Egy puskaporos hordó tetején ültek, s közben rázták a pofonfát – szűk fél évszázad múlva a folklór valószínűleg így fog emlékezni Románia 2025-ös politikai eseményeire, a politikai elit viselkedésére, és az is valószínű, hogy a népköltészet egyik kiemelt sora lesz majd a következő: „Szolidaritási adó? Álljunk meg, hát nem együtt loptunk!” Utóbbit egy erdélyi román gazdálkodó mondta egy rövid videóban, amikor értesült arról, hogy a politikai pártok szakértői éppen egy ilyen adó bevezetésén törik a fejüket. 

Nem csoda, hogy ennyire felfokozott és várakozásokkal teli jelenleg a román közélet. Ezekben a napokban valóban sok minden eldől azzal kapcsolatban, hogy Románia milyen tagozaton folytatja tanulmányait. Itt van ugye a filozófia tagozat, melynek tagjai állam- és jogfilozófiai szemináriumon képesek voltak eltüntetni a makrogazdaságot mint tárgyat, és két lépésből sikerült olyan komplikálttá tenni az összképet, hogy a közélet iránt érdeklődők is átkapcsolnak valamelyik indiai sorozatra.

Az államfőválasztások után eltelt hetekben az vált központi kérdéssé a román nyilvánosságban, hogy sikerül-e megoldani a költségvetési deficit kérdését. A dolgok jelenlegi állása szerint a politikai elit erre kizárólag politikai választ kíván adni, mintha a múlt év novemberétől folyamatosan kongatott vészharangok hangjára a füle botját sem mozdítaná. A szociáldemokraták által hetente lejtett két pávatánc napról napra tolja a társadalmat George Simion karjaiba. 

Ha ebben az egyenletben kellene ábrázolni a hivatalát frissen elfoglaló államfőt, akkor tulajdonképpen ő az, aki szólt, hogy hibás a felvetés, nem több mint aritmetika az egész. Sikerélménnyel kecsegtető, alapműveletekkel bőven megoldható matekpéldát sikerült önálló életre kelteni a közbeszédben: Romániának hatmilliárd euróval kellene növelnie a bevételeit ahhoz, hogy Brüsszelben továbbra is fogadják a köszönésünket. De ugyanennek a Romániának nem hat-, hanem kilencmilliárd euró behajtatlan adókintlévősége van a… Hol is? Na ez az! Abban az alkonyzónában, ahol átláthatatlanul összefonódnak a politika és a köré informálisan kiépülő gazdaság szálai. Az sem titok, hogy e műfaj kiemelkedő művelője éppen az a Szociáldemokrata Párt, amelynek a legtöbb képviselője ül a parlamentben, innen pedig lényegesen komplikálódnak a dolgok. 

El nem ítélhető módon a társadalom választ vár, miután óriási mobilizálással a hatalmon lévőknek megszavaztak még egy esélyt. Ráadásul úgy vár választ a deficit problémájára, hogy közben megüzente: értesült és megértette a „kilencmilliárd több, mint a hatmilliárd” alapigazság lényegét, és ha ezek után is az adóemelés mellett döntenek, annak akár rövid távon is kellemetlen következményei lehetnek. 
Még akkor is, ha sikerül megoldani a két százalékpontnyi deficitcsökkentést, tudnunk kell, hogy ez csupán a nyitány. A műsor akkor következik, amikor komolyan napirendre kerülnek a bárosokból lett állami vállalatigazgatók, a gépjárművezetőből lett helyi kirendeltségvezetők esetei, a nemzeti sportként űzött nepotizmus és annak költségei. Ha a politikai elit tényleg azt mérlegeli, hogy akkor most a polipszerű szervezethez vagy az adókhoz kockázatosabb-e hozzányúlni… Akkor tényleg nem értik.