Többnyire csak fővezetékre futja

Tervezési szakaszban van még az Anghel Saligny országos beruházási program által támogatott gázhálózat-kiépítési és -bővítési projekt a megye legtöbb településén. Sok helyen az elnyert finanszírozási összeg duplájára lenne szükség ahhoz, hogy teljes hálózatot építhessenek, de már a fővezetékek földbe helyezésének is nagyon örülnének.

Többnyire csak fővezetékre futja
A legtöbb kedvezményezettnél még csak papíron épültek ki a helyi hálózatok Fotó: Illusztráció: Kozma István

Nyolc csíkszéki település nyert támogatást az Anghel Saligny országos beruházási programban gázhálózat építésére vagy bővítésére. 

Csíkszék: már a gerincvezeték is jó eredmény 

Csíkszentgyörgy község önkormányzata 7 259 171 lejre pályázott – a támogatásból Menaságújfalu és Menaság településeken bővítenék a jelenlegi gázhálózatot. Réti Zsófia, a község polgármestere megkeresésünkre elmondta, jelenleg a gázhálózat nyomvonalának telekkönyveztetését végzik, azt követően a tervezéssel folytatják a beruházás előkészítését. A legoptimistább forgatókönyv szerint jövő tavasszal kezdődhet el a kivitelezés.  
– Legalább 250 rácsatlakozás szükséges, a lakossági igényt szeptember folyamán mérjük fel – tette hozzá a községvezető.
Csíkkozmás község 2 822 149 lejt szerzett a pályázati kiíráson. Ebből az összegből Lázárfalván, a kőkereszttől felfelé négy kilométer vezetéket fektetnének le. Előzetes becslések szerint 150-200 rácsatlakozóval számolnak.
– Júliusban a szolgáltató egy 450 méteres szakaszon fővezetéket fektetett le. Ennyivel is kevesebbet kell majd megépíteni a Saligny-támogatásból. A gázhálózat nyomvonalán a telekkönyvezést elvégeztük, jelenleg a beruházás tervezési fázisban van – részletezte Szántó László, Csíkkozmás polgármestere.

Többnyire csak fővezetékre futja
Gerincvezeték. Sok kedvezményezett település vár a terepmunka rajtjára


Csíkszentlélek községben 6 410 880 lejből fejlesztik a gázhálózatot Mindszent végétől a Véresképig.
– Mi 15 millió lejt kértünk, de a felénél is kevesebbet hagytak jóvá. Így egyelőre csak ennyire futja, de amint egy következő támogatási szakaszban kapunk még pénzt, folytatjuk a munkát Fitódban is – mondta kérdésünkre Nagy István Alfréd, Csíkszentlélek polgármestere. A munkálat itt is a tervezési fázisban van.
Bár 50 százalékkal többet igényelt, Csíkszereda önkormányzata 17 285 603 lejből fejlesztheti a megyeszékhely gázhálózatát: a beruházás kedvezményezettjei a szécsenyi és csibai városrészeken élők lesznek. Egyelőre a legtöbb helyen a gerincvezeték lefektetése a reális cél.
– Most készül a megvalósíthatósági tanulmány. Szeretnénk, ha decemberben az önkormányzat el is tudná fogadni azt – hangsúlyozta Bors Béla alpolgármester.
Csíkszentmihály község 9 920 766 lejt kapott az Anghel Saligny program forrásaiból. Ebből az összegből a bővítik a meglévő hálózatot, illetve Ajnádon kiépítik azt. Az előzetes felmérések szerint 350 rácsatlakozás lesz. 
– Leadás előtt van az előtanulmányunk, azt követően kezdődhet a tervezés – tudtuk meg Izsák-Székely Lóránttól, a község elöljárójától. 
Csíkszentkirályon 2 000 000 lejből bővítik a hálózatot. Székely Ernő polgármester elmondta: a tervezési fázisban tart a projekt, a település Fenyés nevű részén építenék ki a hálózatot, mintegy hat kilométer hosszúságban. 
Csíkszentmárton község szintén 2 000 000 lej támogatást nyert a gázhálózat bővítésére. Birtalan Sándor polgármester is arról számolt be, hogy jelenleg a munkálat dokumentációját készítik. 
Tusnád község 13 000 000 millió lejes támogatásban részesül a kormányprogramból. Molnár József polgármester szerint ebből az összegből a községhez tartozó mind a három településen – Újtusnádon, Tusnádon, Csíkverebesen – lefektetik a gázhálózat fővezetékét, hogy aztán majd egy újabb támogatásból, vagy akár önerőből bővíteni tudják a hálózatot. 
– A község intézményeihez, templomaihoz, vállalkozásaihoz ezúttal mindenképp elvezetjük a hálózatot. Igyekszünk észszerűen dönteni és a leghatékonyabban cselekedni. Jelenleg tervezési fázisban van a projekt, első körben 575 rácsatlakozást tudunk biztosítani – közölte az elöljáró. 


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

A gyergyói térség szerződés-aláírásra vár

A finanszírozási szerződés aláírásához szükséges dokumentáció összeállításán dolgozik több Gyergyó térségi település önkormányzata, hogy közelebb kerüljenek a gázhálózat kiépítéséhez. 
Gyergyóholló községnek módosítania kellett a több mint 3 milliós projektet, hiszen Borszékről fog haladni a fővezeték, nem Tölgyesről, ahogy az eredeti elképzelés megszületett. Romeo Țepeș-Focșa polgármester érdeklődésünkre elmondta: nincs még összeállított megvalósíthatósági tanulmány, de reméli, hogy megvalósulhat a projekt. 
Gyergyóalfalu önkormányzata a környezetvédelmi engedélyek megszerzésén munkálkodik, hogy kiválthassa az építkezési engedélyt, majd a kész dokumentáció birtokában meghirdethesse a közbeszerzést. Ezt követően kerülhet sor a finanszírozási szerződés aláírására. Ennek valószínűségét jövő év elején látja – számolt be a folyamatról Gáll Szabolcs, Gyergyóalfalu polgármestere. Hangsúlyozta: az Anghel Saligny programban kiírt gázhálózat-kiépítésre 43 millió lejről szóló tervet nyújtottak be a fejlesztési minisztériumhoz. Ekkora összegre lett volna szükség ahhoz, hogy Alfaluban és Borzonton is kiépíthessék a hálózatot, de a támogatás csak 17 millió lejre szól. 
– Ez az összeg nem elegendő a teljes hálózat kiépítésére, így új terveket kellett készíttetni, eldönteni, hogy mit hagyunk ki a régiből, végül úgy döntöttünk, hogy csak Alfaluban, a főbb útszakaszok mentén építjük ki a hálózatot ebből a támogatásból – mondta Gáll Szabolcs. 
Galócáson a tervek szerint több mint 15 kilométernyi gázhálózat épül, a település 13 millió lejes támogatást nyert a kormányprogramból. Țăran Radu polgármester abban bízik, hogy még ebben az évben aláírhatják a finanszírozási szerződést.
– Elkészült a megvalósíthatósági tanulmány, még néhány engedélyre várunk ahhoz, hogy a szerződés aláírása megvalósulhasson – ismertette a részleteket Galócás elöljárója. 
Teljes gázhálózatának kiépítésére nyert támogatást Salamás 2022 júniusában. 
– Van építkezési engedélyünk, és feltöltöttünk a rendszerbe mindent, ami a szerződés aláírásához szükséges. Felkészültünk rá, hogy jövőben elkezdődhessen a munka – mondta Mîndru Valentin polgármester, hozzátéve, a több mint 30 millió lejes támogatás által 46 kilométer gázvezeték épülhet a településen.
A gyergyóújfalvi önkormányzat már aláírta a finanszírozási szerződést a gázhálózat kiépítésére. A beruházás révén Újfaluban, illetve a közigazgatási szempontból hozzá tartozó Tekerőpatakon és Kilyénfalván valósul meg a régóta várt beruházás; a szolgáltatást eddig 1800 háztartás igényelte, a pályázati támogatás értéke több mint 28 millió lej.
– A szeptember 9-i szer­ződésaláírást követően folyamatosan egyeztettünk a tervezőkkel és a szolgáltatóval, hogy az olyan részletek, amelyeket a szolgáltató Delgaz Grid szakemberei másként gondolnak, módosuljanak a kérésük szerint. Amint ez megtörtént, a Delgaz Grid kiváltja a szolgáltatói engedélyt, és ekkor kezdődhetnek el a tényleges munkálatok, bízom benne, hogy még ebben az évben – közölte lapunkkal Egyed József, Gyergyóújfalu polgármestere.

Többnyire csak fővezetékre futja

Udvarhelyszéken is tervezés alatt a hálózatok

Oroszhegy községben tervezés alatt áll a beruházás, közölte Bálint Elemér Imre. A polgármester megjegyezte: szakhatósági engedélyek beszerzése zajlik, vélhetően jövő évben tudnak hozzáfogni a kivitelezéshez. A község 15 millió lejes támogatásban részesül az országos programból. Ez a települések gázhálózatának egyharmadára lesz elég, a fennmaradó összeg részét önrészből biztosítják, illetve várják a további országos pályázati kiírásokat. Rámutatott: évekkel ezelőtt a Transgaz gázszolgáltató vállalat lefektette a szállítóvezetéket az Oroszhegyhez tartozó Székelyszentkirályon. Ott van a végpontja a szállítóvezetéknek, erre kell rátelepíteni az állomást, a további gázszállító vezetékeket és a mérőműszereket. 
Farkaslaka Koronddal és Etéddel közösen kapott 17 millió lejes támogatást. Jelenleg a tervezési fázisnál tartanak, ezt követik az engedélyeztetési folyamatok, majd – ahogy Kovács Lehel, Farkaslaka község polgármestere elmondta – várhatóan jövő év elején tudják kiírni a közbeszerzést a projekt kivitelezésére. Mindhárom község esetében külön gázátadó állomás építése is szerepel a tervekben. A kapott összeg ugyanakkor egyik község esetében sem lesz elég a teljes gázhálózat kiépítésére. 
Koncz Hunor János, Szé­kely­keresztúr polgármestere a Hargita Népével megosztotta, esetükben gázhálózat-bővítést támogat az Anghel Saligny kormányprogram Betfalva településen, ahol hat kilométeres szakaszon kell lefektetni a gázhálózatot. A projekt itt is a tervezés szakaszában van. A becslések szerint a teljes beruházás 5,1 millió lejbe fog kerülni, ebből 3,9 millió lej támogatást nyújt az országos program, a fennmaradó 1,2 millió lejt a kisváros önkormányzata saját költségvetéséből fogja biztosítani. Betfalván a tervek szerint háromhetes munkálattal elkészülne a beruházás. A városvezető reméli, hogy ez még idén megvalósulhat, ám függ az engedélyeztetési és közbeszerzési folyamatok időtartamának hosszúságától. 
Bögöz községben Székely­magyarós településen fogják kiépíteni a teljes gázhálózatot a támogatásból. Jelenleg a projekt megvalósíthatósági tanulmánya készül. A kivitelezés során körülbelül 1,5 km hosszúságú gázhálózatot fognak földbe helyezni, ami az agyagfalvi gázátadó állomáshoz fog csatlakozni. Ülkei Zoltán, Bögöz község polgármestere elmondta, a beruházás értékét csak a műszaki tervek elkészülte után fogják látni, de úgy gondolja, hogy a kicsivel több mint 1 millió lejes támogatás fedezni fogja a kivitelezést. Az elöljáró közölte, ha ez a beruházás elkészül, a község mind a nyolc településén lesz gázhálózat. 
Parajd községben egyelőre még nem indult el a gázhálózat kiépítésének folyamata – közölte érdeklődésünkre Nyágrus László polgármester. A több mint 16 millió lejes projektről csak néhány hónapon belül fog tudni érdemben nyilatkozni. 
Zetelakán a projekt megvalósíthatósági tanulmányán dolgoznak – tudtuk meg Nagy Attila polgármestertől. Megjegyezte: Zetelaka sűrűbben lakott utcáiban, és Zeteváralján, a Küküllő-hídig tervezik elvezetni a gázvezetékeket az elnyert 17 millió lejből. 
– 35 millió lejre pályáztunk, mivel 17 millió lejt hagyott jóvá az elbíráló bizottság, a felére csökkentettük a tervezett beruházást. Zetelakán gázátadó állomás építésére nem lesz szükség, ugyanis az már korábban elkészült, a falu határáig elhozták már a fővezetéket, arra fogják rácsatlakoztatni majd a tervezett hálózatot – részletezte az elöljáró.
Szentegyháza önkormányzata a 2 millió lejes támogatásból Homoródfürdőn bővíti a gázhálózatot. Lőrincz Csaba polgármester lapunknak azt mondta: az építkezési engedély kibocsátására várnak, és várhatóan jövő tavasszal kezdődhet a munkálat.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!