Lengyelország biometrikus menedékkérő-igazolványokat állít ki

HN-információ
Több mint 15 ezer, biometrikus adatok rögzítését is lehetővé tévő menedékkérő-igazolványt gyártott a lengyel értékpapír-nyomda egy november eleji belügyminisztériumi határozat alapján, ebből közel ötszázat ki is állítottak a menedékkérők nevére – számolt be róla tegnap az RMF FM lengyel rádió. Alengyel belügyminisztérium sajtóirodája a rádiónak megerősítette: a kártya formájú, az ujjlenyomat, illetve más biometrikus adatok rögzítésére alkalmas chippel ellátott ideiglenes igazolványt azoknak a személyeknek adják ki, akik nemzetközi védelemért folyamodnak Lengyelországban. A fényképpel, aláírással is ellátott igazolvány a menedékjogi kérelem felülbírálásáig érvényes. A lengyel menekültgyügyi hivatal 472 ilyen kártyát adott ki november 13. és december 10. között. A lengyel idegenrendészeti hatóságok eddig is állítottak ki menedékkérő-igazolványokat, ezek azonban papír alapúak voltak. A lengyel értékpapír-nyomda szóvivője, Pawel Prus szerint a többoldalnyi nyomtatványtól eltérően az új igazolványt rendkívül nehezen lehetne hamisítani. A rádiócsatorna rámutatott: az európai migrációs válsággal küszködő német kormány december elején fogadott el egy törvénytervezetet, melynek alapján szintén külön igazolványokat adnak majd ki a menedékkérőknek. Németország a papír alapú, de a menekültügyben érintett hatóságok adatbázisait összekapcsoló igazolvány bevezetésével első lett volna az európai uniós országok közül. Lengyelország az utóbbi hónapokban 6,5 ezer menekült befogadására kötelezte el magát, ezeket a többi európai országoktól vállalná át. Mariusz Blaszczak lengyel belügyminiszter közölte, a migránsok befogadásakor nemzetbiztonsági szempontokat tartanak majd szem előtt, „nagyon sűrű szűrőt” alkalmazva. Emellett növekszik a közvetlenül Lengyelországban benyújtott menedékjogi kérelmek száma. A PAP szombati jelentése szerint idén mintegy 11 ezren kértek lengyelországi menekültstátust, ez 3 ezerrel több, mint 2014-ben. A legtöbb menedékkérő továbbra is orosz, illetve ukrán állampolgár. Januártól december közepéig 346 – többségében szíriaiak által benyújtott – kérelmet bíráltak el kedvezően.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!