Barna alapszínű turisztikai tájékoztató táblákat helyeztek ki az elmúlt egy-két hónapban az országutak, a megyei, a városi és a községi utak mentén. Amikor megjelentek az elsők, megpróbáltuk kideríteni, ki és mi áll a kihelyezésük mögött. Első nekifutásra nem jutottunk sokra. Másodjára már annyit sikerült megtudni, hogy az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) részeként zajlott a beruházás, s egy nagyszebeni cég a kivitelező. Innen már könnyebb volt felgöngyölíteni: hamar kiderült, hogy a táblák a Vonzó Románia (România Atractivă) országos kulturális turisztikai program fizikai elemei. A projekt célja, hogy ne csak online, hanem a helyszínen is könnyebben megtalálhatók és azonosíthatók legyenek a programba bevont műemlékek és turisztikai látnivalók. A program összesen 12 tematikus útvonalat és 275 turisztikai objektumot foglal magában. Ennyi, amit biztosra tudni. Amikor arról érdeklődtem, hogy megyénkben pontosan hány ilyen táblát helyeztek ki, és hová, akkor kiderült, még az országos útügyi vállalat szóvivőjének is kutakodnia kell. Végül „kibányászta”, hogy az országutak mentén hány táblát is szereltek fel. Kétségtelen, hogy a megyei útkezelő vállalat is tudott volna segíteni, ahogyan a városok, községek polgármesterei is, de ezzel már igen hosszadalmas vállalkozás lett volna egy összesítés írása. Tapasztalataink meg azt mutatják, ilyen esetekben a munkálatokat megrendelő minisztériumtól harminc napra érkezik valamilyen válasz. Úgyhogy ennyit arról, tudja-e a jobb kéz, hogy mit csinál a bal. 

Amikor említettem a kollégámnak, hogy a beruházás a Vonzó Románia projekt része, azt kérdezte: van olyan? Mármint Vonzó Románia. Derültünk, de mint mindig, minden viccnek van valóságalapja. Éppen aznap olvastam, hogy az Európai Unió tagállamai közül országunk az utolsó előtti a minimálbér tekintetében. Nálunk rosszabb helyzetben csak Bulgária van. Ilyen körülmények között joggal merül fel a kérdés: mennyire tud vonzó lenni Románia? Persze, vannak gyönyörű tájaink, páratlan természeti értékeink és gazdag épített örökségünk. Ezeket azonban aligha teszi vonzóbbá néhány barna tábla. Ha nincs pénz, nincs látogató. A jelenlegi gazdasági helyzetben, amikor magas az infláció, az üzemanyagárak az egekben, az emberek kétszer is meggondolják, mire költik a pénzüket. Ráadásul egyes turisztikai helyszíneken, fesztiválokon vagy falunapokon a kereskedők is visszaélnek a helyzettel, és itt nem arra gondolok, hogy egy-két lejjel drágábban kínálják termékeiket, mint a hétköznapokban. Amíg az Ezer Székely Leány Napján a csíksomlyói nyeregben 15 lej egy fagyi, a falunapokon 25 lej a lángos, a Tusványoson 40 lej egy shaorma, egyes strandokon pedig 60 lej a belépő, miközben ezért cserébe szinte csak a medencét és annak vizét kapjuk, nem beszélve arról, hogy az ott megvásárolható étel sokszor – ahogy egy barátom fogalmazott – „régi és száraz”, addig nehéz arról beszélni, hogy Románia valóban vonzó turisztikai célpont. Ezek persze csak a kisebb hiányosságok és kereskedelmi malőrök. Ráadásul mindeközben munkahelyek szűnnek meg, egyre többen érzik bizonytalannak a megélhetésüket. 

A barna táblák kihelyezése önmagában nem rossz kezdeményezés. Egy egységes turisztikai arculatra szükség van, bár ettől még nem lesz vonzóbb egy ország, egy térség. Meglátásom szerint a turizmus ugyanis nem a tábláknál kezdődik, hanem a megélhetésnél, a megfizethető szolgáltatásoknál és a minőségi vendéglátásnál. Könnyen felmerül a kérdés, vajon nem szolgálta volna jobban a turizmus ügyét, ha a projekt költségvetésének legalább egy részét a turisztikai szolgáltatások fejlesztésére, a vállalkozások támogatására, vagy éppen a lakosság életkörülményeinek javítására fordítják? Mert egy országot, egy helyet nem barna táblák tesznek vonzóvá, hanem az emberek, a szolgáltatások és az a valóság, amellyel a látogató itt találkozik.