Tizenhét kórus „Isten tenyerén”

Több mint egy tucat településről érkeztek egyházi kórusok Székelylengyelfalvára az idei Székelyudvarhelyi Főesperesi Kerület egyházi kórusainak XXVI. találkozójára április 18-án. A szervezők köszönik minden megjelent csapatnak a részvételt, és minden támogatónak hálájukat fejezik ki.


Tizenhét kórus „Isten tenyerén”
Kórustalálkozó Székelylengyelfalván. Mérföldkő a településnek Fotó: Kézenfogva Egyesület

A székelylengyelfalvi templomban, amely Árpád-házi Szent Erzsébet nevének oltalma alatt áll, tizenhét kórus dicsőítette az Urat, fohászkodott a békéért és kért áldást a családokra, közösségekre, nemzetünkre április 18-án. Az ünnepség szentmisével kezdődött, melyet követően az egyházi és világi elöljárók is felszólaltak. Ezt követték a kórusok előadásai, melyek klasszikus és modern műveket is előadtak, végül ünnepi ebéddel és táncos mulatsággal zárták a napot.

Szilágyi Imre, a rendezvény önkéntes főszervezője, aki a székelylengyelfalvi kórus karnagya is egyben, úgy fogalmazott: a falu számára hatalmas ünnep a kórustalálkozó, hiszen a település lakosságánál jóval többen vettek részt a találkozón.

– Hálás vagyok azért a közösségi megmozdulásért, amely lehetővé tette, hogy ez a rendezvény létrejöhessen. Sokat dolgoztak a falubeliek, az önkéntesek, segítettek, hogy tisztává és rendezetté tegyük településünket az ünnepre. Több száz ember látogatott el a falunkba, ezt már fel lehet jegyezni, hogy történelmet írt a közösség – emelte ki a Szilágyi Imre.

A szervezőcsapat köszönetet mond az összes vállalatnak, magánszemélynek és önkéntesnek, akik közbenjárásukkal elősegítették az esemény megszervezését. Kiemelt köszönetet mondanak Felsőboldogfalva Község Polgármesteri Hivatalának, Hargita Megye Tanácsának, a Vámszer Géza Művészeti Népiskolának, a Nemzeti Kulturális Alapnak, valamint a Bethlen Gábor Alapnak.


Tizenhét kórus „Isten tenyerén”

(X)





Hirdetés

Kövessen a Facebookon!