Támogatjuk Moldova európai közeledését – feltételekkel és pénzzel

HN-információ
Románia támogatja Moldova európai közeledését, és kész anyagi segítséget nyújtani számára, ha az új kisinyovi kormány konkrét reformokkal bizonyítja európai elkötelezettségét – jelentette ki Dacian Cioloş miniszterelnök tegnap Bukarestben, miután a múlt héten beiktatott Pavel Filip moldovai kormányfővel találkozott. [caption id="attachment_21897" align="aligncenter" width="748"]Pavel Filip a kinevezési finisben Pavel Filip a kinevezési finisben[/caption] Beiktatása utáni első külföldi útjaként Romániába tett villámlátogatást az új moldáv kormány vezetője: Pavel Filip nem udvariassági látogatásra érkezett, az összeomlás szélére került országának ugyanis pénzre és élelmiszersegélyre van szüksége, miközben az új kormányra jelentős nyomás nehezedik a civil szféra részéről. A vizit nem volt eredménytelen, a román kormányfő és az államfő is támogatást ígért – igaz, feltételekkel. Románia – de nemcsak, például az Amerikai Egyesült Államok is – kimondva vagy kimondatlanul reformokat vár el az új moldáv kormánytól, nevezetesen azt, hogy kinevezze a Moldáv Nemzeti Bank új elnökét, a korrupció elleni, illetve a banki szektor működését jobban szabályzó törvénycsomagot dolgozzon ki és fogadjon el, és folytasson mielőbbi tárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalap küldöttségével. Cioloş szerint a tavaly a két ország között aláírt, ötéves futamidejű, 150 millió eurós visszatérítendő hitelszerződés első, 60 milliós részletét akkor hívhatja le a moldovai kormány, ha a megállapodást a román parlament és államfő is jóváhagyja, a Nemzetközi Valutaalap pedig egyezségre jut Moldovával egy új hitelmegállapodás menetrendjéről. Gyorssegélyt küldünk a rászorultaknak Ezenkívül – de első lépésként – a román kormány a „leginkább rászoruló” moldovai polgároknak gyorssegélyt tervez küldeni, hogy segítsen nekik átvészelni a telet: ennek tartalmáról még a héten döntés születik. Cioloş szerint az új kisinyovi kormány hitelessége azon múlik, képes-e azokra a reformokra, amelyeket az ország lakossága, Románia és Moldova európai partnerei elvárnak tőle. Pavel Filip moldovai kormányfő kijelentette: Románia támogatását létfontosságúnak tartja, kormánya pedig eltökélt abban, hogy elindítsa az országot az EU-val kötött társulási egyezményben foglalt reformok útján. Elegük lett, és nem mennek haza Elismerte ugyanakkor, hogy jogos a kormánya ellen tüntető civilszervezetek elégedetlensége, és jelezte, hogy a politikusok felelőssége jelentős a moldovai válság előidézésében. Az általa vezetett kabinetet Filip „az utolsó esély kormányának” nevezte. Megjegyezte: a tüntetéseket bátorító szocialisták mindenáron előrehozott választásokat akarnak kierőszakolni. Filip kijelentése annak tudatában értelmezendő, hogy Mol­dovában a múlt év szeptemberétől gyakorlatilag megszakítás nélkül tüntetések zajlanak, esetenként több ezer résztvevővel. A tiltakozó akciók szervezője a Méltóság és Igazság civil platform, és azok a Filip-kormány januári hatalomra lépésével újra fellángoltak. A tüntetők egy része Kisinyov főterén sátrakat vert fel, jelezve, hogy bármennyi ideig készek fenntartani tiltakozásukat. A elégedetlenséget elsősorban az ország társadalmi-gazdasági „mélyrepülése” szülte, amely az utóbbi években csak súlyosbodott. Az „évszázad rablása” volt az utolsó csepp Az állampolgárok elégedetlenségét a végletekig fokozta az a gazdasági botrány, amelybe három moldáv bank – közöttük egy állami – keveredett, és amelyet a nemzetközi sajtó „az évszázad bankrablásaként” címkézett fel. Ennek lényege abban állt, hogy homályos hitelügyletek révén „eltűnt” egymilliárd dollárnak megfelelő összeg, ami az ország nemzeti összjövedelmének egynyolcadával egyenlő. A viszonylag lassan kiszivárgó hír hallatán legalább tízezer ember vonult utcára, tiltakozva az ellen, hogy – az akkori – kormány nem hajlandó leszámolni az országot a Szovjetunió összeomlása óta fojtogató korrupcióval. [caption id="attachment_21898" align="aligncenter" width="700"]Kisinyovban tavaly ősz óta szünet nélkül tiltakozó tüntetések zajlanak, és ezek az új kormányfő január 20-i beiktatásával sem csendesedtek Kisinyovban tavaly ősz óta szünet nélkül tiltakozó tüntetések zajlanak, és ezek az új kormányfő január 20-i beiktatásával sem csendesedtek[/caption] Vállveregetés Johannistól A moldovai kormányfőt Kla­us Johannis román államfő is fogadta a Cotroceni-palotában, aki a két ország közti közeledés folytatásának jeleként értékelte, hogy Filip beiktatása utáni első külföldi útja Romániába vezetett. Johannis szintén Románia támogatásáról biztosította Moldova európai közeledését. Mindezt olyan kontextusban, hogy az államfő novemberben még nem volt hajlandó kihirdetni a Moldovának nyújtandó visszatérítendő hitelről szóló megállapodást, és ezzel azt üzente: csak akkor segít féken tartani a költségvetési hiányt, ha a volt szovjet tagköztársaságban Európa-párti kormány alakul. HN-összefoglaló


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!