– Öccáz lej a garázs adaja!
– Mennye! Öccáz?!
– Öccáz lej, becsületszavamra mon­dom!
– De mazsorálással.
– Mazsorálás nélkül!
– De nem kaptál szomációt, valami penalizációt, ember?
– Fizetem rendesen, időbe, érted-e!
– S öccáz?
– Öccáz.
– Úgy látszik, ez az adó es lassan KÖPcentire meen, mint a kocsiknál.
– Jő, hogy felakasszam magamot, mint hogy kifizessem. A kocsira es olyan impozitot nyomnak, hogy azt hiszik, lopjuk a pénzt.
– A talpikot kellene megnyúzni s bésózni, érted-e!

– Hallod-e, két évig azért szedtem az egrest a németeknél, hogy apámnak visszaadjam a pénzt. Met hallod-e, ki­számolta eccer nekem, hogy ő mennyit kőtött rejám kölyökkoromtól, egészen amíg a szakiskolába jártam. Mondom magamba, állj meg, hejj, met még az internátusos kázáret es kifizetem a koszttal együtt! Az utolsó sze­mes­fu­szulyka-főzelékig!
– Ejj, azok jók es vótak, céklával!
– S amikor hazamentem egy vasár­nap, s a laskaleves mellé a nagy pénzt elejibe kivettem, hogy „Ne, apja, kőccse gyógyszerre!”, azzal a mocsok öreg re­jám nézett, mintha megöltem vóna, azzal felállt, s nyírta a kanyart hátra, igyenest a csűrbe, s felakasztotta ma­gát! Biztos gondolta, hogy úgyes meg­mutassa ne­kem, hogy ő a vagány cse­mete!
– S hát a másik! Nem bírt magával, aszongya, ő az új Dácsiját a garázsba béindítsa, s kerül egyet vele. Még per­missze se vót! Azzal egyes helyett lük­vercbe bé, s a vasszerszámos szek­rény­nek úgy nekiszöktetett, mint részeg a lábtörlőnek. Szarrá ment minden: lámpa, bára, káp de bára. S a szerszámok! Azzal a csemete a pajtába bé, s akasztotta es fel magát!
– Hallod-e, az direkt úgy akasztotta fel magát, hogy szakadjon le, kapják meg, s ...
– Csak sajnáltassa meg magát, azétt!
– Az ejen, aki még fel se tudja akasztani magát rendesen, mondd meg, minek él???
– De hallod-e, izé ne...
– Jajj, ott odale, izéjék, ne...
– Igen, igen! 
– Az az, azazazazz!
– Az a csemete úgy heggeszt, hejj, hogy eccer szépen megmondtam ne­ki: „Idefigyelj, te majom, te! Te olyan munkát végzel, hogy nem azon csodál­kozok, hogy még nem hajtottak el, ha­nem azon, hogy még nem öltek meg! No, neki a felesége! Bémegyek a kapun, met a rossz csóró tartozott nekem valami pénzekkel. Mondom, Encike, az ura hol van? Aszongya nekem, hogy elutazott Németbe dolgozni, de szerinte csak a kurvájához ment, odabé a városba! S ha én még egy lépést teszek, akkor ő a gyermekeket lemérgezi, s felakassza magát!
– A fehérnép?
– Az!
– Az ejent meg kellene verni sós kötéllel!
– Az még az anyósát es fejbe dobta a 4 kilós házikenyérrel!
– Ámál nét?
– Igen, igen!
– Annak es az ura felakasztotta magát.
– Álljsza’ meg, Ámál nének az ura?
– Igen, igen, Ámál bá!
– Métt? 
– Met a jószomszédja, Zakota bá es felakasztotta magát!