– Te, én nem veszek bé több köptetőt!
– Métt?
– Met köptet! Há rendesen nyuvadok meg! Mind köhögök tölle, s jő fel! 
– Hát annak pont az a lényege, hogy jöjjön s szakadjon fel!
– Jó, jó, de köptet, ember!
– Ne, ne ne! Ez es nősül meg, ne! Nézz sza oda!
– Mennyel! Ejsze leállt vele valaki?
– Tod-e, kit vesz el? Izének a csaját, ne, Mecit!
– Öjj, te! Annak a mocsok nagyorrúnak ekkora szerencséje van, hogy Mecit?!
– Az, te! Tod-e, én annak a csajnak eccer megmondtam vót, hogy: Hallod-e, Meci, én tégedet egyszer úgyes meg... ! Aszongya: Jól van, Lóri, jól van! Mondom, mit jólvanlóri, jólvanlóri?? Én tégedet egyszer úgyes meg... !!! S me, erre az a nagyorrú! Azt a mindenit!

– Az. Hallod-e, nincs mit hazuggyak, tegnapelőtt láttam Mecit, met hazajöttek vót a sírokot intézni.
– Hallod-e, az valamikor olyan jó csaj vót, hogy ha rejád nézett, már lettél valaki!
– Az! De most az a jó csaj, tod-e, hogy néz ki? Mint a levesbe a salátalapi.
– Meci?!
– Meci!
– Így tönkrement?!
– Így. 
– No, me! Biztos az a mocsok nagyorrú megrendezte! Állj meg, hej, me azt eccer úgy elintézem, hogy az egyik szeme üveg lesz, s a másik bé lesz tömve ronggyal! 
– S odahaza, nálatok? Mindenki jól van?
– Megvagyunk, jól vagyunk, s ha nem, akkor letagaggyuk! Ti?
– Ott ne, a feleségem olyan állapotba van, hogy mindennap veszekedik a mesterséges intelligenciával!
– Há métt?
– Met annak örökkétig van válasza mindenre.
– Hallod-e, én es próbáltam beszélni azzal. Mondom neki, mongy egy viccet, teee! Aszongya: „Okos vagy, csak a pa­rasztész hiányzik belőled, mint tyúkból a karburátor.”
– Eztet nem értem.
– Én se. S azzal részemről bé lett fe­jezve. De az asszony ordít vele, érted-e? Tudod-e, errefel az AI mit mondott neki? „Hiába üvöltesz, mert csak annyi vagy, mint az a pálinkásüveg, amelyiknek már csak a szagja maradt!”
– S másképp? Mit csinál? Dolgozik-e megint?
– Nem, most a gyermek után, aszon­gya, ismét önazonosnak kell lennie, s el­ment egy barátnőjivel az idei ős­asszony-találkozóra.
– Mit tudnak ott csinálni?
– Nemtom, de legalább nem velünk foglalkoznak.
– Biztos szavaznak, hogy közüllük ki öregedett szépen.
– Akkor ott nem lesz nyertes, csak sértődés.
– Jajj, deszkurkálják magikot, ne­féjj! A múltkor es aszongya, hogy az egyenlőség jegyébe most ebédre főzzek én! Gondoltam, a franc egye meg, egy pityókatokánt oda­vetek. Osz­tán gondoltam, a franc egye meg, há még azé se! S mikor hazajött vót, s látta, hogy nincs semmi, elkezdett járni a szája, mint a puská mitrálier, hogy én nem foglalkoztam az ebéd­del. Mondom neki, én az ebéd­del foglalkoztam, nem mondhatod, hogy nem foglalkoztam! Annyit fog­lalkoztam, hogy pityókatokánt fogok csi­nálni, de osztán a pityókát nem kaptam meg a kamarába! S akkor ki­mentem a balkonra szivarazni.
– Hallode, az enyim es meg van vadulva! Hogy ő többet nem főz, ércsem meg! Tod-e, mit hagyott nekem ebédre? Egy linket. Hogy azt ákkcseszáljam, s egyek, amit akarok! Osztán csináltam bun­dás­kenyeret, s azt ettem meg házi­kenyérrel.
– Hallod-e, amikor először megláttam őt, s meghívtam arra a kapszulás kávéra, nem gondoltam, hogy idejutunk! 
– Hallod-e, annak a nagyorrúnak es le fog osztán „csulladni” Mecivel, biztos! Így lesz a Nagy Álmokból, tudod-e, mi?
– Mi?
– A Nagy Büdös Valóság.
– Az, az. Csak egészség legyen.
– Az. Vagy ellegyünk annyira, hogy reggel, amikor felkelünk, magunktól tud­juk eldönteni, hogy papot kell-e hívjunk, vagy mentőt. No, szerussz!