Hirdetés

Muzsikáló képeslap Komáromból

Csermák Zoltán
Muzsikáló képeslap Komáromból
Jelenet a Szeressük egymást, gyerekek című előadásból Fotó: EBVMK

Komárom városa és az Egressy Béni Városi Művelődési Központ ismét meghívóval kedveskedett az újságíróknak. Egy korábbi cikkemben részletesen írtam a város híres muzsikus szülötteiről, Lehár Ferencről és Egressy Béniről. Ezúttal a programokban dúskáló hétvége zenei eseményeit gyűjtöttem csokorba.

A június végi JAZZ & WINE fesztivál üde színfoltja volt Révkomárom kulturális életének: keresztmetszetet adott a jazz világáról, és közben az egybegyűltek neves pincészetek borait kóstolhatták. A rendezvény korábban Jazz Piknik néven futott, de kiderült, hogy a név védett, így új elnevezést kellett választani. A két nap alatt hét értékes koncertet hallhatott az értő közönség, ezekből hármat emelek ki. Igazi különlegességnek számított a Peter Lipa & Band fellépése. A szlovák jazzélet doyenje a 83. évét tapossa, de derekasan állta a sarat, másfél óra hosszat volt színpadon. Jellegzetes hangja, a zenekar szakmai tudása méltán aratott tetszést a közönség körében. Egy megjegyzés: a zsidó-magyar gyökerű művész végig szlovákul „nyomta a szöveget” a javarészt magyar közönségnek. A mellettem ülő erdélyi barátom meg is jegyezte, hogy ez például Székelyudvarhelyen biztosan kiváltotta volna a közönség harsány ellenérzését.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


A másik érdekes bemutatkozás a Sipos Dávid Kvintetthez fűződik. Mind a névadó, mind az együttes visszatérő vendég Felvidéken, művészetüket számtalan díjjal ismerték el. Emlékezetesek maradnak a frontember szaxofonszólói, a gitáros játékának különleges színvilága. Úgy tűnik, az együttes igen kapós, a szünetben a szomszéd padra telepedtek le, s fél füllel hallottam, hogy még aznap Győrbe, majd pedig Bécsbe visz az útjuk.

A zárókoncertet a Kispál és a Borz adta a tőle megszokott és elvárt színvonalon. Az együttes színpadra lépésekor már teljesen megtelt a Tiszti Pavilon udvara, a boros kioszkok előtt is hosszú sorok kígyóztak, a hangulat is egyre oldottabb lett.

A Tátra mozi mindig „Túl­komárom” kedvenc szórakozóhelye volt. Most szépen felújították, vezetője elmondása szerint látogatottsága egész Szlovákiában a legjobb. Ezúttal egy színdarab keresztmetszetét tekinthettük meg: a Szeressük egymást, gyerekek zenés, szórakoztató színmű Seress Rezső életét dolgozza fel, aki a városban töltötte gyermekéveit. A néző belecseppen Seress életének fő színterébe, a pesti Kispipa Vendéglőbe, ahol magam is többször megfordultam. Olyan ismert slágerek idézik a „világhírű amatőrt” (a kottát nem ismerte, általában fél kézzel verte a billentyűket), mint a Fizetek, főúr vagy az öngyilkosok dala, a Szomorú vasárnap.

A filmszínházból kifelé menet még megnéztük a komáromi hírességek aszfaltba öntött csillagát, köztük a fiatalon elhunyt színészét, Kaszás Attiláét, és a Szellemirtók film rendezőjének, Ivan Reitmannak az emlékét.

Azért, hogy a klasszikus zene se maradjon ki a sorból, meg kell említenem a Comorra Kamarazenekar vasárnapi fellépését Süll Kinga vezényletével. A hangversenynek az erőd kazamatarésze adott otthont, így a nyári forróságban igencsak csábító volt a hűvös helyszín. A hatvanéves együttes népszerű repertoárral kedveskedett a közönségnek, műsoron stílusosan Vivaldi A négy évszak című művéből a Nyár tétel hangzott el, emellett Bach, Britten és Dvořák művei is felcsendültek.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!