Lidércnyomástól szabadult meg az ország hétfő hajnalra. Nicușor Dan nyerte az államfőválasztást, de ami számunkra a legfontosabb: George Simion elvesztette. Az exit poll felmérések közzétételekor sok ismerősöm elkezdett ünnepelni, virágos jókedvüknek a közösségi oldalukon is hangot adtak. Én képtelen voltam erre. Önkéntelenül is eszembe jutott, hogy a közvélemény-kutatók az első fordulóban jóval alulmérték George Simion támogatottságát. Vártam a részeredményeket, alacsony feldolgozottsági szinten még az AUR jelöltje vezetett, kikapcsoltam a tévét, más elfoglaltságot kerestem, de fél óránál nem bírtam tovább, online követtem az eredmény alakulását, a tévét is újra bekapcsoltam. Soha ennyire izgalmasnak nem találtam még választási műsort. Pedig a stúdióba behívott szakértők hamar kifogytak a mondanivalóból, és elkezdték ismételni önmagukat. Sokáig tartott a műsor, legalább ötször elmondták ugyanazt. Csak akkor hittem el, hogy Nicușor Dan nyert, amikor matematikailag is bebiztosította győzelmét. 

Megkönnyebbültem. A magyar közösség és az ország mértéktartóbb része lélegzett fel az eredmény láttán. Ezt megúsztuk. Így utólag bevallhatjuk: megijedtünk. Ezúttal nemcsak a politikai pártok mozgósítottak, hanem szinte mindenki, aki élt és mozgott pártpolitikai szimpátiától, világnézettől függetlenül. 

De senkit nem kellett győzködni, szórólapok és telefonos mozgósítás nélkül is tudta mindenki, mi a dolga, nemcsak mi, magyarok, hanem a többségi társadalom józanabb része is. Ez vezetett a 64 százalék fölötti választási részvételhez. 
A törtető, temetőgyalázó, magyarellenes futballhuligánnal egy sikátorban sem szeretnénk találkozni, nemhogy ő legyen az ország elnöke. Az első forduló eredménye áttörte az apatikus, a közélettől elforduló tömegek ingerküszöbét is. Simion húsz százalékkal több szavazatot szerzett akkor, mint kihívója. Ez már elég volt ahhoz, hogy mindenki fejében megszólaljon a vészcsengő. 

Fellélegezhetünk. De meddig? Igaz, most egy darabig nem lesz választás, egy kicsit alábbhagy intenzitásában a permanens kampány. De a veszély csak pillanatnyilag múlt el. Persze nem baj, ha ennek most pár napig örülünk, csak utána szembe kell nézni a realitásokkal. Minimum gondolkodóba ejtő, hogy több mint ötmillióan szavaztak George Simionra. Ez világosan üzeni: a társadalom jelentős része érzi úgy: nincs veszítenivalója, mert vele a kutya sem törődik. És tudjuk jól: akinek nincs veszítenivalója, bármire képes. Ráadásul most megszorítások jönnek. A frissen megválasztott államfő is megüzente: nehéz idők jönnek, türelmesnek kell lenni. De annak az ötmillió embernek már most elfogyott a türelme. Mi lesz, ha még tovább nő a táboruk? 

A politikai és gazdasági elitnek nincs sok ideje megoldásokat keresni. Ha az államháztartási hiányt megint a vékonypénzű emberek zsebéből fogják csökkenteni, az még tovább fogja növelni a társadalmi elégedetlenséget. Távol állunk a társadalmi békétől. Annyira feszült a helyzet, hogy sokan nem merik nyíltan vállalni politikai véleményüket, mert félnek. Félnek a hatalom, az ellendrukkerek retorziójától. Így nem lehet egészséges demokratikus társadalmat működtetni.

Eljött az idő, hogy az elit felelősséget vállaljon, és érdemben törődjön a magát kirekesztettnek, semmibe vettnek érző tömegek valós gondjaival. Különben a tűzzel játszik, mert semmi sem garantálja, hogy legközelebb is elég lesz az össznépi ijedtség a szélsőséges erők megállítására.