Tevékenységi beszámolót tartott Antal Lóránt

Megkezdődött az új parlamenti időszak, a jelenlegi felállásban még három hónap van hátra a választásokig. Az idei első fél év tevékenységéről számolt be Antal Lóránt, az RMDSZ szenátora, illetve beszélt az elkövetkező időszak kihívásairól és azokról a feladatokról, amelyeket folytatni kell. Hangsúlyozta, hogy az RMDSZ-nek ott a helye a parlamentben, csak így lehetséges a magyar közösség hatékony támogatása.

Asztalos Ágnes
Tevékenységi beszámolót tartott Antal Lóránt
Rajtolt az utolsó parlamenti ciklus. Antal szerint továbbra is ott a helyük Fotó: Hodgyai István

A szenátor székelyudvarhelyi irodájában csütörtökön beszámolt az energiaügyi, illetve a gazdasági, ipari és szolgáltatások bizottságban kifejtett tevékenységéről. Többek között megemlítette azt az általa kezdeményezett törvénymódosítást, amely átláthatóbbá és gyakorlatiasabbá teszi az épületek energiahatékonyságára vonatkozó előírásokat, illetve azt a törvénytervezetet, amelynek célja az energiát termelő fogyasztók jogainak a bővítése. Ez utóbbi még a képviselőház jóváhagyására vár. Hangsúlyozta, hogy jó döntés volt az energiaárak befagyasztása, amely 2025. március elsejéig érvényes.

– Az RMDSZ számára továbbra is prioritás marad a fogyasztók védelme, és kiállunk amellett, hogy a kiszolgáltatott helyzetben lévők, illetve a termelési tevékenységet folytató kis- és közepes vállalatok számára ki kell dolgozni egy támogatási programot – mondta Antal.

Hozzájárultak ahhoz a törvénymódosításhoz is, amely könnyebbé teszi az egyéni és családi vállalkozásoknak a kft.-vé való átalakulást, a tervezet a képviselőház szavazatára vár.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

Antal beszélt az ő kezdeményezésére a csapata által létrehozott energymap.ro weboldalról, amely az első olyan platform, amely átlátható képet nyújt Románia energetikai helyzetéről. Jelenleg a 2021–2023-as adatok találhatók meg, hamarosan az idei számokat is feltöltik. 

Mivel egy ország energiafogyasztása gazdaságának teljesítményéről is árulkodik, a honlapon lévő adatokból riasztó következtetéseket lehet levonni. Például Maros megye földgázfogyasztása 50 százalékkal, Tulcea megyéé 80 százalékkal csökkent, ami nagy ipari vállalatok leállásának a következménye.

Az oldal segített abban, hogy vészjelzést tudjunk megfogalmazni a kormány és illetékes intézmények irányába, például a romániai ipar negatív teljesítményéről, az újraiparosítás fontosságáról, a megfelelő energiastratégia hiányáról – fogalmazott a szenátor.

A tájékoztatás kitért hazai és nemzetközi eseményeken, konferenciákon való részvételre is, amelyen Antal rendre az ország energiaügyi érdekeit, a zöldenergia és a hagyományos erőforrások közötti egyensúly fontosságát képviselte.

A parlamenti ciklus utolsó három hónapjában mindenképp szeretné Antal, hogy véglegesítsék a már említett termelő fogyasztókra, az úgynevzett prosumerekre vonatkozó jogszabályt, amely lehetővé teszi többek között a havi szinten történő pénzügyi kompenzációt a megtermelt energia többletértékére vagy akár a gázszámlák kifizetését ezzel a plusszal. Ugyanakkor módosítani kell az energiatárolási rendszerek telepítését kötelező törvénytervezetet, amely az eredetileg kidolgozott formában megnehezítené a termelő fogyasztók dolgát.

Végül azt emelte ki a szenátor, hogy

a magyar közösség számára elengedhetetlenül fontos, hogy az RMDSZ az új parlamentben is ott kell legyen, sőt, a kormányban is ott a helye. Államelnökjelöltet is indít a szövetség, aki képes kihangosítani a kampány idején a magyar közösség álláspontját és igényeit.

A Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) pénteken dönt a jelölt személyéről.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!