A Bolojan-kabinet bukása, május 5-e után többször volt az az érzése a fékezetten beavatott romániai magyar állampolgárnak, hogy a román belpolitikában a vezető politikai erők amolyan mexikói felállásban tartják sakkban egymást. A felállás lényege, hogy mindenki valaki olyanra tart fegyvert, aki nem őrá, mégis mindenki mindenkire. 

A nyár folyamán világossá vált, hogy a lassan fél éve húzódó válságban a Szociáldemokrata Párt két fegyverrel (lezsírozta a csapossal) két szereplőt vett célba, és így a harmadik sikertelen kormányalakítás nyomán pedig az is kiderült, hogy az egyiket leengedte, már csak egyre céloz. Ugrott a mexikói felállás, az Európa-párti oldal belelavírozta magát egy olyan politikai helyzetbe, amiben már csak az államfőn múlik, hogy egy esetleges előrehozott választásokon tarol-e a szuverenista oldal, az AUR. PSD-vel vagy anélkül. 

Utóbbi politikai kémhatását tekintve olyan, mint a langyos víz. Savas közegben lúgként, lúgos közegben savként viselkedik, politikai kontextus nélkül viszont nincs önálló tulajdonsága, hacsak a „mindenáron hatalom” nem számít annak. Ezt egyre bátrabban teheti, a választói látszólag nem büntetik azért, amiért a válság idején kiénekelt az Európa-párti szólamból, és egyre egyértelműbb, hogy az AUR-ral közösen komponálják ezt a muzsikát. A feltételeiket egyszerűre szabták: ha a pártvezér, Grindeanu kormányfő lehet, akkor Európa-pártiként megszavazzák a kormányt, ha nem, akkor jó nekik a koalíciós szerep egy jobbszélső szuverenista kormányban is. Most akkor sav, vagy lúg?

Megtippelni is nehéz, hogy az államfő meddig állja a társadalmi nyomást, és mikor lesz kénytelen kiírni az előrehozott választásokat. A jogi feltételei ugyanis teljesültek, megvolt a három sikertelen kormányalakítási kísérlet, immár az ő diszkrecionális joga erről dönteni. Az egész politikai válságból ugyanis az AUR és a PSD lassú, de stabil népszerűség-gyarapodással jön ki, a jobbközép PNL és USR pedig jóval nagyobb sebességgel zuhan a pártpreferenciákban. És ennek még nincs vége. 

Călin Georgescu letartóztatása olaj a tűzre. Moszkva távirányítós celebjéből, a 2024-es államelnöki első forduló után sikerült másodjára is mártírt kreálni. Nem lepődnék meg, ha a következő hónapokban a közvélemény-kutatásokban újabb lendülettel lőne ki az AUR. A kezdeti mexikói felállásra lefordítva, a PNL–USR mindenkire, most már saját magára is fegyvert fog, és lehet, hogy ez a fegyver bizonyul a legveszélyesebbnek. 

Mi lett volna a megoldás, európéer szemmel? A még teljes és működőképes Bolojan-kormány nagy elánnal vetette bele magát a vidéki és olykor központi feudalizmus felszámolásába, amivel tulajdonképpen két lábbal, szeges bakancsban lépett a PSD tyúkszemére. Napnál világosabb, hogy most ezt „hálálják” meg a szociáldemokraták. A tévedés talán abban volt – most így utólag okoskodva –, hogy nem a parlamenti aritmetikát kellett volna bűvölni, hanem a társadalmit, négyévente ugyanis ott dől el minden, és bár a ciklus felénél tartunk, de tik-tak, tik-tak. 

És hogy folytassuk kicsit az utólagos okoskodással, a PNL–USR-s miniszterek által feltárt, vagy felszínileg megkapargatott vidéki és olykor központi feudalizmus hírét lábbal kellett volna elvinni azokra a településekre, ahol jelenleg a PSD növeli a népszerűségét úgy, hogy közben ő tartja fenn a hűbérrendszert. Nagyjából fél éve derült ki, hogy az országjárás módszere Kelet-Európában egy járható út. Talán ily módon a jobbközép erők nem ragadtak volna benne abba a keretezésbe, miszerint ők a regnáló elit, hiszen rámutathattak volna a helyi kiskirályok és a pénznyelő állások hálózatára, amit a PSD évtizedek alatt kiépített.