A szeredai a vonaton már Tusnádot elhagyva fészkelődni kezd, nyüstöl: lerámolja a csomagjait, eltorlaszolja velük a vagon folyosóját, aztán Szentsimon környékén többedmagával megindul a kijárati ajtó felé, és amint a MOL benzinkút feltűnik a zsögödi dombok közt, valaki azonnal kirúgja a vonat ajtaját, biztos, ami biztos. A vonathoz mindig egy órával korábban megy ki, mert „sose lehessen tudni”, viszont moziba és színházba rendszerint kezdés után érkezik…
Nem száll buszra, mert az olyan izé… nem azért vette azt az autót, hogy ötszáz métert gyalogoljon a gyerekkel a játszótérig. A zebrán futva megy át, és a biciklisávon parkol. Ha az úton bringázol, a szeredai szerint a járdán kellene, ha a járdán gurulsz, az úton kell. S nem úgy, hanem… S nem arra, hanem… 

A szeredaiak szerint ha meleg van, meg kell dögleni, de ha egy hirtelen zuhé leveri a kánikulát, ejj, de mucsok az idő. Ha nyár közepén ráül a városra a hidegfront, heherészve mondja: na, miféle globális felmelegedés, na?, hehe… És ha szeptember közepén beüt valami kánikula, morog, mert zárva találja a zsögödi strandot, és bezzeg Szentegyházán meg Sepsin. Mert ha esik, ha süt a nap, vagy ha havaz, ha fúj a szél, ha…
Kiköltözik falura a csendért, aztán ott nyomja a dudát a többiekkel a régi temetőtől a Suta-dombig érő dugóban reggel kilenc és délután öt körül, minden áldott nap. Amint kiszabadul a dugóból, otthon bedurrantja a damilos kaszát, centisre nyírja a füvet, és majd megdöglik a kánikulában. Ezért vesz a barkácsáruházban  egy előregyártott filagóriát és felfújható gyerekmedencét a kert végébe.
A szeredai, ha kiköltözik a panelből falura, tizenévig újítgatja a kockaházat: hőszigetel, tetőt cserél, és ha kerül valami örökség vagy egy kis csubukmeló a nyolcórázás mellé, manzárdot is csináltat, meg fészert, a kert végébe fóliasátrat a paradicsomnak, és tizenöt-húsz évig erre az építőtelepre jár ki hétvégente, hogy sitthalmok tövében, a betonkeverő árnyékában grötározzon a családdal, haverokkal… És ha végül kész a ház, és sikerül kiköltöznie, a fészbúkon panaszkodik a ganyészagra meg a kakaskukorékolásra…
Nem veszi meg a cigányoktól a gombát meg a kokojzát, me’ drága, de ő legfeljebb csak a Somlyó oldalába jár ki vasárnap délután, me’ hogy a medve… aztán hazafelé jövet vesz egy tálca bolti csiperkét meg egy doboz termesztett áfonyát, és megállapítja, hogy gyenge eresztés, mert az az igazi, amit a múltkor Andriskával szedtek a Madarasi-Hargitán és a Csinturánál, kábé tíz éve…
A szeredai, ha lebetegszik és szakember elé kerül, egy teljes orvosi konzíliumnál jobban tudja, mi baja, és ezt szépen ki is fejti, de nem az orvosnak, hanem a bodegában Bélának, egy deci köményes mellett, amit szépen ráiszik az antibiotikumra, aztán megállapítja, hogy a legjobb orvosság a szilvapálinka, az a kéccerfőzött, amilyent a boltban nem kapni, csak falun, kéz alatt…
Szidja a forgalmat, mert egy tapodtat se lehet menni az autóktól, nem lehet férni a járdán, mert mindenütt autó van, parkoló meg kevés, az ő kocsijának se jut hely, ezért simán parkol a kisbolt elé, ha egy pakk cigi kell neki. És ha odabent eszébe jut a heti bevásárlás is, nem esik kétségbe: elvan az autó félig a járdán, villogó vészjelzővel.
Ha kimegy a Tapstérre valami ingyenkoncertre, utána a fészbúkon háborog, hogy ez mennyibe került az ő adójából, mert ő ilyen zenét amúgy se hallgat, és különben is: nincs ebbe a városba soha semmi, s az is olyan… De ha az udvarhelyi temető kertjén meglátja öles betűkkel, hogy ,,Itt es jobb, mint Csíkba”, kínosan röhigcsél, és úgy tesz, mintha azt is nem egy szeredai firkálta volna fel oda…