Hirdetés

Ahol a ház, a kert és az ember összetartozik

Dobos Albert Kiskedében nemcsak régi épületeket mentett meg, hanem lassan felfedezte azt a világot is, amelyben a házak, a kertek, a gyümölcsfák, a legelők és az emberi közösségek elválaszthatatlanok egymástól. Két, több mint százéves ház felújítása személyes vállal- kozásként indult, mára azonban sokkal többről szól: arról, hogyan lehet a múlt értékeit a jelen életének részévé tenni.

Nagyálmos Ildikó
Ahol a ház, a kert és az ember összetartozik
Dobos Albert és Erzsébet. Az otthon teljességéhez társ, család és közösen megélt mindennapok kellenek Fotó: Nagyálmos Ildikó

Kiskede egy zárt völgybe rejtett zsáktelepülés a Nyikómentén. Dobos Albert mindkét szülője idevalósi, a nagyszülők házai, a mezők, a dombok és a gyerekkori emlékek szorosan hozzátartoznak az életéhez. Kétéves volt, amikor a család Keresztúrra költözött, majd később Székelyudvarhelyen telepedtek le, de a vakációkban rendszeresen visszatért a nagyszülőkhöz.

A nyári hazajárásnak megvolt a maga rendje: a gyerekek biciklire ültek, vagy gyalog átvágtak a hegyen, segítettek a nagyszülőknek a mezőn. Kaszálni, szénát gyűjteni, kapálni tanultak, és közben természetes módon váltak részeseivé a falusi életnek. Télen olykor síléccel indultak útnak a nagy hóban, amit a nagyszülők nem kis csodálkozással fogadtak. Ezek az élmények nem pusztán kedves gyerekkori történetek maradtak, hanem megalapozták azt a kötődést, amely később a régi házak megmentéséhez vezetett.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


– A mai napig szívesen kaszálok – mondja Albert. Szavaiból érződik, hogy számára a hagyomány személyesen megtapasztalt életforma. Ismeri a munkát, amely a táj fenntartásával jár, és azt is, milyen érzés újra meg újra visszatérni egy helyre, amelyhez családi emlékek fűzik.

Szakmai élete hosszú időre elszólította innen. Egyetemi tanulmányai és munkája során sokat utazott, országos hálózatot épített, így közel tizenöt éven át alig jutott ideje a szülőföldjére. Az épületek iránti érdeklődése azonban ekkor is jelen volt az életében.

Ahol a ház, a kert és az ember összetartozik
A szőlővel befuttatott tornác is egyik ismérve a székely portáknak. Ez megmaradt családi háznak

A szászföldi házaktól a kiskedei portáig

Épületgépészként fűtési rendszerekkel foglalkozott, munkái pedig a Szászföldre is elvezették. Ott találkozott azokkal a felújításokkal, amelyek megmutatták neki, hogy a régi, sokszor romos állapotú épületekből milyen értékes otthonokat lehet létrehozni. Különösen a Károly herceghez és a régi szász falvak épített örökségének megőrzéséhez kap­csolódó kezdeményezések hatottak rá. Látta a felújítások eredményét, és felmerült benne a kérdés: ha máshol képesek megmenteni a régi házakat, miért kellene Székelyföldön mindent lebontani és újjáépíteni?

A gondolatból húsz évvel ezelőtt konkrét terv lett. Megvásárolt egy körülbelül 130 éves házat Kiskedében, a Márton család egykori portáját. Gyerekkorából még emlékezett Márton Pali bácsira, aki az épületben lakott. Amikor az utolsó lakó is elköltözött, a család eladta a házat. Az új tulajdonos azért vásárolta meg, hogy ne bontsák le.

A nagyszülői házhoz is nagyon kötődött, de az közös családi tulajdon volt, így nem lehetett volna ugyanolyan szabadon kísérletezni a felújításával. A megvásárolt épület viszont lehetőséget adott arra, hogy saját elképzeléseit valósítsa meg, és közben megtanulja, miként lehet egy régi házat úgy helyreállítani, hogy annak eredeti karaktere ne vesszen el.

Ahol a ház, a kert és az ember összetartozik

Nem sietett, utánajárt a régi építési technikáknak, szakembereket keresett, olvasott, tapasztalatot gyűjtött. A felújítás végül tíz-tizenkét évig tartott, bár nem folyamatos munkával, ugyanis időközben a falu közösségi épületei is segítségre szorultak.

Fontos volt, hogy a ház minden részlete a helyére kerüljön, és lehetőség szerint azokat az anyagokat, megoldásokat használják, amelyeket az építők egykor alkalmaztak. Még a régi kovácsolt szegeket és vasalatokat is igyekeztek megmenteni, kiegyengetni és visszahelyezni. A hosszú felújításban helyi mesteremberek segítettek. A kőművesmunkákat Pál Ernő végezte, az ácsmunkákban Brok Ferenc, a sárral való tapasztást a Kóré házaspár, Mózes és Hajnal végezte, valamint a Gagy mentéről származó kiváló ácsmester, Fekete György is részt vett. Albert két barátja, Mátéffy Csaba ácsmester, illetve Szakács Albert asztalos ugyancsak fontos szerepet vállalt. A ház megmentése így nemcsak egy régi épület története, hanem a helyi mesterségbeli tudásé is. A hagyományos építészet megőrzéséhez ugyanis nem elég ismerni a régi formákat és anyagokat: olyan szakemberekre is szükség van, akik képesek ezeket a gyakorlatban, hozzáértéssel alkalmazni.

A munka nem csupán építészeti helyreállítás volt: ahogy teltek az évek, egyre inkább úgy érezte, maga is beköltözik a ház történetébe. Lassan megértette, miért olyan méretű egy-egy helyiség, miért ilyen a tető szerkezete, és milyen gyakorlati megfontolások alakították az egykori építők döntéseit. A felújítás valóságos időutazássá vált.

Ahol a ház, a kert és az ember összetartozik

Emberléptékű házak, természetes megoldások

A régi házakat szemlélve egyre világosabbá vált, hogy azok mérete és kialakítása nem véletlenszerű. Az építők abból gazdálkodtak, ami a környéken rendelkezésre állt. A helyben található fa, kő, föld és más építőanyagok határozták meg a lehetőségeket.

A ház fesztávját például az a gerenda is behatárolta, amelyet helyben ki tudtak termelni. A körülbelül négy és fél méteres fesztáv azonban nem feltétlenül jelentett hátrányt: emberléptékű, otthonos tereket eredményezett. A régi házak nem a méretükkel akartak lenyűgözni, hanem arra készültek, hogy az ember kényelmesen élhessen bennük.

Az is foglalkoztatta, hogyan működtek ezek az épületek a modern technikai rendszerek nélkül. A régi pincékben még a nyári hőség idején is hűvös maradt a levegő, a házakban pedig légkondicionálás nélkül is elviselhető volt a meleg. A tornác árnyékolt, a ház körüli fák és a távolabbi erdők pedig sajátos mikroklímát teremtettek.

A régi építők tapasztalatból tudták, hogyan kell tájolni, árnyékolni, milyen anyagokat használjanak, és miként kapcsolják össze az épületet a környezetével. Az egykori házaknak így sajátos, természetes épületgépészeti rendszerük volt.

A felújított vendégházban ezt a szemléletet a mai igényekkel próbálták összeegyeztetni. A falakat természetes anyagokkal, többek között sárral szigetelték, és falfűtést alakítottak ki egy kisebb hőszivattyúval. Fatüzelésű kályha is van, mert a korszerű technika mellett szükség van tartalék megoldásokra is. Épületgépészként jól ismeri a mai fűtési rendszerek összetettségét, és azt is megtapasztalta, milyen kellemetlenségeket okozhat egy meghibásodás. Ha nincs áram, a szivattyú sem működik, ha leáll a fűtés, a ház gyorsan kihűlhet. A hagyományos tűzhely ilyenkor nem díszítőelem, hanem valódi segítség.

A régi házban megőrzött egyszerűség tehát nem a korszerűség elutasítását jelenti, inkább annak felismerését, hogy az új technológiák mellett is érdemes számolni a helyi adottságokkal és a hagyományos megoldásokkal.

Ahol a ház, a kert és az ember összetartozik
A ház évente négy-öt alkalommal fogad vendégeket. Van rá igény

Templom és harangláb a két falu fölött

Miközben a saját házak felújításai zajlottak, a közösségi épületek megmentésére is figyelmet kellett fordítani. A kiskedei templomot súlyosan károsította a könnyező házigomba, ezért átfogó újjáépítésre volt szükség. A kultúrotthon állapota szintén leromlott, az épület oldala is megroggyant.

A templom különleges helyet foglal el a két falu életében: Kiskede és Nagykede közös unitárius temploma a dombtetőn áll. A helyiek körében él egy legenda, amely szerint két faluból elengedtek egy-egy kutyát, és ott építették fel a templomot, ahol az állatok találkoztak. A házigazda személyes véleménye szerint azonban a helynek ennél mélyebb, szakrális jelentősége is lehetett.

A templom mellett álló, közel háromszáz éves fa harangláb a környék építészeti értékeinek egyik szép példája. Szerkezete kiállta az idő próbáját, ezért a helyreállítás során elsősorban a zsindelyezésére volt szükség.

A templom megújítása két év alatt valósult meg, példás összefogással. A munkában részt vállalt a két falu lelkésze, Moldován-Szeredai Noémi, illetve az elszármazottak és a helyiek is. Albert a munkálatok műszaki irányítását végezte, és hasznosítani tudta mindazt a tapasztalatot, amelyet a saját házainak felújítása során szerzett.

A történet azt mutatja, hogy egy kicsi falu is képes nagy feladatokat elvégezni, ha vannak emberek, akik vállalják a szervezést, és akiknek fontos a közös örökség. Kiskede és Nagykede lakossága ugyan megfogyatkozott, de a falvakhoz kötődő emberek közül sokan ma is készek tenni azért, hogy megmaradjanak a közösség jelképei.

Ahol a ház, a kert és az ember összetartozik

A háznak funkciót is kell adni

Míg az egyik ház megmaradt családi háznak, a másiknak funkciót szerettek volna adni. Úgy gondolták, hogy egy épület fenntartásához nem elég, ha szép: szüksége van olyan funkcióra is, amely életben tartja. Így született meg a vendégház gondolata. Nem tömegturizmusban gondolkodtak, és nem is abban, hogy nagy társaságok érkezzenek zajos mulatságokra, olyan embereket fogadnak, akik értékelik a csendet, a természet közelségét, a dombokat, a gyümölcsösöket és a falusi környezetet.

A ház évente négy-öt alkalommal fogad vendégeket. Érkeztek már svédek, németek, ausztráliai és thaiföldi látogatók, valamint Dubajból is jöttek vendégek. Többen lovas túrák résztvevőiként jutottak el Kiskedébe, ugyanis a helybéli Lukács Lehel-Elek szervez többnapos túrákat, amelyek során a résztvevők a dombvidék útjait járják be.

A vendégek számára éppen az jelenti a különlegességet, hogy a házból kilépve szinte azonnal a természetben találják magukat.
Erzsó is fontos szerepet vállalt a házak életében: a belső berendezés kialakítása, az otthonos részletek, valamint a virágos- és veteményeskert az ő keze munkáját dicséri.

Ahol a ház, a kert és az ember összetartozik
A kert ajándékai. Sok mindennel hozzájárul az egészség megőrzéséhez

A kerttől a negyven kecskéig

Az épületek felújítása közben a figyelem egyre inkább a házak környezetére is kiterjedt. A kertben megmaradt öreg gyümölcsfák, a termőföld és a madarak jelenléte új kérdéseket vetett fel. Mit kezdjenek a lehullott levelekkel? Hogyan komposztáljanak? Miként lehet úgy gondozni a kertet, hogy a biodiverzitás is megmaradjon?

Egy százéves almafa például még mindig termést hoz, pedig nem igényel különösebb beavatkozást. Ez is arra emlékeztet, hogy az ember sokszor olyan értékeket örököl, amelyeknek a jelentőségét csak később ismeri fel. A régi gyümölcsfák, az oltással fenntartott fajták és a termőföld mind egy korábbi gazdálkodási kultúra részei.

A családi emlékezet szerint a környék iskoláiban egykor a gyerekeket gyümölcsfák oltására is tanították. Az akkori tudás eredményei ma is láthatók: a régi fajták közül több évtizedek óta terem a kertekben.

A házaktól a kerteken át a mezőkig és az erdőkig vezető út során egyre világosabbá vált, hogy a porta nem önmagában létezett. A gyümölcsös, a kaszáló, a legelő és az erdő egyetlen összefüggő rendszert alkotott. Az emberek ebből a tájból éltek, és munkájukkal maguk is alakították azt.

Alberték Nagykedében mintegy negyven kecskét is tartanak. Az állatok gondozásában barátjuk, Fekete Hunor sajtmester és családja vállal fontos szerepet, a sajtkészítés és a mindennapi munka jelentős részét ők végzik. A legelők megtisztítása és a nagyobb, időszakos feladatok elvégzése mellett a gazdaság fenntartása közös munka. A kecsketartás nem elszigetelt vállalkozás: kapcsolódik a táj gondozásához, a legelők fenntartásához és ahhoz a felismeréshez, hogy a régi gazdálkodási formák nyomai ma is olvashatók a vidéken.

Ahol a ház, a kert és az ember összetartozik
A muskátli sem hiányozhat a vendégház tornácáról. Székely sajátosság

A domboldalakon jól láthatók a teraszos földművelés egykori nyomai. Ezeket az emberek alakították ki, és évszázadokon keresztül használták. A teraszok nemcsak a föld művelését tették lehetővé, hanem a víz megtartásában is szerepük volt. A táj mai arculata tehát nem pusztán természeti adottságok eredménye, hanem generációk munkájának lenyomata.

A kiskedei tapasztalat egy másik fontos felismerést is hozott: a közösség építése legalább olyan fontos, mint az épületeké. A falusi embereket nem mindig könnyű egyszerűen egy beszélgetésre összehívni, ha azonban van közös feladat, amelyet együtt kell elvégezni, a találkozásnak is természetes kerete lesz. A közösséget sokszor éppen az ilyen apró, gyakorlati tevékenységek tartják össze. Együtt dolgozni, elvégezni valamit, majd leülni beszélgetni – ebből születhet meg az a bizalom, amelyre a nagyobb vállalkozások is épülhetnek.

Egy felújított épület önmagában szép, de valódi értelmet akkor nyer, ha élettel töltik meg. Ahogy a házaspár fogalmaz, egy otthon teljességéhez társ, család és közösen megélt mindennapok kellenek. Hozzátartozik a beszélgetés, a közösen eltöltött idő, de akár az is, hogy almás sütemény illata töltse be a szobákat.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!