Nyolc szokás a rendezett otthonért

Kétféle embertípust ismerünk a rendezettség szempontjából: a megszállott rendszeretők és tisztaságmániások – ahogy nevezni szoktuk őket a hétköznapokban – vagy a rendezetlenek, szétszórtak, „jól van az úgy” típusok.

Czenczer-Balázs Beáta
Becsült olvasási idő: 6 perc
Nyolc szokás a rendezett otthonért
Fotó: unsplash.com

Én most arra teszek egy próbát, hogyan lehetne az arany középutat megtalálni, hogy ne is álljon takarításból, rendrakásból az életünk, de mégis fordítsunk rá kis időt, ha lehet, mindennap, hogy ne uralja káosz az otthonunkat.
Ezek a rutinok a jó közérzetünknek, jóllétünknek is alap építőkövei!

1. Reggel vesd meg az ágyat!
Bár semmiségnek tűnik, de ezzel az egyszerű lépéssel megalapozod a hangulatodat egy lendületes naphoz. Ez a lépés már adhat egy keretet a napodnak, és máris kevesebb az esély arra, hogy elsodródsz a nap folyamán.
Manapság a home office sem idegen számunkra, így akik otthonról dolgoznak, azoknak még fontosabb, hogy ez a lépés ne maradjon ki. Még véletlenül se legyen hívogató az ágy egy visszabújásra, de ha esetleg a munkából érünk haza, akkor is sokkal jobban esik egy rendezett ágyba bebújni. Ez a lépés keretet ad a reggelnek és az estének egyaránt.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

2. Sose feküdj le úgy, hogy mosatlan van a mosogatóban! 
Ennek nem voltam mindig mintapéldája, de egyszer olvastam valahol egy biztató cikket erről, azóta bevezettem rendszeresen ezt a rutint, és annyira jó érzés reggel rendezett konyhában kezdeni a napot! Ráadásul, akinek van mosogatógépe, annak tényleg pár másodperc.

3. Takaríts, amint szükséges!
Az nagyon szuper, ha kialakítottad a takarítási rutinodat! Viszont mindannyiunknál előfordul, hogy a földre morzsázik, vagy kifolyik valami a padlóra. Ilyenkor elő a takarítóeszközökkel! Nem vagyok híve a sokfajta eszköznek, de nagyon hasznosnak vélem az előszoba- vagy konyharészen elhelyezni egy állóporszívót. Sokkal hosszabb ideig tudunk így tisztaságot tartani, ezzel hozzájárulva a több szabadidőhöz.

4. Legyenek megbízható takarítószereid! Kerüld a vegyszereket, kemikáliákat az otthonodban!
Környezet- és egészségbarát alapanyagok beszerzésével kikeverhetünk 2-3 tisztítószert, amik teljesen lefedik a lakásunk takarítását, például ecet, citromsav, szódabikarbóna stb. Gumikesztyű használata (természetes komposztálható latexből)! Ezzel megóvjuk a bőrünket és körmünket a kiszáradástól.

5. Ürítsd ki a szemetest, amint megtelik!
Talán ez magától értetődő feladat, de valahogy mégis könnyen elhanyagoljuk. A látvány meglehetősen lehangoló, hogy a szagokról ne is beszéljünk.

6. Minden este tölts 10 percet takarítással!
Ne ijesszen el ez a felhívás! Ez nagyon kevés idő, viszont bármilyen fáradt is vagy, ez a 10 perc pont elég arra, hogy összekapd a lakást vállalható állapotba. Ha ezt betartod, akkor nem fog a káosz eluralkodni az otthonodon. Ne a tökéletességre törekedj! Ilyen gyors feladatokra gondolok: hajtsd össze a ruháidat, seperj fel az étkezőasztal alatt, vagy kapd elő az állóporszívód, ha van, ezzel is gyorsíthatod a feladatot stb. Hidd el, sokkal jobb érzés, ha reggel rendezett környezetben ébredhetsz.

7. Pakolj el magad után!
Csak egy gyors emlékeztető: akkor végeztél egy tevékenységgel, amikor a hozzá használt dolgok is visszakerültek a helyükre.

8. Kerüld a vizuális felhalmozást!
Ha mindennek találtál helyet, és mégis úgy érzed, mintha összevisszaság lenne, egyszerűsítened kell. A túlzott dekorációk, az apró csecsebecsékkel telepakolt polcok és felületek nem hatnak jól, nehezen takaríthatók. Tapasztalatom szerint az ilyen helyeken mindig vastagon áll a por, sem látványban nem hívogató, sem az egészségre való hatása nem kedvező. Válaszd ki a kedvenc dekorációid, és csak ezeket hagyd elöl!



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!