Ebben több volt
Hazai győzelmet hozott a román teremlabdarúgó-bajnokság második fordulójában megrendezett székely rangadó. Az előző kiírásban bronzérmes marosvásárhelyiek egy igen jó iramú találkozón gyűrték le 5–3-ra az elmúlt szezonban ezüstérmes székelyudvarhelyieket. A Maros-partiak immár nem sereghajtók, a VSK pedig az ötödik helyre csúszott vissza a tabellán. Három hét múlva a Dévai Autobergamo látogat Székelyudvarhelyre.
Még az akkor Futsal Klub néven szereplő udvarhelyi alakulat számított a székely párharc esélyesének a legutóbbi idényben, azóta a nyáron Városi Sportklubbá átkeresztelt csapat megvált legjobbjaitól, akik közül ketten – Sergiu Gavrilă és Vlăduț Dudău – éppen a Maros partjára igazoltak. A hazai VSK várta bizakodóbban a találkozót, s noha a szakvélemény egyértelműen döntőbe várja idén a vásárhelyi gárdát, az első fordulóban jókora pofont kaptak a címvédő Galactól, ahol 9–1-es, megsemmisítő vereséget szenvedtek. Információink szerint Cosmin Gherman le is mondott vezetőedzői tisztségéről, tény, hogy hétfőn este Costin Lungu edző neve szerepelt a játékvezetői lapon. Érvágás a vásárhelyieknek az is, hogy egyik meghatározó játékosa, Bogdan Covaci az újraalakult Dévai Autobergamóhoz igazolt. Ezzel együtt Vásárhely számított a találkozó esélyesének, a fiatal udvarhelyi együttes azonban nem adta olcsón a bőrét a Simon László Arénában. Az udvarhelyi kapus, Tompea három nagy védése után Kerestély József vezetést szerzett a vendégeknek, amire Pogăcean egy perccel később válaszolt. Még csak a 11. percben jártunk, amikor Kedei Barna újra előnyhöz juttatta Udvarhelyt, majd újra Tompea bravúrjaira volt szükség, hogy félidőben egygólos előnyt (1–2) mutasson az eredményjelző.
Térfélcsere után hét perc telt el, amikor Chertes egyenlített, majd Pogăcean újabb találatával már a házigazdáknál volt az előny: 3–2. Volt sansz az egyenlítésre, de Vass lövésénél a felsőléc, Péter bombájánál pedig Tatar kapus mentette meg a házgazdákat az újabb udvarhelyi góltól. Vészkapusos taktikára váltott Jakab Zoltán udvarhelyi edző, azonban egy átadást a volt udvarhelyi játékos, Gavrilă fülelt le és gurított a kapuba: 4–2. Egy másik volt udvarhelyi, Dudău, illetve Kedei góljai között csupán tizenöt másodperc telt el, Boga Bence még lőtt egy kapufát kisbüntetőből – a ritka jó iramú találkozót a marosvásárhelyiek nyerték meg, az udvarhelyieknek azonban nincs okuk keseregni, lelkes fiataljaik várhatóan sok örömet szereznek majd szurkolóiknak. A pontvadászat három hétig szünetel, ezalatt a román válogatott a magyarral játszik oda-vissza selejtezőt az Európa-bajnoki részvételért.
Eredmények
A 2. fordulóban: Marosvásárhelyi VSK – Székelyudvarhelyi VSK 5–3, Bodzavásári Luceafarul – Sepsiszentgyörgyi Sepi-SIC 1–2, Galaci United – Dévai West 4–3, Dévai Autobergamo – Mausoleul Marasesti 15–4.

