– Jó napot! McThoemleck futár­szolgálat! Miben segíthetek? Értem, hölgyem… Most vegyen egy mély levegőt, és próbálja meg egyetlen rövid mondatban összefoglalni… Hogy a menedzsert kéri… Én vagyok a menedzser, mi a panasz? Hogy a levese… és a második is. Mennyire hűltek ki? Megdermedt a zsiradék a leves tetején? És megáll a kanál a kéksajtos gombamártásban… Nagyon sajnálom! Azért merem remélni, hogy a kaviáros libamájpáté, az épen maradt, nem ömlött bele a rákkoktél. Az amúgy is hidegen az igazi. Fúj! Csúnya futár! Hogy ki volt az? Ehm… csak egy pi­llanat, máris utánanézek… Hogy nem is mosolygott! Köszönt legalább? Nem hallotta… Lehet, hogy akart, de megtelt a szája hóval… Azt hiszem, Béla. Egy pillanat és utánanézek… Igen, Béla futár, ő vitte a rendelést. Megértem! Nagyon kellemetlen számomra is, persze… Csak azért nem követek el harakirit, mert nincs, aki beugorjon helyettem, és csak egy tűzőgép van a kezem ügyében. Most, azonnali hatállyal kivégeztetem! A cégnél nem tűrjük az ilyesmit, számunkra mindig a kliens az első! Tudja, az egyetlen mentségünk a hirtelen jött havazás, és hát azok a kemény széllökések… Te jó ég! Ki ne tegye a lábát ebbe a fergetegbe! Ja, hogy már egy hete home office-ban tetszik lenni! Mi, a menedzsment éppen ellenkezőleg: office home-ban. Azaz, működő infrastruktúra híján, mi már haza sem járunk, itt alszunk az irodában az íróasztalon, oszt a saját futáraink hordják nekünk a pizzát, havat olvasztunk, aztán ha egy emberünk szarrá fagyott, azt beengedjük, hogy amíg felmelegszik, legyen, aki altatódalt énekeljen nekünk, mert ahhoz nem kell végtag. Csicska hopp, hehe! Neeem, nincs semmi bajom, csak röhögök itten, mert mi ilyen vicces csávók vagyunk. Ez egy ilyen szakma. A télies idő kissé feszesebb tempót diktál, stresszes, nem mondom, de mindenhatók mi sem vagyunk, nyilván, hehe… Kár, hogy nem mi adminisztráljuk a polgármesteri hi­vatalt is. Na ugye? Én, személy szerint, a polgármester hátsójába propellert szerelnék, korcsolyát a lábára, hólapá­tot a kezébe, és délig egymagában eltakarítaná a hótorlaszokat. Ennek ellenére megteszünk minden tőlünk telhetőt. És miben lehetek még a segítségére, kezicsókolom? Hagyjam életben Bélát? Már késő, hallottam va­lami csattanást, a szögbelövő lehetett. Tudja, van a pincében egy hangszigetelt helyiség, ott intézzük a vitás ügyeket. Ne tessék aggódni! Csendesebb, mint a pisztoly, sőt, ha nem ér rá a böllér, magam is szögbelövővel megyek rá a disznóra. És takarítanivaló se…. Mondom, ne tessék aggódni, egyetlen tarkólövés volt! Ettől még nem áll le az élet, meg sem érzi a cég, nagy a fluktuáció a szakmában…

Ez egy pamflet. Sértődni lehet, de minek?