Tessék, vegyen mindenki magának, amennyi jólesik! Á, kis semmiség, éppen csak összegányoltam egy kis sörös tarját zsemlegombóccal, annyi a dolgom, asse tudom, arccal merre álljak… Nem volt időm bevásárolni, aztán ami volt a fagyasztóban… Azt mondod? Mintha egy kicsit nem is tudom… Ti nem érzitek? Ilyen izé… furcsa… Azt mondod, jó az illata? Én nem tudom, mit éreztem egy pillanatra, de mintha hónaljsza… ja, hogy a komló…, mert Guinnesszel főztem, biztosan azért. Na, de aki éhes, befogja az orrát és beduvasztja, há’ nem?! Lehet, hogy amikor olvadt a hús, vagy mi… Hogy jó az illata… Hááát… nem is tudom, pont nem néztem a szavatossági idejét, ráadásul diszkontos hús, de ez van! Ha tudnátok, mi mindent esznek ezek a gyári disznók, összehánynátok magatokat! Tömik őket hormonokkal meg ilyen izékkel, nem is csoda, hogy olyan lett, amilyen lett. Mna! De ez itt a zsemlegombóc. Ebbe legalább tudom, mit tettem. Remélem, hogy ez sikerült. Mert a múltkor is teljesen szétmentek, és azt képzeld el, hogy pont itt voltak nálunk Andiék, őt meg ismered, milyen… Na, s akkor feltálaltam egy buglya ragacsos lószart. E? Egy kicsit túl omlós a hús, széjjelfőztem, igaz? De, de! Alig tudtad kivenni, megy széjjel, min’ a takony! Na, de vegyél a gombócból, abban a kis tálban meg, ott, az a sörös barna szósz. Cseppet odakapott a hagyma, de felöntöttem lágerrel, s újrasűrítettem. Na, mindegy, ha ez most nem is a legfinomabb, de legalább friss, még ha el is sóztam… Nem túl sós? Szerintem cseppet megfutottam a sóval, de mindegy, te tudod… Meg a hagyma is olyan lottyadt volt, egészen bebüdösítette a hűtőt… Vegyél még szószt, ha nem túl keserű. De most már valahogy lenyelitek, mert éhes ember nem válogat, ugye? Egy kicsit szerintem túl ragacsosak a gombócok. Régi volt a kenyér, amit beletettem. Mert zsemle pont nem volt, honnan ebben az órában zsemle? Tegyél kevesebbet, úgy nem olyan szar, még szerencse, hogy nem volt itthon dijoni mustár, csak édes. Az a dögszagot is elnyomja. Dehogy jó az! Sok a liszt, még egy tojást bőven elbírt volna, meg ott is felejtettem egy félórát a tálban, valami podcastot néztem. Na, de mindegy is, fő, hogy együtt vagyunk. Kár, hogy ilyen szar lett ez az egész! Mert mindig az utolsó pillanatban szóltok, aztán az ember asse tudja, hova kapjon. Most ejsze rendeljek pizzát…? Most már meg kell enni, mer’ ha nem, húzom le a budin az egészet… Nekem te itt ne hízelegj! Ha már csak szökőévente jösztök, akkor bár legalább legyen annyi vér a pucátokban, hogy egy nappal előre szóltok, vagy hogy, né, pénteken jövünk, mert akkor az ember egy kicsit… Hallod, te engem ne nyugtatgass! Tudom én, mit beszélek. Jösztök, legyúrjátok az egész szart a nagy büdös beletekbe, aztán az utcán ledugjátok az ujjatokat a torkotokba, s utána mentek pizzázni, aztán Ilonkáéknak összehazudoztok mindenfélét, hogy meg akartalak mérgezni! Nekem ne magyarázz, ismerlek! Na, add csak ide azt a tányért. Add ide, vagy a fejedre borítom! Na, tessék, mondtam, engedd el azt a qrva tányért, most úgy nézel ki, mint egy disznó! Ráadásul le is etted magad! Na, de nem kaptok ti többet enni itt, ne félj! Kutyáááának? Azt várhatod, kispajtás! Mna! Így valahogy… majd holnap reggel hívjak ablakost. Na, de nem meséltetek a dubaji szilveszterezésről… hahó… aztán gyertek még! Szívesen látlak! Bármikor. Hogy a p***ba ne…