Bizalmat szavazott a parlament az Ilie Bolojan vezette új koalíciós kormánynak, amely a PSD, a PNL, az USR és az RMDSZ – mint magyar érdekvédelmi szervezet – részvételével alakult meg. A kabinet elsődleges célja a súlyos költségvetési hiány csökkentése: leépítéseket, különnyugdíj-reformot, adóemeléseket és állami intézmények átszervezését ígéri. Az áfa nem változik, de több kedvezmény megszűnik, nő az ingatlanadó, az osztalékadó és a jövedéki adó is. Ez most hír a „prérin”, értelemszerűen erről szól nemcsak a hazai, de a külföldi sajtó is.

Egyrészt meglepőnek találom, hogy végre a kormányprogramban nem csak az ígéretek vannak túlsúlyban, hanem konkrét, kemény vállalások is. A nagy nyugdíjak utáni járulékfizetési kötelezettség bevezetése, a túlszaporodott állami ügynökségek összevonása, a politikai befolyás leépítése az adóhatóságban mind olyan lépések, amelyeket egy „normális” országban természetesként kellene kezelni. De itt nálunk, szinte már az is forradalmi gesztus, ha kimondják: elég a rendszerszintű kivételezettekből.

A különnyugdíjak ügye – legyünk őszinték – szerintem régóta a román közélet egyik legszégyenteljesebb hagyatéka. Bírák, ügyészek, rendvédelmi dolgozók és más, közfeladatot ellátó hivatásrendek tagjai gyakran már negyvenéves koruk után nyugdíjba vonulhatnak, és nemritkán olyan összegű ellátásban részesülnek, amely meghaladja korábbi aktív keresetüket is. Belátom, közöttük is akadnak olyanok, akik megérdemlik, akik rászolgáltak. De legtöbbjük nem a munkaerőpiacról szorul ki, hanem a jóízlésből. Ha ezúttal járulékfizetési kötelezettséggel sújtják, az nemcsak költségvetési, hanem részben erkölcsi fordulat is.

És a költségvetési deficit? Emlékszünk, az év elején még „csupán” 7 százalékos hiányról beszéltek, most már 9 fölött járunk. A GDP-arányos hiány valójában a politikai instabilitás árulkodó jele, amely azt mutatja meg, hogy mennyire van közös számolótáblán a választási ígéretek és a valós gazdasági lehetőségek világa. És most fájón látszik, hogy eddig semmi nem találkozott. A hiányt nyilván nem lehet elhazudni, vagy ahogy az utóbbi időkben egyre divatosabb: TikTok-videóval elfedni. Talán ezúttal is kettős a helyzet: vagy nekiállnak igazán kormányozni, vagy lelépnek, és jön a következő kabinet.

És itt jut eszembe a másik, kevésbé lelkesítő gondolat: hogy immár évtizedek óta újra és újra ugyanaz a forgatókönyv játszódik le Romániában. Kormány megbukik, kormány alakul, koalíció összeáll, koalíció széthull. A miniszterelnök neve mindig új, de a forgatókönyv már unalmasan ismerős. Külföldi partnerek, befektetők, nemzetközi szervezetek is azt látják, hogy Bukarestben legfeljebb egy-két évre lehet tervezni. Pedig a stabilitás nem politikai szólam, hanem gazdasági alapfeltétel. E nélkül nincs beruházás, nincs növekedés, nincs bizalom. Gondoljunk csak bele, ha a családban, a munkahelyen, az iskolában nincs stabilitás, állandó a bizonytalanság, akkor hogyan lehet élni, komolyan tervezni?

Ami az új kormányt illeti, talán ezúttal mégis más valami, mint eddig. Ilie Bolojan nem az a tipikus képernyő-ember. Eddig azt láttuk, nem beszélt sokat látványosan, és a helyi szinten véghez vitt reformjai a Bihar megyei közéletet gyökeresen átalakították. Azt mondják róla, hogy nem szeret pazarolni. Ez most országos szinten jól jöhet. Ha valóban meg meri húzni a féket ott, ahol eddig a haveri gázadás ment, akkor nemcsak a költségvetést stabilizálja, de a politikai kultúrához is hozzátehet valamit. Valami olyasmit, amit nálunk még mindig úgy hívnak, hogy felelősség.

Bár az eskütétel néhány nappal megelőzte Szent László napját, a közelsége számomra mégis kínál némi szimbolikus áthallást. László király, Erdély védőszentje, a rend, az egyensúly és a cselekvés embere volt: nem beszélt, hanem tett. Ha valamikor, most igazán szükség lenne egy ilyen példaképre. A számok nem kegyelmeznek, de a bizalom még nem fogyott el teljesen. A kérdés így az, hogy a mostani kabinet is csak új arcokat jelent, vagy végre új szándékot is.