Értesítést kaphatunk az okiratok lejárta előtt
SMS-ben vagy e-mailben kaphatunk figyelmeztetést a hatóságoktól legalább harminc nappal az engedélyek és igazolások lejárta előtt, ha ezt külön kérjük, és életbe lép az erről szóló törvény. A törvényjavaslatot szerdán elfogadta a szenátus, döntő házként a képviselőház szavaz róla.
Az iratok megújítására emlékezteti az ügyfeleket az a törvényjavaslat, amelyet szerdán fogadott el a szenátus. A hatóságok azoknak küldenek előzetes értesítést, akik ezt külön kérik – írta az Agerpres. A tervezetet 93 igen szavazattal, egy tartózkodás mellett fogadta el a felsőház. A javaslat az állami és önkormányzati hivatalok, valamint a közintézmények által kiadott engedélyekre, igazolásokra és más hatósági iratokra vonatkozik, amelyek érvényessége meghatározott idő után lejár.
Kérni kell az értesítést
A szenátus által módosított tervezet szerint az iratot kiadó intézménynek lehetővé kell tennie, hogy az ügyfél előre kérhesse: figyelmeztessék, mielőtt lejár az engedélye vagy igazolása. Az értesítést az irat igénylésekor vagy kiadásakor, de később is kérhetjük, amíg az okirat érvényes. Ha meggondoljuk magunkat, bármikor lemondhatjuk a szolgáltatást. A tervezet előírja, hogy az üzenetek küldéséhez közös informatikai rendszert kell fejlesztenie és működtetnie a Romániai Digitalizációs Hatóságnak. A törvény hatálybalépésétől számított hat hónapon belül kell elkészítenie a rendszert, és elérhetővé tennie az érintett hatóságok, intézmények és más szervezetek számára.
A kezdeményezők indoklása szerint az előzetes figyelmeztetés segíti a szabályok betartását, és javítja a hivatalok meg az állampolgárok kapcsolatát.
A felelősség az ügyfeleké marad
A szenátus által elfogadott tervezetben ugyanakkor rögzítették, hogy ha a figyelmeztető üzenetet nem küldik ki, az irat akkor is lejár az eredeti határidőben. A figyelmeztetés hiánya nem mentesít a bírság megfizetése vagy más büntetés alól, ha valaki érvényes engedély nélkül folytat egy tevékenységet. Továbbra is az irat birtokosának kell gondoskodnia annak meghosszabbításáról, a megújításról vagy egy új dokumentum beszerzéséről, és ugyanúgy be kell tartania a jogszabályok előírásait.
A tervezet azt is előírja, hogy azokat a hatóságokat és intézményeket, amelyek határidőre nem vezetik be és nem működtetik az értesítési rendszert az azt kérő ügyfelek számára, 500–1000 lejre bírságolhatják. A bírságot az intézményre szabják ki, a rendszer bevezetését és használatát pedig a digitalizációs hatóság erre kijelölt munkatársai ellenőrzik. A hatóságoknak és közintézményeknek a törvény életbelépése után hat hónapjuk lesz arra, hogy elindítsák az értesítések küldését, de ezt legkésőbb 2027. december 31-ig meg kell tenniük.
