Zsolt már gyerekkorá­ban megismerkedett a mes­terséggel. Mint el­mondta, ott volt az apja mellett, amikor dol­gozott, figyelte, ho­gyan pattintja, faragja a fát.
– Gye­rekként én is pró­bálgattam, persze még játékból. Régen a faluban szinte minden család maga készítette a födélanyagot, nem kellett boltban megvenni. Az erdő adott volt, a munka pedig hozzátartozott a min­dennapokhoz – meséli.

A zsindely öröksége

A zsindely nemcsak egy tető­fedő anyag, Székelyföldön év­századok óta szimbolikus je­lentősége van. A régi házak gyengébb alapja nem bírta volna el a nehéz cserepet, ezért a falusiak inkább a zsin­delyt választották, amelyet sa­ját kezűleg készítettek. Ez a tudás generációról generációra öröklődött, ám a modern épí­tőanyagok megjelenésével las­san háttérbe szorult.
Zsolt azonban nem en­gedte el. Először csak kisebb megbízásokat vállalt – kerti hin­ták, filagóriák, sörözők tető­zetét készítette el –, de az évek során egyre több tapasztalatot szerzett, s megerősödött ben­ne a gondolat: ebből valódi hivatás lehet. Másfél éve be­jegyeztette saját cégét, és azóta már na­gyobb munkák is rábízhatók: házak, temp­lomok, kápolnák, haranglábak zsindelyezése.
– Ez az évem például egé­szen jó volt – mondja. – Úgy érzem, most már van értel­me nagyobb léptékben is gon­dolkodni. A legjobb érzés, ha mindig van otthon készleten néhány köteg, így ha bárki jön, ki tudom szolgálni.

A fa kiválasztása – a mesterség alapja

A zsindely lelke maga a fa. Zsolt kizárólag lucfenyőből dolgozik, mert tapasztalata szerint más fafajta alkalmatlan erre a célra.
– De nem minden luc jó. Ki kell választani a megfelelő törzset: nem lehet bogos, görcsös, se csavaros. Csak az egyenes, hi­bátlan rostú fa alkalmas zsin­delynek.
A fakitermelés ideje leg­alább ennyire fontos. Zsolt csak télen vágatja ki az alapanyagot, amikor a vegetáció leállt.
– Télen sokkal tartósabb a fa, jobban szárad. Amit tavasztól vágnak ki, annak a nedv­keringése aktív, hamar meg­feketedik, a bogarak is meg­te­lepszenek benne. Azt nem le­het tárolni.
A kivágott fát nem le­het azonnal feldolgozni. Ki­vá­gás után következnek a mun­ka­fázisok: csutakolás, hántás, pattintás, késelés, hornyolás. Min­den egyes zsindelydarab ké­zi munkával készül.
– Egyet­len dolgot szoktunk gép­pel végezni – mondja –, a sánc­­vá­gást. Azt is marókéssel, ahogy édesapámék idejében is. De minden más kézzel történik.

A zsindely útja a tetőig

Egy átlagos, száz-százötven négy­zetméteres tető el­készíté­se három-négy hó­napot vesz igénybe. Ez gya­korlatilag egy teljes téli munkaszezont je­lent, de­cembertől márciusig.
– Évente kettő, maximum há­rom ilyen tetőt vállalunk – mondja Zsolt. – Ennél többet nem is lehetne, hiszen rengeteg idő és energia kell hozzá.
A zsindely tartósságáról is kérdezem.
– Harminc évet szok­tunk mondani garan­ci­á­nak. Per­sze ez feltételhez kö­tött: ha a megrendelő len­olajjal lekezeli, sőt, utólag a tetőn is megismétli két-három évente, akkor va­lóban kibír három év­tizedet. Régen a házak füst­­je járt át a tetőtérbe, az tartósította a zsindelyt. Ma ezt a lenolaj pó­tolja.
A zsindely nemcsak funk­ci­onális, hanem szép is lehet. A díszes, csipkézett végű da­rabok különleges látványt ad­nak egy székelykapunak vagy kápolnának.
– A cifrázott zsin­delyt trá­jozni, csipkézni kell. Ez több idő, de gyönyörű ered­ményt ad – magyarázza.

Különleges munkák és nagy megbízások

Az utóbbi években Zsolt meg­rendelései egyre sokszínűbbek. Dolgozott már hintákon, ker­ti sörözőkön, új építésű fa­házakon, székelykapukon, de templomokon és harang­lá­ba­­kon is. Székelykapufaragó-mes­­terekkel közösen gyakran vállal teljes fedélszerkezetet: galambdúcot, zsindelyezést… A legkülönlegesebb mun­ká­jának mégis a csíksomlyói nye­­regben álló kápolnák és a remeteház zsindelyezését tart­ja.
– Megtiszteltetés volt, hogy minket kértek fel. A csíksomlyói hely szakrális erővel bír, rá­adásul ez volt a legnagyobb vo­lumenű munkánk is. Amikor ott dolgoztunk, éreztük, hogy va­lami különlegeset csiná­lunk.
Megrendelései nem csak Székelyföldről érkeznek. Dol­go­zott már Magyarországon is, de itthon is több harangláb és templom zsindelyezését a magyar állam finanszírozta.
– Ezek a munkák meg­erősítenek abban, hogy van jövője ennek a mesterségnek.

A mesterség nehézségei

Zsolt nem titkolja: a zsindely­készítés sok nehézséggel jár. Kézimunka-igényes, kiszá­mít­hatatlan, és a piac sem mindig stabil.
– Lehet, hogy elkészítek száz négyzetmétert, és csak két év múlva talál gazdára. De az is lehet, hogy másnap elviszik. Ezért mondom, hogy a legjobb az, ha előre megrendelik. Olyan­kor sokkal jobb kedvvel dolgozik az ember.
A zsindely drágább a cse­répnél. Nemcsak azért, mert kézi munkával készül, ha­nem mert utólagos kezelést is igényel. Mégis sokan vá­lasztják, hiszen természetes anyag, jobban szel­lő­zik, és nem melegszik át annyira, mint a cserép.
– Egyre többen próbálnak vissza­­térni a természetes anya­gokhoz. Olya­­­­no­­kat is ismerek, akik a városból költöztek fa­lura, ke­mencét építettek, ma­guk sütik a kenyeret. Ez a szem­lélet hoz­za vissza a zsin­dely iránti igényt is. – A leg­nagyobb kérdés azon­ban a mesterség jövője. A fia­talok kö­zül kevesen vá­lasztják ezt az utat. – Sok a munka, kevés a biz­tos kereset. Ezért inkább más szakmák felé fordulnak. – Zsolt mégis reménykedik: hét­­éves fia már most érdek­lődéssel figyeli, hogyan ké­szülnek a zsindelyek. – Még kicsi, nem tudja elkészíteni, de már mondja, hogy szeretne segíteni.

„Amíg igény van rá, én kiszolgálom a vevőket”

Amikor arról kérdezem, hogy tíz-húsz év múlva lesz-e még igény zsindelyre, Zsolt ha­tá­rozottan válaszol:
– Én re­mélem. Amíg ké­rik, igény van rá, én kiszol­gálom a vevőket. Talán az is­mertségemnek is köszönhető, de ma jobban megy, mint öt évvel ezelőtt.
Szász Zsolt munkája túl­mutat önmagán. Nem csupán zsindelyt készít, hanem élővé teszi azt a hagyományt, amely évszázadokon át formálta a székely hegyi falvak arculatát. Minden zsindelydarabban ott van az erdő ereje, a kéz mun­kája, a türelem és a kitartás. És ott van benne a hit is: hogy a múlt mesterségeinek igenis lehet jövője, ha akadnak, akik szívvel-lélekkel őrzik.