Hát én majnem színész lettem! Met nekem nemcsak színem vot, hanem eszem is: de ezzen a jo pojénnon a szí­nésszek sohase nem nevettek. De te érted ? Szín pulsz ész, s ez egyenlő: szí­nész! No, nagyon jo poánta! Nem ne­vecc? No, te se érted a jot. De bezzeg, ha valammi kábáretban látnád, akkor úgy röhögnél, hogy anyád menten a szájadba nyomná az extráverált! Mindegy. Én hosszú sztádzsiunékat csináltam végig a színházba. Nagy, hires szinésszekkel együtt tanultuk bé a darabokot! A meg­hajolásokkor mindig én mentem be elsőnek a gárdából, te! Mint a filmek elejinn, mikkor kiírják, hogy Brusz Vilisz. Csak itt a véginn. A nagy színésszek mind utánnam votak beengedve lá ápláuze! A népek dőtek fel, amikor megláttak! Sokan monták nekem, hogy Ianoș, ha maga nem lett vona benne az elöadásba, akor az egész nem ért vona semmit, hogy a brandtegyemeg! Há vot az a Zifigenija Auliszba. Te, az ojjan unnalmas darab vot, hogy az a népek ellen áttentát vot, táttíí! Arról szolt, hogy a csajt ki kell végezni, me nem fuj a szél. Me nem fuj a szél! Érted?! Micsa hüjje darab! S közbe ott vot az anyja s apja nekije, s az egész ármátá grecsiej! Vot bene a hös: Ákhileusz. Na, aztat azzal a kövér, ala­cson színésszel jáctatatták el, ezért el is nevezték a kollegák őtet Dágileusznak. Te, az ettöl ojjan iddeges vot, hogyha rája kötöd a turbinát, akkor meghajcsa! A Zifigenija, a csaj, pediglen az a szép színéssznö! Váj, mö, anak olyan jo mellei votak, a bimbaja még így felfelé állt, mégis azzal a mocsok, kicsi  Pökölicssel járt! Dágileusszal.

S osztán egyik este vot a mecs az Árzenállal, s egy másikkal, akit megvertek vot. Az Árzenálok. De a mecs fél kilenckor kezdödött, s ez a dezásztruosz elöadáss pedig tizig tartott. Micsinájunk?  S akkor én kitalláltam egy szituácciót: amikor az egész kompártiment prezent vot az ármátá grecsiejjel együtt, s a darabba ottan tartottunk, hogy a csajt híjják csikö lá nuntö ku Dágileusz, én bémontam egy ojan replikát, amit az irró orridzsinál meg se nem írt vot. Mondom:
„Ágámennon, ha akarod, honap Trojjába kiköcc, 
Me odaki úgy fujj a szél, mint a Krivöc!”
Erre az egész publik úgy felröhögött, mintha szilveszterkor ingyenjeggyel nézné a kabarét, azzal a jo színésszel, amelyik csak be kell jöjjön, s nem kell mongyon semmit, de mán nevecc, met ojan mut­rákot vág! No, osztán az igazgatonnál köttem ki emiatt. De az a mocsok Pökölics jól járt! Met mindig ment a probákon a rendezöhöz instrukcioért! Te, ezeket a színésszeket állandó jelleggel instruálták, ezek ezé jöttek be mindennap kéccer: reggel tízre s este hatra. Hogy kapják az instrukciókot. Mondom, ezek tiszta in­kápábilok! Az életbe tuttak szivarazni, de fenn, a podiumonn már ki kelletett vot instrukcióba adják nekijek, hogy HOGY KELL szivarazni! S nekem is monták, hogy mennyek instrukcióért, mert akkor a redzsizor észrevesz: Mennyél – monta nekem az a kancsi de lá rekuzite –, me mostan osszák az instrukciokot, kapjál te is! A másik dagatt Pökölics, látod, olyan instrukciokot kapott, hogy azóta nézd meg, egyik szerep a másik utánn, olyannok ká’n filme! S filmekbe is! S mittomén, milyen díjak, s diplomák! Azotta, nézd, micsa házat éppített, s tudod-e, kit vett el feleséggül? Az országos pályáztatóbizocsság igaz­ga­tojjának A FE­LESÉGGIT!!! Otthagyta a jocsecsü csajt? Ott, biza! Látod, kapsz egy jo instrukcijót, s azzal egy élletre el vagy intézve! Menjél te iss!