés az Olt mentén

Ha a konklúzióval kezdjük: összességében kellemes élményt nyújt az Olt mentén kialakított bicikliút. Az árvízvédelmi töltésen halad, ezért szinte végig sík terepen lehet tekerni, komolyabb emelkedőkkel vagy lejtőkkel nem kell számolni, csupán a folyó kanyarulataival. Ennek köszönhetően Madéfalva és Tusnád község között mindkét irányba közel azonos idő alatt teljesíthető a táv, ha egyenletes tempót választunk. A Strava teljesítménymérő applikáció 37 kilométert mért a bicikliút egybefüggően járható hosszára, a pályázatban írt 45 kilométer a „zsákútvonalakkal” együtt jöhet ki, amelyek elvétve a folyó egyes szakaszain találhatók: az ezekre való rátérés azonban sokszor azt eredményezi, hogy a biciklis vissza kell forduljon, mert nem vezetnek sehová. A bicikliút-burkolat makadám, zúzott kavicsréteggel. Ez többé-kevésbé stabil haladást tesz lehetővé, ugyanakkor országúti kerékpárral nem ajánlott használni. A mountain bike vagy trekking kerékpár a megfelelő választás.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Vadregényes táj, a kívánatosnál több vaddal

Az út egyik legnagyobb vonzereje a táj. Az Olt folyó mentén, hosszú szakaszokon, ha nem is érintetlen, de festői környezetben lehet tekerni, a folyópart, a rétek és távoli erdők látványa különösen megragadó, így a természetkedvelőknek a túra élményt jelenthet. Mindez azonban kockázatokat is rejt. Bejárásunk során egy gondozatlanabb réten, a kerékpárúttól mindössze néhány méterre egy kifejlett, becslésünk szerint négyszáz kilogrammos barna medvét láttunk a mezőben. Az állat nyugodt volt, nem mutatott agresszív viselkedést, jelenléte azonban jól érzékelteti, hogy a kerékpárút olyan területeken is áthalad, ahol rendszeresen előfordulnak nagyvadak. Utunk során több helyen lege­lésző szarvasmarhák mellett is elhaladtunk. Sem villanypásztort, sem más, a vadállatok és háziállatok – közöttük a kutyák – távoltartását szolgáló védelmi megoldást nem láttunk, ezért kérdésként merül fel, hogy a kerékpárosok biztonsága érdekében terveznek-e ilyen jellegű intézkedéseket – nyilván a legtöbb helyen ez a helyi gazdákon múlik.

Ahol elfogy az út, avagy fölösleges kilométerek 

A terepen több olyan szakaszt is találtunk, amely megtéveszti azt, aki először jár erre. Csíkszentkirály és Csíkszentimre között az Olt bal partján futó kerékpárút egyszer csak véget ér. Ezzel párhuzamosan a jobb oldalon vezet tovább, részben a Csíkszentkirály önkormányzata által megvásárolt malom udvarán keresztül. Csíkszentimrén szintén találkoztunk olyan szakasszal, amely egyszerűen a mező közepén ér véget. Ezeken a helyeken helyismeret szükséges ahhoz, hogy a kerékpáros megtalálja a folytatást, idegen számára nem egyértelmű, merre vezet tovább a kijelölt útvonal.

Gyönyörű táj, „majdnem kész” szakaszok
Próbaúton. Hőség és zápor ellen nincs hová bújni 

Pihenőhelyek és árnyék nélkül

Bár a táj szép, a kerékpárút mentén szinte sehol nem találni pihenőhelyet. Nincsenek padok, fedett menedék, árnyékot adó fasor sincs, a nyári hőségben hosszú kilométereken keresztül tűző napon kell tekerni.

A kerékpárút ugyan több települést érint, de jellemzően egy–másfél kilométerre halad a lakott területektől, így vízvételi lehetőség sincs közvetlenül az út mellett. Érdemes ezért előre átgondolni, hogy a nyári melegben nekivágunk-e az oda-vissza közel 72 kilométeres túrának. Átlagosan 11-12 kilométeres óránkénti sebességgel számolva, ez közel hatórás kerékpározást jelent, miközben egy hirtelen érkező zápor elől sincs hová behúzódni. Természetesen rövidebb távon, mondjuk szomszédos települések között, a bicikliút akár gyermekes családok vagy idősek számára is ideális lehet. 

Vasárnap biciklisek, kedden munkagépek

Június utolsó vasárnapján számos kerékpárossal találkoztunk, akik a hivatalos átadás előtt szerették volna kipróbálni az új útvonalat. Kedden azonban már egészen más kép fogadott, jelezve, hogy a beruházás még készül. Több szakaszon munkagépek, teherautók és építőcsapatok dolgoztak, különösen Madéfalva és Zsögödfürdő között. Látható, hogy a kivitelező továbbra is az átereszek, kisebb hidak és útcsatlakozások befejezésén dolgozik Csíkszeredától Felcsík irányába. Több helyen még nem történt meg a kavicsréteg végleges elterítése és hengerezése, a töltés két oldalának rendezése, illetve egyes szakaszokon maga az út sem készült el teljesen. Csíkszereda nyugati kijáratánál, a Szécsény utcáig vezető részen szintén folytak még a munkálatok. A közlekedési táblák és a kerékpáros átjárókat biztosító sorompók ugyan már a helyükön vannak, a helyszíni tapasztalatok alapján azonban a beruházás még nem tekinthető befejezettnek. Ráadásul a Csatószegen épülő vasúti híd keresztbehúzta a bicikliút teljes befejezésének lehetőségét. 

Gyönyörű táj, „majdnem kész” szakaszok
Tereptárgyak tesztje. Az Olt folyót tápláló patakok hídjai eltérő készültségi szinten vannak

A vízügy befejezettnek tekinti a munkálatokat 

Terepen szerzett tapasztalataink alapján több kérdés is felmerült, amelyekre szerettünk volna hivatalos választ kapni. Megkerestük a csíkszeredai Olt Vízügyi Igazgatóságot, ahonnan a Râmnicu Vâlcea-i regionális igazgatósághoz irányítottak. 

A regionális vízügyi igazgatóság válasza szerint: „a Hargita megyei kerékpárutak kialakítását szolgáló töltésrendezési projekt 2026. június 30-án, a kitűzött határidőre befejeződött. A kivitelezési munkálatok lezárultak, a következő időszakban pedig létrehozzák a törvényes átvételi bizottságot, amely elvégzi a beruházás műszaki átvételét”. 

A kerékpárutak az Olt Vízügyi Igazgatóság kezelésében lévő árvízvédelmi töltéseken épültek. 

A korábban kisajátított területek kapcsán megtudtuk: „A finanszírozási feltételek értelmében a bicikliút átvételét követően ezeket átadják a helyi önkormányzatoknak, amelyek közigazgatási területén találhatók. A továbbiakban a kerékpárutak üzemeltetése és karbantartása kizárólag az érintett önkormányzatok feladata lesz”.  

A medvék jelenléte miatt felmerült biztonsági aggályainkra reagálva az igazgatóság közölte: a finanszírozási program nem tette lehetővé olyan vadállatvédelmi intézkedések megvalósítását, mint a villanypásztorok telepítése. Hangsúlyozták, hogy a vadállománnyal való együttélés kezelése a hatályos jogszabályoknak megfelelően a helyi önkormányzatok és a vadászegyesületek feladata. 

Arra a felvetésre, hogy a kerékpárút megnehezítette egyes gazdálkodók számára a mezőgazdasági területek megközelítését, az Olt Vízügyi Igazgatóság emlékeztetett: a vízügyi törvény szerint az árvízvédelmi töltések nem szolgálnak gépjárművek és mezőgazdasági gépek közlekedésére, ezért a töltések koronáján történő járműforgalom alapvetően tilos. A gazdák számára ugyanakkor biztosított a meglévő átkelőhelyek, hidak és rámpák használata, illetve ahol ezek hiányoznak, az önkormányzatok új átkelő rámpák létesítését kezdeményezhetik, amelyeket a vízügyi hatóság engedélyez és szabályoz.

Gyönyörű táj, „majdnem kész” szakaszok
Vasárnapi bringások – de a teljes táv megtétele komoly kihívás. Bár hivatalos átadó még nem volt, már többen kipróbálták a bicikliutat

Mit mondanak az érintett önkormányzatok?

Kencse Előd, Csíkszentimre polgármestere kifejtette: velük nem egyeztettek arról, hogy a bicikliút üzemeltetése és karbantartása az ő feladatuk lenne. 

– Az önkormányzatoknak ehhez plusz munkaerőre lenne szükség, de jelenleg is létszámleépítés van érvényben. Ismerős helyzet, és nem meglepő, hogy ha a tulajdonjogról van szó, akkor a védőgát és teljes területe a vízügyé, de ha a karbantartásról, akkor az önkormányzaté

– fogalmazott az elöljáró. Megoldásnak azt látná, hogy mint korábban is, engedjék a helybéli gazdáknak, hogy kaszálják azokat a területeket is, amelyekre a vízügyi igazgatóság sajátjaként tekint.

Molnár József, Tusnád község polgármestere szerint a medvekérdés sincs megoldva azzal, hogy az önkormányzatra és vadásztársulatra hárítják a felelősséget. 

– Kedden érkezett egy bejelentés, hogy 12 fős kerékpáros társaság medvét észlelt a bicikliút közelében. Ha fellépünk az állat ellen, a környezetvédő aktivisták kérdőre vonnak, hogy miért tettük

– adott hangot elégedetlenségének az elöljáró, aki kollégájához hasonlóan „meg sem lepődik azon”, hogy az önkormányzatok feladatkörét bővíti az új bicikliút. 

Gyönyörű táj, „majdnem kész” szakaszok
Az Olt „rossz” oldalán. Hirtelen véget ért az út, vissza kell fordulni

Uniós beruházás több mint 26 millió lejből

Az Olt folyó árvízvédelmi töltésén összesen 45,49 kilométer hosszú kerékpárút Hargita megyében az Európai Unió támogatásával, az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) keretében épül. A beruházás hivatalos neve „A gátak rendezési munkálatai kerékpárutak kialakítása érdekében Hargita megyében”. Megrendelője a Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti Minisztérium, valamint az Országos Vízügyi Igazgatóság Olt Vízügyi Igazgatósága. A kerékpárút Madéfalva, Csíkcsicsó, Csíkszereda, Csíkszentkirály, Csíkszentimre, Csíkszentsimon és Tusnád közigazgatási területén halad keresztül. Amint korábban Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes nyilat­kozta: „a beruházásnak első­sorban turisztikai jelentősége van, de a töltés karbantartása az árvízvédelmet is szolgálja, emellett a helyi lakosság számára is környezetbarát közlekedési és kikapcsolódási alternatívát kínál”. 

A kerékpárút Madéfalvától Tusnádig halad az Olt töltésén, helyenként mindkét oldalon, a befolyó patakok felett kerékpáros hidakkal. A beruházás értéke meghaladja a 26 millió lejt, és az Olt Vízügyi Igazgatóság vállalta a megépítését. Lapunk kérdésére Tánczos Barna kifejtette: bár a projekt június 30-ig tartott, és befejezettnek tekintik, augusztusra az esetleges hiányosságait is pótolják.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!