Hirdetés

Mesternő és tanítványai

A Pesti Vigadóban rendezték a Pastorale családi előadás-sorozat Mesternő és tanítványai című szombat délutáni hangversenyét. A koncerten Kőrösiné Belák Erzsébet zongoraművész-tanár, a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium billentyűs tanszakának vezetője Junior Prima díjas tanítványaival lépett fel nagy sikerrel. Az ünnepi esemény után a tanárnőt tehetségkutató módszeréről és külföldi tapasztalatairól kérdeztem.

Csermák Zoltán
Mesternő és tanítványai
Ünneplés Fotó: Csermák Zoltán

Az általam tehetségesnek tartott fiataloknál nem a technikai felkészültséget figyelem elsősorban, hiszen ez fejleszthető képesség. Az első benyomás nagyon fontos számomra: milyen érdeklődést váltok ki az adott zenemű, az általam kínált megoldás és a személyem iránt. Ez előre jelzi, hogy a jövőben hogyan fogunk együtt dolgozni. A kö­zös munka folyamán derül ki, hogy a növendékből hogyan tudom kihozni tudása legjavát, tehetségét. 

A tehetség kibonta­koz­ta­tásának egyik fontos eleme a jól megválasztott repertoár. Nem könnyű feladat úgy össze­állítani egy műsort, hogy az a növendék technikai és zenei felkészültségével is lépést tart­son, miközben kellő kihívás elé is állítsa őt.  Figyelembe kell venni a tanuló személyiségét, jelenlegi tudását, és lehetőség szerint el kell kerülni a kudarc élményét. Fontos, hogy megis­mer­tessük a művek kelet­kezésének történetét, elhelyezzük azt az adott zenei és történelmi kor­szakban. Például nem mindegy, hogy egy adott tempójelzést a XX. század rohanó világában értelmezünk, vagy a XVIII. század nyugodtabb életritmusú korszakát idézzük magunk elé.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Mindig ajánlom, hogy az adott darabot kiváló előadók interpretálásában is hallgassák meg. Fontosabbnak tartom, hogy karmesterek munkáját, a kifejezés mikéntjét, a gesz­tusok jelentését, a művek hang­szerelését figyeljék. Ezek a tapasztalatok jól felhasználhatók a hangszeres tanulmányok során.

Mesternő és tanítványai
Beszélgetés

Volt szerencsém tanítani több országban, itt említ­hetem Mexikót és Kínát. Mindkettőben szívé­lyes fogadtatásban volt ré­szem, különösen meghatott az az odafigyelés, amivel az euró­pai kultúrára tekintettek, sze­rették és értékelték. Nyilván bárhol is legyen az ember, tanítási metódusa hasonló. A kü­lönbségek az arra kapott reakciókban különböznek. Különböző korosztályokkal – egész kicsikkel és egyetemi hall­gatókkal is – foglalkoztam. Az oktatási rendszerük teljesen különbözik az itthonitól, ez a társadalmi szerkezetükből is fakad. Általában a jobb módú szülők taníttatják gyermekeiket zenére, s a családoknál már a hangszer is rendelkezésre áll. Az alapfokú oktatás javarészt magánkézben van, a tanuló előrejutásában tehát az adott magántanár felkészültsége és személyisége játszik döntő szerepet.

Szerencsére hazánkban a jól működő, szervezett alsófokú zene­oktatás szinte bárki számára elérhető. Sokan tanulhatnak zeneiskolában, viszont az ott­honi gyakorlás lehetősége – hangszer hiányában – nem mindenkinek adatik meg. Az elvárás a kidolgozott tantervek alapján szisztematikus és jól nyomon követhető, így ná­lunk egy egységesebb követel­ményrendszer mellett egy egy­ségesebb tudás alakul ki.”



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!