Történelmi nap
Telt ház előtt lép pályára ma este fennállása első élvonalbeli találkozóján az FK Csíkszereda felnőtt férfi labdarúgócsapata. Az új szezont felvezető pénteki sajtótájékoztatón a klub vezetősége és szakmai stábja arról számolt be, hogy miként várják a sporttörténelmi jelentőségű idénynyitót.
Ma este történelmi mérkőzést rendeznek Csíkszeredában, a Futball Klub Csíkszereda felnőtt férficsapata története során első alkalommal szerepelhet a Szuperliga nevet viselő élvonalbeli pontvadászatban.
A csapat és a klub is készen áll a Bukaresti Dinamo elleni rajtra, hangzott el a pénteki sajtóeseményen, amelyen Cseke Szilárd sportigazgató, Bokor János klubmenedzser, Ilyés Róbert vezetőedző és a játékosok képviseletében Raul Palmeș osztotta meg gondolatait.
Mint Cseke Szilárd beszámolt róla: többhetes „megfeszített munka” előzte meg az élvonalbeli bemutatkozást, hiszen a szervezési feladatokat tekintve is új kihívások állnak, álltak a klub előtt. Megtörtént a játékosok leigazolása, átigazolása, elintézték a játékjogokat, megkötötték a szerződéseket, ebből a szempontból a csapat készen áll arra, hogy az első mérkőzésen pályára tudjon lépni – részletezte a sportvezető.
Cseke Szilárd beszámolt arról is, hogy két héttel ezelőtt megtörtént a csíkszeredai stadion hitelesítése. A pályabejárást követően néhány módosításra hívták fel a labdarúgó-szövetség, illetve a labdarúgóliga illetékesei a klub figyelmét. Így módosítaniuk kellett a VAR-szobán, illetve a közvetítőállásokon is – hangzott el. Mindezen kívül módosították a bérlet- és a jegyértékesítési rendszert is. A sportigazgató kiemelte: az előző évekhez képest szigorúbban fogják venni a beléptetést. A Szuperliga a kommunikációval és a mérkőzések lebonyolításával kapcsolatosan is számos protokollt ír elő, amelyek betartására szintén figyelmet kell fordítania a klubnak – emelte ki Cseke Szilárd.
Szeretnének bizonyítani
– Olyan játékosokat próbáltunk igazolni különböző pozíciókba, akik reméljük, hogy a beléjük vetett hitünket visszaigazolják, és meg fognak tenni mindent, hogy az FK Csíkszereda az első évben a Szuperligát jól zárja, és a csapat bent is tudjon maradni
– mondta Bokor János klubmenedzser, aki szintén a nyáron csatlakozott a piros-feketékhez.
– Csodát tudtunk tenni azzal, hogy az első ligában játszhatunk. Ez régebben csak álom volt, most megvalósult. Mondhatom azt, hogy bizakodva várom ezt a bajnokságot, és szeretnénk bizonyítani a Szuperligában. Szeretném, hogy jó futballt mutassunk a nézőknek, a közönségnek, a szurkolóinknak. Bízok a csapatomban, volt öt hetünk, hogy felkészüljünk a startra, úgyhogy részemről alig várom, hogy megkezdjük ezt a bajnokságot
– fogalmazott Ilyés Róbert vezetőedző.
Mint a szakvezető beszámolt róla: a keret kialakítása során figyelembe vették, hogy javarészt együtt maradjanak megkapják a lehetőséget a bizonyításra azok, akik kiharcolták az élvonalbeli feljutást. Az új játékosokkal kapcsolatosan elmondta: biztos abban, hogy játékukkal hozzá fognak járulni a csapat teljesítményéhez. Ugyanakkor szívesen látna a gárdában egy szélső védőt és egy kilences poszton bevethető támadót.
A játékosok várják a bemutatkozást
A Magyarországról érkezett játékosok kapcsán a szakember kiemelte: felkészítették őket a szakmai stábbal arra, hogy a román futballban gyors, agresszív és kemény párharcok jellemzik a meccseket. Ugyanakkor reméli, hogy minél hamarabb beilleszkednek, felveszik a bajnokság tempóját, és meg fogják érteni, hogy mit kér tőlük a szakmai stáb.
A játékosokat képviselő Raul Palmeș elmondta: az egész csapat alig várja az első mérkőzést. Kiemelte: nehéz ellenfél lesz a nagy hagyományokkal rendelkező Bukaresti Dinamo, ám a játkosok egy részét fűtheti a visszavágás vágya is az előző szezonban a fővárosiak ellen elbukott osztályozós párharc miatt.
Az FK hazai környezetben, majd Ausztriában készült az új szezonra. A nyáron öt felkészülési mérkőzést játszottak Kelemen Dávidék: a Brassói Kids Tâmpát és a Paksi FC-t egyaránt 2–0-ra verték, a Debreceni VSC és az MTK Budapest ellen alulmaradtak (0–1, illetve 1–3), míg az Oțelul Galați gárdája ellen döntetlent játszottak (1–1).
Nyári játékosmozgások a csapatnál: érkezett: Pap Eduard kapus (Újszentes), Végh Bence középpályás (MTK Budapest), Szabó Bálint támadó középpályás (Paksi FC, legutóbb kölcsönben Fehérvár FC), Ferenczi János balhátvéd (DVSC), Szalay Szabolcs védekező középpályás (Zalaegerszegi TE); kölcsönből visszatért: Balogh Szilárd és Deáky Zsombor (mindketten Székelyudvarhelyi FC); kölcsönszerződés után végleges szerződést kapott: Szilágyi Szabolcs (Vasas), Hegedűs János (Paksi FC); távozott a klubtól: Vita Dániel, Fülöp Loránd, Kovács Lóránt, Kovács Márk, Pintér Bence, valamint Vellai Áron erőnléti edző.
Az FK Csíkszereda – Bukaresti Dinamo mérkőzés ma 21.30-kor kezdődik a csíkszeredai városi stadionban. A találkozóra már csütörtökön elfogyott minden belépő, így a mérkőzés napján már nem nyitnak ki a pénztárak.

