Évről évre melegebb van; itt, a borvizek ha­zá­jában hat lejért adnak az őslakosnak, akárcsak a turistának, egy fél liter ás­ványvizet. Folyik a drága víz mindenfelé, mi pedig mélyen a zsebünkbe nyúlunk, ha inni szeretnénk.
Lássuk, mi volt, és mi van. Ha vízhiány van a városban, akkor a Bethlen negyediek a közismert Csorgót keresik fel, a Tábor negyediek a Lorántffy Zsuzsanna utcai kút forrásához mennek, továbbá a szejkei főkúthoz vagy az ülkei eltérőnél lévő forráshoz. Nem nagy a választék a harmincezres vá­roshoz viszonyítva. Már az előttünk járók is azon ke­seregtek a 19. század vé­gén, hogy városunk olyan sze­­rencsétlen fekvésű ivóvíz dolgában, hogy alig van pár olyan kútja, melynek vizét a város lakói élvezhetik. „A kutak siralmas állapotban vannak” – írja a Székely Udvarhely című lap 1896-ban. Ezt a maiakról is megállapíthatjuk.

Volt egy kiváló szakembere a városnak dr. Solymossy La­jos tanár személyében, aki már 1878-ban elvégezte Szé­kely­udvarhely város vizeinek vegyi vizsgálatát. Mint írja – és amit ma is tudunk –, a vizet nem lehet nélkülözni, víz nélkül nincs élet. Arra volt kíváncsi, hogy milyen álla­potban vannak a város kútjai.
Elsőnek a Barátok temp­loma előtti téren lévő kút vi­zét vizsgálta meg. Az öt méter mély kút vize ekkor 10 °C hőmérsékletű volt, szín és szag nélküli, az íze azon­ban nem kielégítő – írta fel­jegyzésében. A kút a tér közepén feküdt, közvetlen közelében emésztő vagy vala­mely hasonló rendeltetésű helyiség nem volt. Ennek ellenére nem ajánlotta ivásra. A kút még sokáig szolgálta a szomjazó embereket, és nem kizárt, hogy később tettek a tisztaságáért. Ma már a temp­lom előtti kútnak nyoma sincs.

Továbbá tizenkét kút vizét vizsgálta meg és rendezte táblázatba Solymossy tanár úr, ám végül a legjobb vizet a Szent István király nevét őrző utcában találta meg, a Királykútnál – ma József Attila utca. Még emlékszem rá: ott állt a díszes, karos öntvényből készült kút az emelkedőnél, ahol elágazik az utca. Ki tudja, melyik ócskavastelepen lelte halálát a vízkiemelő szerkezet, mert nem tud róla senki.
A Nagy-Küküllő vizét is vizs­gálta, és nagyon jónak ta­lálta, bár megjegyzi, hogy „a város malmától kezdve, amint tud­­juk, tele van a Küküllő nyers bőrökkel rakva, hogy meg­ázzanak, partjain folyt le a tímár mesterség legnagyobb része, s így a víz tele van álla­ti hulladékokkal, s ennek kö­vetkeztében ammóniákkal” – ezért ivásra nem alkalmas.
A fontos kutak közé tar­tozott akkoriban a Csere ut­cai kút is, melynek ivóvize messze híres volt. Jómagam is sokszor oltottam szomjamat vele. A belvárosban, a Kossuth utcában két ismert kút volt: egyik a Csillag nevű fogadó előtt, a másik fennebb, a fő­ispán háza előtt. A szakember véleménye az volt, hogy csak öntözésre alkalmasak, mert olyan nagy volt az ammóniatartalom mindkettőben.
A Szentimrének nevezett városrészben négy kutat is vizsgált, mégpedig a szentimrei kettős kutat, a Sándor- és a Kovács-kutat, illetve a Királyi kutat. A kettős kút vize több védelmet érdemelne ahhoz, hogy iható legyen – jegyzi meg. A Sándor- és a Kovács-kutak sok ammóniát tartalmaznak, ezek vize leginkább tűzoltásra jó. Sajnos ezeknek is bottal üthetjük nyomát. A Szentimre lakói a kettős kút vizét hasz­nálják – illetve már csak hasz­­nálták, mert az utcában folyó építkezések miatt a vi­zet annyira kimerítik, hogy délutánra csak piszkos, iszapos víz marad bennük – írja a helyi újság 1896-ban.
Neves volt még a Jézus kútja is, amely azon a kis téren állt, ahol a Bethlen Gábor és a volt Vár utca találkozik. Vize meglehetősen bő volt, na­ponta igen nagy mennyiségű vizet hordtak el belőle ivási és más házi célokra.

A vezetékes víz bevezetése fontos szempont volt a város peremén is; főleg aszályos idők­ben segített nagyon a gazdákon. A Székely Köz­élet írja 1923-ban, hogy a szom­batfalvi gazdák közül többen is adakoztak az új vízvezetékre, amely teljesen kész, és „már ontja a vizet” a vízben szű­kölködő gazdák nagy örö­mére, valamint a városrész tűz­biz­tonsága szempontjából is fel­becsülhetetlen.
1935-ben a Brassói Lapok is megkongatja a harangot ivó­vízügyben. Azt írja: Székely­udvarhelynek nincs jó ivóvize! „A kutak vize meszes, ivásra nem alkalmas. Tagadhatatlan, hogy a házhoz szállított borvíz aránylag nagyon olcsón, na­ponként és korsónként két lejbe kerül. Ez azonban havonta hat­van lej, és nincs minden család abban a helyzetben, hogy csak vízre ennyit kiadjon. Amíg a kórház vízvezetéke rendelkezésre állott a közön­ségnek, a szegényebb nép­osztály is kitűnő ivóvízhez ju­tott, most azonban a kór­ház vezetősége vízhiányra hi­v­atkozva lezáratta a kutat. Sürgős és elsőrendű feladata lenne a városi tanácsnak, hogy a helyzeten változtasson, ami a kórház vízvezetékébe való bekapcsolódás által nem is jelentene előteremthetetlen össze­get. „Vizet, vizet!” – kö­veteli a város, egyelőre még elég halkan – írja a Cenk alatt kiadott lap.
Ha a régi képeslapokat meg­­­nézem, majdnem min­degyiken látni a kutakat; a régi, díszes kutak közül még véletlenül sem maradt leg­alább egy mutatványnak. Gyer­mekkoromban minden reggel érkezett a friss szejkei borvíz korondi korsóban, traktorral. Érdemes lenne újragondolni és ahol lehet, visszaállítani a kutakat.