Ünnepelni hívták a Szabadság térre a magyarokat azok, akik felidézték és méltatták a Partiumot, Észak-Erdélyt és Székelyföldet visszaszerző, 1940. augusztus 30-án aláírt második bécsi döntés jelentőségét. A Hazatérés Temploma a tér túlsó felére esik, elég messze az amerikai nagykövetségtől, amely előtt aznap éppen palesztinpárti tüntetést rendeztek. A néhány tucat kiabáló a rendőrök sorfala mellett végül elvonult, így zavartalanul megszólalhatott a harang, majd a magyar és a székely Himnusz az Igazságot Magyarországnak Szövetség ünnepélyes emlékrendezvényén. Az eseményen részleteket vetítettek a Kelet felé című dokumentumfilmből, amelynek első, patetikus mondata így hangzik: „A Trianonban méltatlanul széthasogatott Magyarország felett 22 évi küzdelem után kivillant a harmadik fénysugár.” 

– Minden ilyen alkalom lehetőséget teremt arra, hogy lelki erőt merítsünk a további küzdelmekhez – jelentette ki Hegedűs Lóránt, a Hazatérés templomának vezető lelkésze. – Saját nemzetünk önrendelkezéséért kívánunk fellépni, tudva azt, hogy nagyon sok árulás történt ezen a téren a politikai elit részéről, és ez nemcsak az úgynevezett bal-, de a jobboldalt is érintette. Ne feledkezzünk el a nemzetáruló alapszerződésekről, amelyek abszurd módon „örök időkre” mondtak le az elcsatolt területekről anélkül, hogy esélyt hagytak volna a nemzeti önrendelkezés területi, kulturális, politikai autonómiával történő megvalósítására. De ami késik, nem múlik. Édesapám szokta mondani: telik az örökkévalóságból, használjuk ki a kegyelmi időt. 

A lelkész szerint nincs igazuk azoknak, akiknek mostanában a csüggedés és a letargia az alapvető életérzésük, bár igaz, sok minden megüli az ember lelkét a mindennapok forgatagában. De ő úgy véli, hogy minden változás – még ha elsősorban negatív irányú is –, magában hordozza a lehetőségét annak, hogy a nemzeti elkötelezettségű emberek kiállása ne legyen Janus-arcú. 

– Gyakran elmondom, hogyha az értékelvű politika érdekelvű politikába süllyed, akkor az sajnálatos módon bukásra van ítélve – indokolta megállapítását Hegedűs Lóránt. – Ha érdekelvűség üli meg az egyébként értékelvű emberek lelkét, annak eredményeként végül szitokszóvá válik minden, ami nemzeti, keresztény, konzervatív és patrióta. Ezen a helyzeten kell változtatnunk és ehhez minden jóakaratú, jószándékú emberre szükségünk van. Márpedig ez az esemény jóakaratú és jószándékú hazafiak és honleányok kezdeményezése. Soha egyetlen életrezdüléssel se mondjunk le arról, amit a mindenható Isten a maga teremtő gondviselésének akarata szerint, meggyőződésünk alapján nekünk, gyermekeinknek és unokáinknak adott. 

Dr. Gaudi Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője a jelenlévők előtt felidézte: 1940. augusztus 30-án Bécsben, a Belvedere-palotában, 20 évvel Trianon után „ütött az igazság órája”. Egy legitim nemzetközi döntőbíráskodást követően jogi szerződéssel, puskalövés nélkül, bravúros magyar diplomáciai stratégia eredményeként visszatértek az elcsatolt keleti részek, Észak-Erdély és a Partium: 43 ezer 104 négyzetkilométer. A visszacsatolt területek a csonka Magyarországnak csaknem a felét, mintegy 46 százalékát tették ki. 

– Ez hatalmas diplomáciai siker volt, amit elfogadtak az akkori nagyhatalmak – hangsúlyozta a jogász, majd az országegyesítésről szóló törvénycikk preambulumát olvasta fel: „A magyar nemzet és a magyar törvényhozás az igazság győzedelmébe vetett hitében megerősödve mélységes áhítattal ad hálát Istennek, hogy immár az elszakított kelet-magyarországi és erdélyi terület egy része is visszatért a Magyar Szent Korona testébe. A magyar haza huszonkét évi szenvedések után a szerető anya gondosságával öleli keblére aggódva visszavárt, lélekben erős véreit és összes hűséges fiait.”

– A sors furcsa fintora, hogy míg anyai nagymamám szülőfaluja, Szárazajta visszatért, addig anyai nagypapám szülőfaluja, Hosszúfalu sajnos nem – folytatta személyes emlékeket idézve Gaudi Nagy Tamás. – Néhai nagyszüleim házastársként Marosvásárhelyre költöztek, ahol nagyapám megkezdte bírói szolgálatát, amely a magyar időkkel együtt négy évig tartott. Néhai apai nagypapám pedig honvédként vett részt ebben a honvisszaszerzési műveletben, a bevonulási emlékérme féltve őrzött kincs. Visszatért a területekkel az ott élő népek között közel másfélmillió magyar és székely, a visszatért lakosság többségét ők tették ki. Visszatért számtalan természeti és gazdasági erőforrás: só-, arany-, ezüst-, réz-, vasérc-, szén- és egyéb bányák, vizek, erdők, felbecsülhetetlen értékű, sok évszázados, gazdag épített, ipari és kulturális örökség. 

És visszatért a remény, hívta fel rá hallgatóságának figyelmét. Milliók érezhették, hogy „ez a nemzetgyilkos célzatú csonkolás” nem maradhat így. Mint ahogy a bécsi döntéseket eltörlő 1947-es párizsi diktátum sem. 

– Nem nyugszunk bele és nem hagyjuk annyiban! Ezt megfelelő módon testvéreinkkel, szövetségeseinkkel, a nemzetközi politika meghatározó szereplőivel és a területbitorlókkal is tudatni kell. Ezért kell dolgozni felelősen, tudatosan és célirányosan, erre ösztönözve az éppen regnáló kormányt, függetlenül annak színezetétől. Országgyűlési képviselői időszakom előtt, majd annak négy éve idején az Országgyűlésben és az Európa Tanácsban folyamatosan kiálltam az elcsatolt magyarság önrendelkezése mellett, majd azóta nemzeti jogvédőként évek óta szorgalmazom az önrendelkezést az erdélyi és minden elcsatolt magyar számára. A történelem nem ért véget. A mindenkori magyar államvezetés feladata a Kárpát-medencében élő magyarság nemzetegyesítése. Soha nem lehet tudni, mikor hozhat ez a törekvés eredményt. De ha nincs ilyen törekvés, eredmény sem várható. Ki kell használni a lehetőségeket, sőt, ilyeneket teremteni kell Bethlen Gábor erdélyi fejedelem örök érvényű mondásának szellemében: „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.”

Az Igazságot Magyarországnak Szövetség tavalyi megalakulása óta már öt, az 1920-as trianoni diktátum revíziójára emlékező ünnepi eseményt szerveztek meg.